– Befellegzett a kapitalizmusnak?

– Csak a kapitalizmus jelenlegi formájának, amelyet végletekig spekulatív, pénztőke vezérelt, globalizált gazdálkodás jellemez. Ez perverz kapitalizmus.

– Mitől perverz?

– Attól, hogy nem veszi figyelembe a Föld eltartó képességét és a társadalom igényeit. A rendszer fenntarthatatlanná vált, beleütköztünk a végső ökológiai korlátokba, ami leglátványosabban a klímaváltozásban érhető tetten.

– Sokan nem hisznek benne.

– A természettudósok között konszenzus van róla.

– A politikusok között pedignincs konszenzus. Az alig egy éve leköszönt George W. Bush például gyakorlatilag nem ismerte el a klímaváltozást.

– A klímakatasztrófa veszélyét épeszű ember nem kérdőjelezi meg. A világ vezető üzleti köreinek szócsöve, az Economist öt éve még szintén hevesen tagadta a lehetőségét, ma viszont egyenesen arra keresi a választ, milyen üzleti opciókat kínál a változás. Amúgy Bush bukott, utódja, Barack Obama viszont érzi a probléma súlyát.

– A minapi koppenhágai klímacsúcson mégsem sikerült egyezségre jutniuk a nagyoknak.

– Abban még Koppenhágában is konszenzus volt, hogy 2 Celsius-fok alatt kell tartani az átlaghőmérséklet-emelkedést. A kérdés az: hogyan lehet ezt költséghatékonyan elérni. Nagy a tét. A kiváló ökológus, James Lovelock szerint a klímakatasztrófa száz éven belül elkerülhetetlenül bekövetkezik, és csupán félmilliárd ember éli majd túl, zömmel a sarkkörök közelében és a magas hegységekben. Bolygónk elképesztően legyengült állapotban kénytelen megküzdeni a klímaváltozással: az ember tevékenysége következtében az elmúlt másfél évszázadban a Földön korábban élt fajok egy része kipusztult, az őserdők felét kivágtuk. Hatalmassá nőtt a legfejlettebb gazdaságok ökológiai lábnyoma. Például az USA úgynevezett ökológiai túlhasználata több mint 500 százalékos. Azaz ahhoz, hogy mindenki úgy élhessen, ahogy az amerikaiak, több mint öt Földre lenne szükségünk. Az Economist a tavalyi utolsó számában Madách Imre Tragédiáját idézi, jelesül azt, hogy a drámában a londoni szín kapitalizmusa után elszabadul az erőszak. A lap publicistája sem tud mást javasolni, mint Madách. „Mondottam, ember: küzdj, és bízva bízzál!”

– Pontosan mit is takar az, hogy klímakatasztrófa?

– Azt, hogy hirtelen, néhányév alatt bekövetkezhet a jelentős átlaghőmérséklet-emelkedés. Márpedig ilyen rövid idő alatt a természet és az emberi társadalom sem képes alkalmazkodni. A melegedés egyik legszembeszökőbb, már most tapasztalható kísérője a tengerszint visszafordíthatatlan emelkedése. Több köbkilométeres jéghegyek szakadnak le a sarkokról, és a belőlük olvadó hatalmas mennyiségű vizet már soha nem lehet visszafagyasztani. Tudja, mely nagyvárosok a legveszélyeztetettebbek? A globális kapitalizmus három központja: New York, London és Hongkong. Szimbolikus, nem?

– Említette, hogy Lovelock szerint száz év múlva félmilliárd ember lakja majd a Földet. Most 6,7 milliárdnyian vagyunk, és évről évre egyre többen leszünk. Hogyan, mitől pusztulna el bő hatmilliárd ember? Éhen hal?

– Lovelock szerint Afrikában és Ázsia nagy részén elviselhetetlen klimatikus viszonyokat teremt a felmelegedés, nem lesz élelem, milliárdszám indulnak migránsok a kevésbé forró vidékek, egyebek közt Európa felé, s őket csak erőszakkal lehet megállítani. A konfliktusokat pedig járványok követik. Mindez már az unokáink életében bekövetkezhet. Persze ez a legpesszimistább forgatókönyv.

– Ön mekkora esélyt ad rá?

– Nem saccolok. De ha csupán egy százalék a katasztrófa kockázata, akkor is tenni kell ellene.

– És mi a legoptimistább forgatókönyv?

– Amit az amerikai üzletikörök egy része képvisel: nem fog történni semmi, és ha mégis, agresszív technológiákkal megoldjuk a problémákat, termelünk áramot atomerőműben, élelmet génmanipulálva, biotechnológiai eszközökkel. De ezt nem nevezném optimista forgatókönyvnek.

– A létező kapitalizmus tavalyősszel – a pénzügyi válsággal – az ökoproblémától függetlenül megrogyott.

