Melyik igaz: Nagytarcsa, Nádor utca, vagy Jászberény?

A bíróságnak nem, lapunknak viszont korábban sikerült megtalálnia Bakos Erikát, aki Meggyes Tamás esztergomi polgármester kabinetfőnökeként dolgozik, miközben cégvezetője volt a MED-21 Kft.-nek, amely Fidesz-közeli nyomdák tulajdonosaként kilenc éve nem adózott. Bakos Erika az összeférhetetlenséget megszüntette.

Cikkünk nyomán a MED-21 Kft. visszakerült az „élő cégek” sorába, miután a Népszabadság tavaly nyáron megtalálta az esztergomi városházán a bíróság számára addig ismeretlen helyen tartózkodó cégvezetőt, Bakos Erikát. (Eltűnt nyomdagépek futószalagon – Népszabadság 2009. jún. 4.).

Vagyis a vagyon nélkül maradt, köztartozást hátrahagyó Fidesz-közeli nyomdákban és kiadókban tulajdonos, kilenc éve nem adózó MED-21 Kft. nem szűnt meg. Közlésünk után a MED-21 és a Brill Európa Ügynökség Kft. tíz év után mérleget nyújtott be szeptember elején – derül ki a cégbíróság elektronikus nyilvántartásából.

A MED tulajdonosa volt a tavaly tavasszal 100 milliót meghaladó adótartozással felszámolt, korábban Mahir, majd Zenith Nyomda néven szórólapokat és plakátokat nyomtató Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt.-nek és a felszámolás alatt álló Arzenál Kft.-nek. (Az Arzenál Nyomdaipari Kft. felszámolása még jelenleg is tart. Ameddig tevékenységet folytatott, addig azt is a Fidesz-vezető testvére irányította másodmagával, hogy azután különös körülmények között adják át a vezetést az egykoron Fidesz-plakátokat, szórólapokat nyomtató s 88 milliós adótartozással Kaya Ibrahimnál eltűnt Centum Kiadó – korábbi nevén Századvég Lap- és Könyvkiadó Kft. – régi szakemberének. Az Arzenálnak korábban 100 milliót meghaladó adótartozása volt.)

A Meggyes Tamás esztergomi polgármester kabinetfőnökeként tevékenykedő Bakos a vezető köztisztviselői és cégvezetői összeférhetetlenségét úgy szüntette meg ősszel, hogy a Brill Európa Ügynökség vezetését 20 éves fiának, Kövér Kristófnak adta át, a MED-21 vezetését pedig jászberényi édesapjára bízta – utóbbi évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott a Magyar Hírlapnak: nem ismeri a cég működését. A MED bejelentett új székhelye a jászberényi szülők lakása lett a korábbi újpesti cím helyett, ahol évek óta bevásárlóközpont működik.

Az üzletviteli tanácsadással foglalkozó gazdasági társaságot, a MED-21 Kft.-t Bakos Erika azóta külön élő férjével, Kövér Szilárddal alapította még 1993-ban. A cégvezetést „öröklő” Kövér Kristóf ugyanazt a nagytarcsai lakcímet tüntette fel a cégbíróságon, ahol édesanyját korábban nem találták meg a küldemények, és ahol lapunk korábbi, helyszíni értesülése szerint a család sosem lakott. E címet Kövér Szilárd is előszeretettel használta különféle cégbejegyzésekben. A MED-21 cégbíróságon őrzött aktáiban Bakos Erika úgynevezett „ügyvezető tisztségelfogadó nyilatkozatára” ceruzával azt jegyezte fel a bíró: „Melyik igaz? Nádor u. 5.? Nagytarcsa? Vagy Jászberény?”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.