Orbán pert nyert, a Népszava nem nyugszik bele

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy Veres János és a Népszava korábbi kiadója megsértették Orbán Viktor személyiségi jogait. 2008-ban Orbán Viktor egyik, az IMF-hitellel kapcsolatos nyilatkozatára Veres János akkori pénzügyminiszter úgy reagált, hogy „ha Orbán Viktornak lehetősége lenne rá, biztosan ellopná ezt a pénzt”.

– A hír igaz, azonban a másodfokú döntésről mi is csak a sajtóból értesültünk, mivel erre a tárgyalásra nem kaptunk idézést – így reagált a történtekre Németh Péter, a Népszava főszerkesztője. A döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz.

Az ítélet tartalmi részéről Németh azt mondta: nem lett volna szabad elmarasztalni a lapot, amely közölte Veres János nyilatkozatát – aki egyébként Orbán Viktornak a Magyar Nemzetben megjelent, a szocialistákat külföldi pénzek nem rendeltetésszerű felhasználásával vádoló szavaira reagált. (Orbán korábban azt nyilatkozta, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól felvett hitelt az MSZP minden bizonnyal választási célokra fogja felhasználni.) Németh szerint Verest nem lett volna szabad elmarasztalni. Ugyanis az általa használt kifejezés sajnos a mai politikai légkörben már nem számít különösen durva kifejezésnek – érvelt Németh Péter.

A főszerkesztő nem hivatalos csatornákból úgy értesült: a másodfok – szemben az első fokkal – azért döntött Orbán javára, mert úgy értelmezte: Veres mondatai magánszemélyként érintették a Fidesz elnökét, nem pedig közszereplő voltában. – A kampány küszöbén épp a legrosszabbkor jött ez a döntés, mert teljesen kiszolgáltatottá tesz bennünket. Mit írhatunk le és mit nem a politikusok egymást minősítő nyilatkozataiból? Honnan tudjuk, melyik bíróság kit és mikor nyilvánít közszereplőnek vagy magánszemélynek? – kérdezi a Népszava főszerkesztője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.