– Jelzés. Remélem, időbenérkezett. De nem kell megijedni sem a pénzügyi válságtól, sem a klímaváltozástól, mindkettő jó irányba terelhet bennünket. Orvosi hasonlattal élve: a betegségbe nem kell föltétlenül belehalni, az nem csak veszély, esély is. A változás már zajlik. A lényege a mértékletesség. Gazdasági fogyókúrára, komoly életmódváltásra van szükségünk.

– Miben kell visszafognunk magunkat?

– Nem kevesebbet kell fogyasztanunk, hanem mást és máshogyan. Sorolom a fő területeket: közlekedés, táplálkozás, lakás, gyógyszer. A repülés kevesek ritka kiváltságává válik, és nem lesz lehetőség a jelenlegi intenzitású autózásra sem. Családonként évi egy-kétezer kilométer belefér majd, de harmincezer nem. Aztán: a nyugati társadalmak húscentrikus étkezését el kell tolni a növényi alapú fogyasztás felé. Fenntarthatatlan a jelen mértékű állattartás, ugyanis mondjuk egy kilokalóriányi hús előállításához csaknem tízszer annyi energiára van szükség, mint egy kilokalóriányi növényhez. Szintén fenntarthatatlanok az energiapazarló épületek. Alternatív technológiákkal már most lehet csaknem nulla fűtésigényű házat felhúzni.

– Minimum másfélszeres pénzért.

– Az organikus építkezéstkell támogatnia az államnak, nem a pazarlót. A németek, a spanyolok, a dánok is ezt teszik. A változás negyedik területe, hogy töredékére kell visszaszorítani az irracionális mértékű gyógyszerfogyasztást. Persze nem úgy, hogy magukra hagyjuk a betegeket. Más típusú medicinák kellenek, természetes szerek, és a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt.

– Mi a baj a gyógyszerekkel?

– Sok energiát visz el a gyártásuk, utóhatásuk drasztikus mind a szervezetünkre, mind a természetre nézve. Az élővizekben rengeteg, az ökorendszerekre veszélyes gyógyszermaradványt mutatnak ki, évről évre egyre nagyobb koncentrációban.

– Szóval, ha szeretem Földanyát, ne autózzam, ne egyek húst, ne szedjek gyógyszert, és mihamarabb költözzem paszszív házba?

– Mértékkel autózzon, mértékkel egyen húst, mértékkel szedjen gyógyszert, és ha épít, passzív házat építsen.

– Ki lehet a változás motorja? Anégy években gondolkodó politika? Az egyre csak fogyasztani akaró polgár? A profitra hajtó tőke?

– A változás csírái az üzleti életben mutatkoztak először. A fölvilágosult pénzügyi és gazdasági szereplők hatalmas összegeket csoportosítanak át fenntartható technológiákat fejlesztésére.

– Amerikaiak?

– Nem. Skandinávok és japánok – az innovatív országok mutatják a jövőt.

– A politika képes kilépni apasszivitásból?

– Ahogy változik a társadalmi igény és az üzleti viselkedés, úgy változik a politika is. Angliában idén vélhetően győz a tory párt, méghozzá zöld programmal. Vezetője, David Cameron az egyik legradikálisabb ökológialap főszerkesztőjét vette maga mellé főtanácsadónak. Jó jel.

– És az egyén mitől változna?Kocsival jöttem önhöz az interjúra, 25 perc alatt ideértem. BKV­val egy óra lett volna az út.

– A gazdaságpolitika feladata, hogy támogassa a változást – például a tömegközlekedésfejlesztésével.

– Az egyén azt mondja: fogyasztani jó, mit számít, mondjuk, az én autózásom ebben a hétmilliárdos embertömegben.

– Drámai erejű vizsgálatokbizonyítják, hogy a jelenlegi pusztító fogyasztás nem hozza el a remélt megelégedettséget. A boldogság közgazdaságtana – van ilyen – több tízezres mintán vizsgálta a kérdés. Kiderült: a pénz boldogít, de csak egy határig.

– Hol az a határ?

– Úgy 10-15 ezer dolláros egyfőre jutó GDP-nél.

– Vagyis körülbelül Magyarország jelenlegi szintjén.

– Pontosan. Amit ha megtripláznánk, ott tartanánk, ahol az USA, de nem válnánk elégedettebbé. Javaslom, inkább arra fordítsa energiáit az egyén, hogy növelje a függetlenségét. A szabadság ugyanis nem csak arról szól, hogy szavazhatunk és szólhatunk. Hanem arról is, hogy eladósodom-e, és arról is, életben maradok-e, ha esetleg hónapokig nem lesz gáz, nem lesz motorizált közlekedés. Én bár kertvárosba vágytam, úgy választottam lakást, hogy közel legyen a munkahelyemhez, az egyetemhez, a kocsimat pedig eladtam. Tíz perc séta ide, ugyanannyi haza, jó kis testmozgás. Lakhatnék kint, a zöldben, jó lenne hallgatni a madárcsicsergést, de az sok idő, sok benzin – ami nekem nem buli. És a Földnek sem az.

„Ha csupán egy százalék a katasztrófa kockázata, akkor is tenni kell ellene”