Egyelőre nem épül radar a Tubesen

A Legfelsőbb Bíróság (LB) felfüggesztette a pécsi Tubes hegyre tervezett katonai radar jogerős építési engedélyének végrehajtását. Ismeretes, hogy a Dél-Dunántúl légterét pásztázó radar a Honvédelmi Minisztériumtól megkapta az építési engedélyt, csakhogy ezt a verdiktet három, helyi civil szervezet a Fővárosi Bíróságon (FB) megtámadta. Az FB novemberben jogerőssé emelte az engedélyt, ám az ítélet ellen a három civil szervezet felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az LB-hez. A civilek azt is indítványozták, hogy az LB soron kívüli eljárásban függessze fel a radar építési engedélyének végrehajtását. Ezt az LB megtette, így a HM egyelőre nem foghat hozzá a radar kivitelezéséhez. A civilek szerint az LB elfogadta az érvelést, hogy az építkezés megkezdése visszafordíthatatlan károkat okozhat a hegyen.

Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere kijelentette: minden törvényes eszközzel igyekeznek meggátolni a NATO által finanszírozott katonai beruházást. December elején úgy tűnt, a HM által felkért építő cég hozzáfog a munkához, ám akkor Páva Zsolt, Pécs polgármestere több helyi politikussal és a radart ellenző civillekkel egy éjszakát fent töltött a Tubes csúcsán. Ugyanakkor a városi önkormányzat vagyonkezelő cége a csúcsra vezető kis teherbírású, kőszórásos utat lezárta a 3 tonnánál súlyosabb járművek elől.

Emiatt az építkezéshez szükséges, nagyobb gépek nem közelíthetik meg a hegy csúcsát. Az LB márciusban folytatja a civilek felülvizsgálati kérelmének vizsgálatát. Vélhetően az építési engedély sem elegendő a munkák startjához a Tubesra vezető út kis teherbírása miatt.

Ahhoz, hogy a HM megfelelő utat építsen a hegyen, a tárcának el kell indítania egy bonyolult engedélyezési eljárást, ami évekig is eltarthat.

Mint megtudtuk, a HM mindaddig nem kezdi meg a radarberuházás megvalósítását, amíg az LB felülvizsgálati eljárása le nem zárul.

Az őrzött katonai objektum bejárata
Az őrzött katonai objektum bejárata
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.