Az MTV-nél landolt a rádió spórolt pénze

„Rossz üzenetet közvetít a kormány. Azt, hogy takarékoskodni nem érdemes, úgyis a rosszul gazdálkodók jutnak támogatáshoz.” Ez Such György, a Magyar Rádió elnökének véleménye egy decemberben hozott kormánydöntésről.

– A Magyar Rádiónak tavaly 6,1milliárd forintos keretet szabott a költségvetés e célra, amiből 1,5 milliárdot megtakarítottunk. Az MTV és a Duna TV viszont nem spórolt. Ennek ellenére az MTV 500, a Duna TV 670 millió forintot kapott viszsza az általunk elért megtakarításból. Hozzánk egy fillér sem jutott vissza – mondja Such, aki közölte, hogy már a miniszterelnöknél és a kancelláriaminiszternél is felvetette: mindegyik közmédium a saját maga által elért megtakarítását kapja vissza év végén. Ha ez nem lehetséges, akkor a megtakarításhoz való hozzájárulás aránya legyen a visszaosztás alapja.

Such György

Szollár Domokos kormányszóvivő elismerte: a rádió kiválóan gazdálkodott, és példaértékű a struktúraátalakítása. Hozzátette: a sugárzási szerződések újratárgyalásával az MTV is spórolt tavaly. Azt, hogy a közrádió által megtakarított összeget az idén mégis részben az MTV-hez irányították, összefügg a köztévé belső rendszerének „újraszabásáról” szóló konzultációkkal.

– A tárgyalások során az MTV jelezte, hogy a vallási és kisebbségi műsorok elkészítésére nem jut pénz, mert az Országgyűlés 9,5 milliárddal kevesebb forrást juttatott az intézménynek, mint 2009-ben. Ugyanakkor ezeket közszolgálati feladatnak tekintjük, s konkrétan e két műsortípus költségeire utaltuk át a televíziónak a rádió által kigazdálkodott forrás egy részét – mondta a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.