Hunvald György: Kiszolgáltatott helyzetben vagyok

„Kiszolgáltatott helyzetben vagyok, leginkább azért, mert amikor az ügyészség valamit közöl, a média még hozzátesz egy félmondatot, amitől látványosabb, hogy egy politikus ilyen helyzetbe került.

Ez ellen nem tudok védekezni. Közszereplőként pedig nem tudom befolyásolni, hogy az arcomat és a körülményeimet hogyan használja fel a politikai ellenzék. Az elmúlt egy évben soha nem tudott az ügyem kihűlni, újra és újra lecsapott rám a média. Persze ez a dolga, csakhogy én nem tudom elmondani mindannyiszor a véleményemet, nem tudom cáfolni a téves állításokat. Emiatt érdemes bilincsben mutatni egy plakáton, mert a közvéleményben az a kép alakult ki, amit az ügyészség tálalt.” Így fogalmaz Hunvald György, Erzsébetváros előzetes letartóztatásban lévő polgármestere a Népszava ma megjelenő számában.

A polgármester azt állítja, hogy ártatlan az ellene felhozott vádakban. „Az ügyészség koronatanúja egy olyan ember, akinek szerződései voltak az önkormányzattal. Ezek olyan épületekről szóltak, amelyekben bérlők laktak. Az önkormányzat számára az ő megfelelő elhelyezésük volt az első, amellett, hogy a kerületnek lehetőleg ne kerüljön pénzébe a költöztetés. Megmagyaráztuk a bérlőinknek, hogy nem eladjuk az ingatlant a fejük fölül, hanem egy olyan partnert keresünk, aki kifizeti helyettünk a révészt. Aki az önkormányzat helyett pénzt ad nekik, hogy lakást vegyenek. Kiköltözhetnek a rossz állapotú, udvari vécés, egy-másfél szobás kis lakásaikból. A koronatanú az az ember, akinek a szerződéseit 2008 januárjában felmondtuk, és aki emiatt megfenyegette a képviselő-testületet, hogy mindenkit börtönbe juttat”, nyilatkozza Hunvald, aki azt állítja: mindenkinek az az érdeke, hogy ő minél tovább előzetesben maradjon, mert – idézzük – „rosszabb egy Hunvald György szabadon úgy, hogy meg tudja cáfolni az ellene felhozott dolgokat, mintha előzetes letartóztatásban van”.

A polgármester arra a kérdésre, hogy ha esetleg bebizonyosodna az ártatlansága, van-e visszaút számára a politikába, azt válaszolja a Népszava újságírójának: „Egy embernek, akit ennyire meghurcoltak, noha még ki sem derült, hogy jogosan-e vagy sem, nincs lehetősége visszamenni. Még úgy sem, ha az ártatlanságom kiderül. Az már senkit nem érdekel, hogy valakinek igaza lett. (...) A politika felé tehát nem fordulhatok vissza.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.