Bokros mögött áll már az SZDSZ is

Az SZDSZ nem állít listát az áprilisi parlamenti választáson; az MDF-et fogják támogatni, listás helyekért és közös jelöltekért cserébe.

SZDF, MDSZ, illetve demokratikus közép: több fantázia-, illetve gúnynéven emlegetik politikusi körökben az MDF és az SZDSZ – hét végén szentesített – választási szövetségét. A paktumtól (amely szerint az SZDSZ nem állít országos és területi listákat, viszont az MDF listáin kapnak helyeket, illetve egyéni körzetekben is támogatják egymást) a két párt azt reméli, hogy közösen összehozzák a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot. Valószínűleg MDF néven fut a „közös” lista, bár a paktum annyira képlékeny, hogy a két párt az egymásnak jutó helyekről is más számokat közölt.

Egy híján tizennyolc

A megállapodást az SZDSZ részéről a párt országos tanácsa (ot) hagyta jóvá, még szombaton. E szerint a liberálisok elfogadják a két párt pénteken kötött fővárosi megállapodását, azt, hogy Budapesten az MDF állít listát, de az első, a harmadik, a negyedik, majd minden további páros listás helyre is a liberálisok jelölhetnek. A főváros 32 választókerületéből pedig 18-ban állít jelöltet az SZDSZ, 14-ben pedig az MDF (az MDF bejelentése szerint viszont a liberálisok csak 17 körzetben állítanak jelöltet, egy pedig közös lesz).

Harc a megyékért

Azország többi 144választókerületéről és a megyei listás együttműködésről a megyei szervezetek döntenek – Retkes Attila pártelnök szerint legalább tíz megyében lesz együttműködés. Azt az MDF-es nyilatkozatot viszont nem kommentálta, amely szerint a megyék többségében nem lesz együttműködés. Az SZDSZ elfogadta a fórum azon javaslatát is, amely szerint az MDF országos listájának hetedik és tizenötödik helyére is a liberálisok állíthatnak jelöltet (tehát nem állítanak önálló országos listát a liberálisok; az MDF listáján sorrendben Retkes Attila és Skaliczky Andrea kap helyet, a hivatalos döntést következő ülésén hozza meg az országos tanács). Az országos lista további helyeiről az SZDSZ külön megállapodást kötne – vagyis a „biztosan nem befutó” helyekről sincs még megállapodás.

„Bokrosról kell szólnia”

– Élénk vita folyt, a szavazás eredménye (40 igen, 5 nem, 4 tartózkodás) azonban azt mutatja, hogy a párt jelentős többséggel világos politikai célt fogalmazott meg – mondta a döntés után tartott sajtótájékoztatón Retkes Attila. „A választásig hátralévő hetven napra részlegesen háttérbe szorítjuk saját identitásunkat, hogy előtérbe helyezzük a demokratikus közepet és Bokros Lajos programját”. Megismételte, hogy az ország érdeke a jobboldali erők kétharmados győzelmének és a szélsőjobboldal megerősödésének megakadályozása, amire egy demokratikus középerő létrejötte jelenti a garanciát. Retkes Attila ezt a „közepet” egy tízszázalékos választási eredmény elérésére alkalmas erőként definiálta. Azt pedig külön hangsúlyozta, hogy két független, önálló párt megállapodásáról van szó, a kampánynak azonban „Bokrosról kell szólnia”.

Elhárult akadályok?

„AzMDF elérte célját, az SZDSZ nem indul tavasszal a választásokon. Azaz nem állít listát.” Így értékelte lapunknak a demokrata fórum egyik vezető politikusa, hogy szombat délután az MDF országos választmánya jóváhagyta a választási együttműködést az SZDSZ-szel. Az MDF így kiküszöbölte az a veszélyt, hogy jelöltjeik az SZDSZ miatt esetleg ne tudják összegyűjteni a 750 kopogtatócédulát sem. Miután ez a veszély a megállapodással elhárult, az „senkit sem zavar a fórumban”, hogy az együttműködés az SZDSZ-szel csak „regionális” lesz, mivel a megyék többségében – pél dául Vas, Győr, Heves, Borsod, Békés – a fórumosok nem akarnak megállapodni a szabad demokratákkal, az „ősi riválissal”. Makay Zsolt, az MDF választmányi elnöke úgy fogalmazott, a döntés a megyei választmányok kezében van. Információink szerint mindössze hat megye (Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém) határozta el magát erre. A budapesti MDF–SZDSZ együttműködésre ráütötte a pecsétet az MDF országos választmánya, 43 szavazattal 12 ellenében, 14 tartózkodás mellett. E szerint a fővárosban 17 helyen az SZDSZ, 14 helyen az MDF nevezheti meg az egyéni képviselőjelöltet, egy jelölt pedig közös lesz. Az MDF-es egyéni jelöltek mellett kizárólag az „MDF”-embléma szerepel majd, míg a szabad demokrata jelöltek MDF–SZDSZ színekben indulnak. Viszont a választási listák „tisztán MDF-listák lesznek”, csak a Magyar Demokrata Fórum neve és logója lesz látható. Vagyis a „demokratikus centrum” sem. Az MDF-választmány – korrigálvaDebreczeni József múlt heti véleményét – azt is kimondta: a demokrata fórumos képviselőjelöltek egyetlen párt, a szocialisták javára sem lépnek vissza a választásokon. (Az persze egyelőre nyitott, hogy ez a „közös” szabad demokrata jelöltekre is érvényes lesz-e például Budapesten.)

Fodor „sehol sem lesz”

Bokros Lajos sajtótájékoztatójára tart
Bokros Lajos sajtótájékoztatójára tart

Fodor Gábor volt SZDSZ elnök neve viszont nem szerepel semmilyen MDF-listán, de a 176 egyéni képviselőjelölt között sem – közölte Makay Zsolt. Tudomása szerint a gyöngyösi körzetben sem Fodor Gábor lesz a közös aspiráns a választásokon, Heves megyei MDF-listavezető pedig végképp nem. A fővárosi listát sem ő vezeti, ezt az SZDSZ-es tárgyalók is csak a színfalak mögött említették meg, hivatalos tárgyalásokon nem. Munkatársunk felvetésére, van-e rá esély, hogy Bokros Lajos lesz az MDF budapesti listavezetője is, Makay Zsolt úgy reagált: ez a kérdés még nincs lezárva, arra, hogy ki lesz a fővárosi listavezető, az SZDSZ tehet javaslatot. Több MDF-es vezető politikus is azon a véleményen van, hogy „Bokros Lajos lenne a legjobb húzónév a budapesti lista élén”. – A SZDSZ-nek Budapest volt a sorsdöntő a tárgyalásokon, mivel már az őszi önkormányzati választásokra készülnek. És sikerült is nekik „kiszorítani” a demokrata fórumosokat – fogalmazott egy budapesti forrásunk.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.