Wallenberg: díjátadás és mozgalom

Először adták át a zsidó üldözötteket mentő svéd diplomatáról, Raoul Wallenbergről elnevezett díjat. A Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban tegnap tartott rendezvényen Dúl Géza plébános, a Szent Erzsébet Segítő Alapítvány kuratóriumának elnöke, Rozner László, az újpesti zsidó hitközség elöljárója, Somos László esperes plébános, Szécsi József, a Keresztény–Zsidó Társaság főtitkára és Tóth Józsefné pedagógus vehette át az elismerést.

A díj odaítéléséről egy bizottság döntött, amelyet Hiller István oktatási miniszter, a szociális tárca, a Raoul Wallenberg Alapítvány, a Raoul Wallenberg Egyesület, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és a Roma Polgárjogi Alapítvány hozott létre. A Wallenberg Egyesület bejelentette, hogy mozgalmat indít a társadalmi béke megteremtéséért és az emberi méltóság megvédése érdekében. Sipos András ügyvivő elmondta: kérik a csatlakozókat, hogy a választások végéig viseljék az általuk megjelölt formájú és feliratú kokárdát. A kör alakú, nemzetiszínű kokárda alsó negyedében a „Mozgalom a társadalmi BÉKÉÉRT 2010” felirat olvasható. Az emlékezők a díjátadás után megkoszorúzták Raoul Wallenberg emléktábláját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.