Medisyst – kórházi válóper viszállyal

Elszámolási vita veszélyezteti a körmendi kórház betegellátását. A kórház-üzemeltetésből kivonuló Medisyst tulajdonosa attól tart, hogy az önkormányzat korrekt elszámolás nélkül akarja visszavenni az intézményt. Gyanúját erősíti, hogy az ÁNTSZ regionális irodájától az új önkormányzati tulajdonú kórházműködtető már meg is kapta a szolgáltatásra az engedélyt, noha az épületre, az eszközökre a Medisystnek van kizárólagos használati joga, az orvosok és egyéb dolgozók is e cég alkalmazottjai.

Néhány hete jelentette be Kern József, a Medisyst kórház-üzemeltető cég tulajdonosa, hogy a HospInvest után ő is kiszáll a kórház-üzemeltetési piacról. A cég csaknem hat éve integrált rendszerben működtetett több egészségügyi intézményt, köztük a tapolcai, a mezőtúri, illetve a körmendi kórház és rendelőintézetet – most a kórházak visszakerülnek a tulajdonos önkormányzatokhoz. Az átadás-átvételen Mezőtúron már túlvannak, Tapolcán sincs vita, Körmenden viszont furcsa közjátékba fordulhat a folyamat.

Kern József szerint az önkormányzat ígérete ellenére három hónapja nem sikerül tárgyalóasztalhoz ülniük, hogy lezárhassák a közös ügyeiket. S miközben a kórház épületének, eszközeinek kizárólagos használati joga is aMedisysté, amely az orvosok, szakdolgozók munkáltatója is, az ÁNTSZ kiadta az önkormányzat kórház-üzemeltető cégének a működtetési engedélyt. Ez csak akkor adható ki, ha biztosított a gyógyítás személyi, tárgyi feltétele. (Egerben, amikor a HospInvest átvette a kórházat, az ÁNTSZ valamennyi munkavállalói szerződését egyenként vizsgálta (a szerk.). Kern az ügyészségen és az Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál is tett bejelentést a regionális ÁNTSZ eljárása miatt.

Hat év alatt több százmilliós befektetéssel felújították a kórházat, gépeket vásároltak, VIP-részleget alakítottak ki. Az önkormányzat és a cége közötti szerződés alapján számolna el. Érdekessége a történetnek, hogy 2004-ben, elsőként adták magánkézbe a körmendi kórházat. A Fideszes vezetésű város e döntésével szembement az egészségügyi privatizáció ellen kampányoló pártjával, de megmentette a bezárástól az intézményt. A polgármester akkor is Bebes István volt.

A kórház viszszavételéről nem kívánt nyilatkozni, közleményében egyebek mellett azt írta: február elsejétől az önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő Körmendi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. átveszi az intézmény működtetését. Szerinte a váltás zökkenőmentes lesz, a kórházat működtető társaság már létrejött, a hatósági engedélyek beszerzése pedig folyamatban van. Szakértők bevonásával végzik az átadás-átvételt, a pénzügyi átvilágítást, és csak a jogos követeléseket térítik meg.

Bárány Győző, a kft. ügyvezetője azt közölte: felméréseik alapján a kórház 240 dolgozójának 95 százaléka tovább végzi a munkáját, s velük már a jövő héten szerződést kötnek. Az ügyvezető Kernnel ellentétben azt állítja: az infrastruktúra is biztosított, így a váltás zökkenőmentes lesz. Paller Judit, az ÁNTSZ nyugat-dunántúli intézetének vezetője megerősítette, hogy hétfő délután kiadták az önkormányzat tulajdonában lévő Körmendi Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft.-nek a kórház működtetésére jogosító engedélyt. A regionális tisztifőorvos közölte: az elmúlt napokban tételesen ellenőrizték, adottak-e az engedély kiadásához szükséges feltételek. Vizsgálták azt is, hogy a társaság rendelkezik-e az épület, s a műszerek használati jogával.

