Kampányüzemmódban a Fővárosi Közgyűlés

Többórás, időnként személyeskedő vita után egyhangúlag úgy döntöttek a városatyák: amíg a BKV pénzügyi megmentéséről nem születik megállapodás a kormánnyal, addig elnapolják a BKV-tarifák kérdését. A február közepére összehívott rendkívüli közgyűlésig pedig kiszámítják a kedvezményes tarifák költségvonzatait.

Demszky Gábor a Fideszt és az MSZP-t is megrótta, mert a választások előtt negyedévvel nyúlnának hozzá a BKV legfontosabb forrásához, a menetdíjbevételekhez. A főpolgármester számításai szerint a két párt által bevezetni kívánt kedvezményes jegyek másfél milliárdos pluszkiadást jelentenének a cégnek. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes a szocialista és fideszes javaslatokat „politikai katasztrófaturizmusnak” és populizmusnak, „Mekk Elek-szerű barkácsolásnak” minősítette.

A kormány–főváros megállapodás alapján a BKV-nak 23 milliárdos állami mentőövet adna, feltéve, hogy a városháza inflációval emeli a tarifákat és átalakítja a cég gazdálkodását. Wintermantel Zsolt (Fidesz) szerint a pénzügyi mentőövért cserébe a tarifaemelésen túl 2011-től 5-6 százalékkal csökkentenék a vállalat teljesítményét, ami negyven járat megszüntetését jelentené. Ezért azt javasolta, hogy a főváros ne kötelezze el magát a tarifaemelés mellett.

Meglepetésre a javaslatot a Fideszen és az MDF-en kívül egy független és egy SZDSZ-es városatya is támogatta. Emiatt újra kell tárgyalni a kormánynyal a BKV-ról szóló megállapodást. Horváth Csaba (MSZP) Budapest-ügyi kormánymegbízott szerint ezzel veszélybe került a 23 milliárdos csomag, Steiner Pál szocialista frakcióvezető pedig úgy fogalmazott, hogy tovább működik az SZDSZ–Fidesz-koalíció.

Összecsaptak a korábbi koalíciós partnerek az egészségügyi modell kapcsán is. A Horváth Csaba által jegyzett modellben a 14 fővárosi kórházat holdingba szervezték volna. Az informatikai központosításra decemberben egészségközpont zrt.-t hoztak létre. Pesti Imre (Fidesz) javaslatára úgy döntött a közgyűlés: a központnál revizori vizsgálatot rendelnek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.