Hagyót hátrébb sorolják

Nem voltak alaptalanok azok a feltételezések, hogy hátrébb sorolhatják a fővárosi listán még igen előkelő helyen szereplő Hagyó Miklóst a szocialisták. Formálódik egy megállapodás, amely szerint a volt főpolgármester-helyettest a harmadik helyről a hatodik-hetedik pozícióba tolják vissza.

Nem kizárt, hogy néhány héten belül átalakul az MSZP fővárosi választási listája. A Népszabadság vezető szocialistáktól származó értesülései szerint már voltak háttéregyeztetések, és formálódik az a megállapodás, amely szerint a listán most harmadik helyen szereplő Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest néhány pozícióval hátrébb sorolnák.

A lépés több szempontból is szimbolikus: nem kívánnak „stigmatizált” neveket az első helyeken, ráadásul a főpolgármester-jelölti pozíció várományosaként emlegetett Horváth Csaba budapesti kormánybiztosnak is jobb lenne – elsősorban kampánystratégiai okokból – dobogós helyet biztosítani. Jelenleg ugyanis a budapesti régiós listát Lendvai Ildikó pártelnök vezeti, utána Burány Sándor fővárosi pártelnök, Hagyó Miklós, majd Horváth Csaba, Molnár Zsolt kampányfőnök és Steiner Pál fővárosi frakcióvezető következnek.

A háttértárgyalásokon azt vizsgálják, miként valósítható meg, hogy Hagyó a hatodik-hetedik helyre váltson. A forgatókönyv szerint a Hagyót követő politikusok feljebb csúsznának. Forrásaink szerint mindez nem jelenti azt, hogy a volt főpolgármester-helyettesre nem szá mítanak: ő továbbra is a XII. kerület egyéni indulója (Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellenfele) és a fővárosi lista egyik befutó helyének birtokosa marad. A szimbolikus lépéstől állítólag nem zárkózik el. Sőt, Hagyó az önkormányzati választásokra összeállított fővárosi listán maga kérte, hogy olyan jelképes helyet kapjon a névsorban, amely csak akkor jelentene mandátumot a következő fővárosi közgyűlésben, ha a szocia lista párt jobban teljesítene a választáson, mint négy éve.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.