A tisztifőorvos arra a felvetésünkre, hogy a Nonprofit Kft. még egyetlen kórházi dolgozót sem foglalkoztat, azt felelte: a cég előszerződéseket mutatott be, amelyek alapján garantáltnak látják, hogy az alkalmazottakat átveszik február elsejétől, vagyis megmarad a szakembergárda. Paller Judit közölte azt is, hogy az intézmény jelenlegi üzemeltetőjétől, a Medisyst Kft. érdekeltségébe tartozó Batthyány-Strattmann László Kórház Kft.-től január 31-i hatállyal megvonták a működési engedélyt. Ez ellen Kern József fellebbezett. A tisztiorvos szerint ennek nincs halasztó hatálya, így január 31. után a kft. nem jogosult az intézmény működtetésére – szögezte le.

A Népszabadság úgy tudja: az Országos Tisztifőorvos csütörtökre egyeztetésre hívta az ügyben a regionális ÁNTSZ tisztiorvosát, az intézménytulajdonos önkormányzat polgármesterét, a Medisyst tulajdonosát, valamint az új üzemeltető cég vezetőjét.

A körmendi viszály ellenére Mezőtúron és Tapolcán rendben zajlik az intézmények átadása-átvétele.

A mezőtúri önkormányzat hárommillió forintért vásárolta meg a város kórházát üzemeltető Mezőtúr Városi Kórház Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft. tulajdonjogát a korábbi működtetőtől, a Medisyst Kft.-től. Az immár városi tulajdonba került kft. átvette a kórház közel százharmincmillió forintos kintlévőségét is: ennek felét fedezi a kormánytól januárban megkapott plusz egyhavi, nagyjából hetvenmillió forintos finanszírozási összeg, a beszállítók felé fennálló többi tartozást pedig a tervek szerint folyamatosan faragják majd le – mondta tudósítónknak Draskovits Dénes, a település polgármestere.

Közölte: megegyeztek a Medisyst Kft.-vel abban is, hogy a magáncég által az elmúlt három évben végrehajtott, közel hetvenmillió forintos beruházás ellenértékét a kórház mostani működtetője egy összegben átutalja a Medisystnek: ehhez az önkormányzat kezességvállalásával banki hitelt vett fel a kft. A polgármester szavai szerint egy jó állapotban lévő kórházat vettek vissza, ahol a racionális működtetéshez szükséges „fájdalmas lépéseket” a korábbi üzemeltető már megtette: a 240 fős dolgozói létszámot 182-re csökkentették, s a közalkalmazotti státuszokat megszüntették, így spórolva meg a törvényben előírt 13. havi bérfizetést. A betegek ellátása folyamatos, az átadás-átvétel ebben a tekintetben sem okozott zavart – mondta a polgármester.

Tapolcán még nem vette át az önkormányzat a kórház működtetését, a tárgyalások ugyanis még nem zárultak le a város és a Medisyst Kft. között – tudtuk meg Sólyom Károlytól, Tapolca alpolgármesterétől, aki közölte, a részletekről csak Császár László polgármester nyilatkozhat, ám ő jelenleg szabadságon van. Sólyom csupán annyit árult el, hogy a tapolcai képviselő-testület már létrehozta azt a száz százalékban önkormányzati tulajdonú nonprofit kft.-t, amely átveszi az intézmény működtetését. Császár László korábban lapunknak azt nyilatkozta: az ingatlanvagyonnal és a műszerekkel kapcsolatban elhúzódó tárgyalásokra számít, mivel a városnak nincs annyi tartaléka, hogy egy öszszegben kifizethesse az elmúlt három évben történt beruházások értékét. Márpedig a Medisyst 2007 óta mintegy 400 millió forintot költött a tapolcai kórház fejlesztésére.

A körmendi kórházat 2004-ben, elsőként adták magánkézbe
A körmendi kórházat 2004-ben, elsőként adták magánkézbe
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.