Negyvenötmilliót követel az APEH Zuschlag Jánostól

Iratismertetéssel folytatódott a Zuschlag-per szerdán Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Fodor Endre, a büntetőtanács elnöke ismertette az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának a jegyzőkönyvét, amely szerint – az ügyészség megkeresésére – átvizsgálták Zuschlag 2004–2005. évi ténykedésének iratait.

E szerint Zuschlag érdemi nyilatkozatot nem tett az adóhatóság kérdéseire. Az APEH összesen 30,5 millió forint adóhiányt állapított meg a vizsgált két évre, továbbá ötvenszázalékos büntetést, vagyis 15,25 millió forint bírságot róttak ki rá.

Zuschlag kijelentette: azért nem tudott érdemben nyilatkozatot tenni az adóhatóságnak, mert előzetes letartóztatásban van. Hozzátette: egyetlen forint adóhátraléka sincsen, ezt a pótlólagos nyilatkozatában majd igazolni fogja.

Mint ismeretes, Zuschlag Jánost és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc személy csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. A kárérték – amelynek nagy részét a vádlottak megtérítették – mintegy 75 millió forint. A perben várhatóan márciusban lesz elsőfokú ítélet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.