Szokásos fordulat volt még a „rövidített útvonal”, meg a „csökkentett járatszám” is.

Szóval, nem ígértek semmi jót. És már ahhoz is sok türelemre volt szükség, hogy ezt megtudjuk. Többször előfordult ugyanis, hogy a társaság számát tárcsázva egy géphang azt közölte: a hálózat túlterheltsége miatt próbálkozzunk később. Próbálkoztunk, próbálkoztunk becsülettel, de csak a foglalt jelzést hallhattuk. Ha meg épp nem, akkor diszkrét zenével várakozhattunk, „mert minden ügyintézőnk foglalt”.

Aki viszont elég kitartónak bizonyult, és rászánt tíz-húsz percet, hozzájuthatott a kívánt informá cióhoz. Egy igen udvarias hölgy türelmesen elmagyarázta, miként juthatunk el a XV. kerületből a XXII.-be. Igaz, egyszerű dolga volt, mert a sztrájkmentes napokhoz képest „csupán” annyi a változás – derült ki –, hogy a szokásoshoz képest jóval kevesebb busz közlekedett. A tájékoztatás szerint a 173-asra 10, a 114-esre 15, az 58-asra meg 40-50 percet kellett várakozni.

– Sajnálom, de az 58-as vonalán csak egyetlen autóbusz üzemel – adott magyarázatot hangjában némi együttérzéssel a hölgy.

– Akkor gyalog is gyorsabb.

– Igaz, de ha szerencséje van,mindjárt jön a busz.

Gyors fejszámolás után kiderült: a húsz kilométeres utat – egy óra helyett – szerencsésesetben is körülbelül két és fél óra alatt tehetnénk meg. Ha meg pechünk van, akár három óra is lehet belőle. Ami hat-hét kilométeres óránkénti átlagsebességet jelent.

Mindent azonban az információs kisasszony sem tudhatott. Azt sem például, hogy tegnap délelőtt volt olyan időszak, amikor a 173-assal nem tíz percenként, hanem félóránként lehetett legfeljebb utazni. Már, ha fölfért az ember.