Akkor például, amikor Varga Mihály óvatosan elejt néhány szót arról, mit is terveznének a nyugdíjrendszerrel, hogyan is kéne átalakítani úgy, hogy fenntartható maradjon. Ezt aztán a buzgó sajtó el is nevezi svéd modellnek, nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy a Varga által vázolt terv a Svédországban alkalmazottnak csak részelemeit venné át. Az MSZP ugrik azonnal, nyugdíjkorhatár-emeléssel riogat, a Fidesz pedig összevissza kezd beszélni, és hadba küldi képviselőit, hogy minden létező fórumon tagadják annak lehetőségét, hogy valóban kezdenének valamit a nyugdíjjal. És mivel sokan vannak olyanok, akik nem szeretnek összevissza hazudozni, ezért zavart mondatok, a „még folyik a gondolkodás” típusú torzszülemények keverednek e masszában, és ki emlékszik már arra, hogy a párt alelnöke egy olyan koncepciót ismertetett, ami arról árulkodik, hogy igenis, vannak a Fideszben háttérműhelyek, ahol megfontolandó, mindenképpen vita tárgyává teendő kormányzati koncepciókat dolgoznak ki.

Csak hát: a kampány. Ilyenkor nincs terepe az értelmes beszédnek. Nem véletlen: amikor 2008 nyarán egy zárt tanácskozásról kiszivárogtak egy Orbán Viktor-beszéd részletei – köztük, hogy a nyugdíjak csak az infl áció mértékével emelkednének –, a párt pikkpakk elveszített 500 ezer potenciális szavazatot. Az MSZP pedig jóval többet, amikor belevágtak a reformokba, amelyek bevezetését aztán a Fidesz – a Varga Mihály megnyilatkozásaiból most már tettenérhető szakmaiságot sutba dobva – a népharag gerjesztésével megakadályozta. Az MSZP is ugyanezt tenné most a Fidesz nyugdíjkoncepciójával, ami – nézzetek a táblára! – a közvélemény szimpátiatérképén jelenleg elfoglalt pozíciójukból következően nemigen megy. De azt elérhetik, hogy a Fideszből kivilágló értelem elhalványuljon, s ha nem akarnak őszödi mélységekbe zuhanni, elő se vegyék azt, amiről lenne értelme vitatkozni.

Így aztán minden körbeér. Pedig volna mit tenni. Svédországban annak idején a politikai erők tíz évig töprengtek a nyugdíjmodellen, forgatták jobbról-balról, szakértők éveken át vitatták, aztán konszenzussal fogadták el, a politika pedig bevezette. Hasonlóképp volt ez Finnországban is. Igenis, vannak olyan, kiemelkedő fontosságú kérdések, amelyekkel kampányidőszakban is jó volna óvatosan bánni, s a nyugdíj ezek közül való. Talán inkább ne is beszéljünk ezekről, nehogy bárki Őszöd csapdájába essék, azt tudjuk, hová vezet. Nálunk nincs idő tíz éveket várni. Most talán esély nyílhatna arra, hogy a választások után a politikai erők összeüljenek, és megállapodjanak: van két év arra, hogy kidolgozzuk a nyugdíjmodellt, ti is delegáltok szakértőket, mi is delegálunk, ők két év alatt kiizzadják magukból a megoldást, s mi garantáljuk, hogy a következő parlament 2014-ben – bármilyen öszszetételű is legyen – bevezeti. Túl szép lenne? Meglehet. Csak így az olyan használhatatlan fogalom is értelmet nyerhetne, mint például a Mesterházy Attila által gyakran emlegetett nemzeti minimum. A nemzeti minimum esélyét most, a kampányban lehet végképp eljátszani. Ez az igazi veszély, nem a svéd modell.