Pénteken Michael Burawoy szociológus tartott nyitóelőadást. A Kaliforniai Egyetem profeszszora azzal kezdte, hogy 1989-ben mindenki arról beszélt: „valami véget ért”. Egyesek a szocializmust temették, mások a történelem végéről, avagy az illúziók korszakának lezárultáról értekeztek. Pedig 1989-ben nem ért véget semmi, „legfeljebb a végek illúziójának lett vége”; amíg létezik kapitalizmus, addig szocializmus is lesz.

Burawoy szerint a szocializmus újra fel fog bukkanni a térségben, ha nem is abban a formájában, ahogy azt eddig ismertük. Elmélete szerint, ahogy a tizenkilencedik-huszadik század „két kapitalista hulláma” során mindig létrejöttek a piac ellen szerveződött mozgalmak – először a munka, majd a föld és a pénz áruvá tétele miatt, a munkásjogokat, majd szociális jogokat követelve –, úgy a jelenlegi, harmadik hullám, a globális piac is meghozza majd a maga ellenmozgalmát, csak az ezúttal nem helyi munkásmozgalmakból, vagy nemzetállami szinten fog megszerveződni. Korunk kapitalizmusának ugyanis a természet áruba bocsátása a legfőbb jellemzője, és ez elleni reakcióként globális szintéren fog újra megjelenni a szocialista gondolat, fő célkitűzése pedig az emberi jogok követelése lesz – a létezésért való küzdelemben. Ami tehát a tizenkilencedik században még utópisztikus szocializmusként, a huszadikban államszocializmusként jelent meg, az a huszonegyedik században szociális szocializmusként fog megjelenni; a„ következő évtizedekben az ellenállás globális lesz”.

Ellehetetlenítve

Az új rendszer és a mai kapitalizmus legitimitása címmel tartotta a szombati nyitóelőadást Bayer József, az MTA Politikatudományi Intézetének volt igazgatója. Szerinte sokan egyoldalúan használják a legitimitás kifejezést. Ennek iskolapéldája a 2006-os zavargások és az azt követő politikai válság megítélése: az ellenzék illegitimitásról beszélt, amit a szabályos demokratikus választások miatt nem mondhatott volna. Az ellenzék „delegitimációs stratégiája” gyengítette a kormányhatalom legitimitását, nagymértékben csökkentette az ország kormányozhatóságát, ellehetetlenített minden reformot, és megingatta az egész politikai rendszerrel szembeni közbizalmat. A politológus szerint ennek káros hatásait még tapasztalni fogják a következő kormányok is, amelyeknek „elmulasztott reformokkal, zilált közállapotokkal” és társadalmi elégedetlenséggel kell szembesülniük. „Amíg nem jön létre a gazdasági emelkedés általános közérzete és nem alakul ki egy új értékrend, amely találkozik az állampolgárok elemi igazságérzésével, nem várható a legitimációs deficit megszűnése.”

Etnikai zászló

Magyarország EU-csatlakozása után egyfajta külpolitikai tanácstalanság uralkodott el az országban. A csatlakozás nem oldott meg elvárt célokat, nem lett kiegyensúlyozott regionális politika, és a kisebbségvédelem kérdése sem rendeződött – mondta Galló Béla politológus. Szerinte Magyarországnak a „föderatív szerkezet előnyösebb lenne”, és „egységesebb, intelligensebb, a belpolitikát nem kiteregető” nemzeti reprezentációra lenne szükség, ugyanis a külpolitikát a nemzeti konszenzus nélkül nem lehet hatásosan képviselni semmilyen fórumon. A rendszerváltás termékének nevezte az új nemzetállamok létrejöttét Krausz Tamás történész. A kelet-európai nemzetállamok nem értelmezhetők a rendszerváltás nélkül, és kevés azt mondani, hogy kizárólag a globalizációra adott válaszként jöttek volna létre. A régió hatalmi elitjei bevonultak az etnikai zászló alá, sikerült kirekeszteniük a konkurenciát, népcsoportokat állítottak egymással szembe, hogy aztán az etnikai zászló alatt úgymond nemzeti egységet hirdessenek, ami több országban vérfürdőt okozott.

Tátongó szakadékok

A társadalom fele a rendszerváltás vesztesének tekinthető – ez már Ferge Zsuzsa szociológus véleménye. „Az elképesztő adathiány miatt nagyon nehéz megállapítani, hogy a rendszerváltás milyen hatással volt a magyar társadalomra”. Az MTA gyermekszegénység elleni programjának vezetője azt mondta: annyi biztos, hogy 1989 után mostanra radikálisan csökkent a munka, mint létfenntartó foglalkozás iránti tisztelet, és lényegében a létbiztonság is megszűnt. A paternalista közfelelősség helyébe belépett az egyéneket felszabadító önfelelősség. A szociológus azt mondta, kétszer annyian vesztettek a rendszerváltáson, mint amennyien nyertek. „A rendszerváltás előtti időszakhoz képest 25 százalékra tehető a nyertesek, és 45-50 százalékra azok aránya, akiket a veszteségek: a munkabiztonság, munkajogok gyengülése és a jövedelmi viszonyok gyengülése személyesen is érintenek”.

Lenullázva

A rendszerváltástól a rendszerválságig címmel tartott előadást Szalai Erzsébet, az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos tanácsadója, aki a hazai „újkapitalizmus” súlyos válságáról értekezett. Rámutatott, hogy a rendszerváltás nem a civil társadalom hatására, hanem belső hatalmi alkuk eredményeként jött létre, aminek köszönhetően egy kiszolgáltatott, félperiferikus gazdaság jött létre. A külföldi tőkének szinte az összes erőforrásunkat kiszolgáltattuk, nemzetgazdaságról tehát csak korlátozottan beszélhetünk. A társadalom válságjelenségeit – alacsony foglalkoztatás, morális válság, a nők fokozódó elnyomása vagy a társadalmi agresszió növekedése, a demokratikus intézményekbe vetett hit elpárolgása – a 2008-as világválság csak tovább fokozta, ma már Szalai Erzsébet szerint nyílt krízisről beszélhetünk. A világválságot szerinte az okozta, hogy „a globális tőke felfalja önnön létfeltételeit, súlyosan károsítva a társadalom szövetét” – és ez a felzabálási folyamat felgyorsult. A védekezésre képtelen, torz szerkezetű gazdaság pedig megszorítási spirálba került, így a gazdasági egyensúly legfeljebb rövid távon javulhat – az ismert szocio lógus szerinttehát a rendszer súlyos válságban van, és ez a tarthatatlan állapot tartósnak bizonyulhat. A rendszerváltás pedig szerinte megbukott: a lakosság harmada létminimum alatt él, intézményeink recsegnek-ropognak, közben pedig úgy teszünk, mintha önálló ország lennénk, pedig mozgásterünk egyenlő a nullával.

Michael Burawoy előadásában globális szocializmust vizionált