Ezer önkormányzat kontroll nélkül

Éppen egy éve szűnt meg az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. Jelenleg a települések harmadának helyi szintű jogalkotásáról – így az esetleges jogszabálysértő döntéseikről – semmit sem tudni.

Abszurd és kártékony az a helyzet, amely egy éve lehetetlenné teszi az önkormányzatok törvényességi ellenőrzését – mondta Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, hozzátéve: minél előbb vissza kell állítani a képviselő-testületek működésének kontrollját.

A Gyurcsány-kormány 2006 végén alkotmánysértő módon változtatta meg az önkormányzati törvényt és adott ki rendeletet a hivatalok régi rendjének megszüntetéséről. Az Alkotmánybíróság 2008 végéig adott határidőt a korrigálásra. Egy éve szűntek meg a regionális közigazgatási hivatalok, s a feladataikat jogutódként a regionális államigazgatási hivatalok vették át. Kivéve az önkormányzatok jogi felügyeletét, mert törvényességi ellenőrzést ellátó szervezetek létrehozását és átszervezését kizárólag kétharmados törvényben lehet szabályozni. Így az államigazgatási hivatalok 2009 januárja óta csak szakmai tanácsokat adhatnak az önkormányzatoknak. Azóta az önkormányzatok alkotmányos működésének garanciája hiányzik.

Jauernik István, az önkormányzati tárca államtitkára szerint egész Európában kínos kuriózum, hogy az önkormányzatok munkáját egyetlen szervezet sem ellenőrzi. Hiába írja elő jogszabály, hogy az önkormányzatoknak a saját határozataikat és rendeleteiket meg kell küldeniük az államigazgatási hivataloknak, a települések harmada ezt nem teljesítette. Jauernik szerint csaknem ezer településen a helyi jogalkotásról az államnak nincsenek információi.

Gelencsér József, a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetője elmondta: az önkormányzati dokumentumok tanúsága szerint az elmúlt egy évben nem romlott a helyi jogalkotás színvonala, amihez hozzájárult, hogy amíg korábban a hivatal ellenőrizte a képviselő-testületek munkáját, addig az elmúlt évben az önkormányzatok gyakrabban kértek előzetes szakvéleményt, konzultációt az egyes döntések meghozatala előtt.

Az államtitkár szerint a helyzetért a Fidesz a felelős, amely többször is megakadályozta, hogy kétharmados döntést igénylő törvénymódosítással visszaállítsák az önkormányzatok kontrollját. Kovács Zoltán, az Országgyűlés önkormányzati és területfejlesztési bizottságának fideszes alelnöke szerint viszont a szocialisták „trükközésének” esett áldozatul az ellenőrző rendszer, hiszen ők hoztak olyan jogszabályokat a közigazgatási hivatalokról, amelyek megsértették a kétharmados szabályt, és az Alkotmánybíróság megsemmisítette a döntésüket.

Bár Jauernik szerint nem elképzelhetetlen, hogy a parlamenti ciklusból hátralévő időben megszülessen a kompromisszum a két nagy párt közt, de erre kevés az esély. Kovács közölte: ha a választások után a Fidesz alakíthat kormányt, helyreállítják a törvényességi ellenőrzés rendszerét.

A jogsértőnek tartott önkormányzati rendeletekkel kapcsolatban bárki jogorvoslatért fordulhat az Alkotmánybírósághoz. A taláros testület 2009-ben hozott 450 érdemi döntése közül 72 érintett valamilyen helyi önkormányzati rendeletet – tudtuk meg Sereg Andrástól, az AB sajtófönókétől. Ez a szám nagyjából megfelel az elmúlt évek átlagának: 2002-ben például 75 AB-döntés szólt önkormányzati rendeletekről. A tavalyi döntéseknek a felében egyébként az AB meg is semmisítette a megtámadott helyi jogszabálynak egy vagy több rendelkezését. Ma Magyarországon több mint százezer önkormányzati rendelet van hatályban, ezekkel kapcsolatban a közigazgatási hivatalok 2008. december 31-ig 669 esetben fordultak az alkotmánybírákhoz.

Hiányzik az alkotmányos működés garanciája
Hiányzik az alkotmányos működés garanciája
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.