Az égből pottyant busz

Felszálltunk a magyaralmási autóbuszra. Nem arra, ami oda megy, vagy onnan indul, hanem ami helyi járatként, menetrend szerint járja a kistelepülés utcáit. A Fejér megyei falucskát egy személyszállító cég „ajándékozta meg” decemberben az egyedülálló szolgáltatással.

– Nem könnyű reggelenként rávenni a kisunokáimat az öltözködésre, de amikor megmondtam nekik, hogy ma busszal megyünk az óvodába, azonnal kiugrottak az ágyból. Most nem kellett noszogatni őket – meséli Papp Etelka, a magyaralmási reggeli 2-es számú buszjárat egyik utasa.

A nagymama dolgát persze megkönnyítette, hogy a több mint 1500 lelkes Fejér megyei faluban korábban nem volt szokás busszal járni óvodába, iskolába, az orvoshoz, a temetőbe vagy éppen a polgármesteri hivatalba. Eddig csak azok szálltak buszra, akik el is hagyták a települést, Székesfehérvárra, esetleg Mórra járnak dolgozni, tanulni, bevásárolni, esetleg szórakozni. A múlt év decemberétől azonban helyi járatú busz közlekedik a faluban. A magyaralmásiak először nem is akarták elhinni a dolgot.

– Idepottyant az égből – mondja egy idősebb úr a buszjárat végállomásánál, a ma gya ralmási posta előtt. – Nagy beszédtéma most a faluban, hogy saját buszunk lett. De egyelőre inkább csak kívülről nézegetik az emberek.

Való igaz, ottjártunkkor a reggel hét óra húszkor induló járaton mindössze négyen utaztak. Etelka nénin és az unokáin kívül a negyedik osztályos Bence, akinek egyébként gyalog húsz percbe telik eljutni az iskolába.

– Ilyen hidegben azért jobban esik a fűtött busz, ráadásul tíz perccel később kell elindulnom otthonról – mondja Bence.

Papp Etelka pedig elárulja azt is, hogy nem csak az óvodai kísérgetéskor száll fel a buszra: mindkét térdében protézis van, úgyhogy neki nagy könnyebbség bebuszozni az orvosi rendelőig vagy a fehérvári járat megállójáig.

A magyaralmási helyi buszjárat elindítása valójában egy kísérlet, amelynek minden költségét és egyben üzleti kockázatát egy székesfehérvári központú, személyszállítással foglalkozó cég vállalta magára. Megkerestük a vállalkozás vezetőit, hogy az okokról érdeklődjünk, ám ők nem kívántak nyilatkozni az ügyről.

Információink szerint a társaság távlati tervei között szerepel egyebek mellett, hogy bekapcsolódjon a helyi személyszállításba, és ennek mintegy tesztelésére a Fehérvárhoz közeli kistelepülés remek lehetőséget kínált.

A faluban mindenesetre nagy vihart kavart az autóbuszjárat elindítása, sokan ugyanis azt hitték, hogy az önkormányzat luxuskiadásra szórja el a település pénzét. Vas Istvánné, a település polgármestere nem is titkolja, hogy meglepték őt a negatív reakciók, amelyek miatt egy körlevelet is ki kellett küldenie a lakosoknak. Ebben a faluvezető tájékoztatta a helyieket, hogy az önkormányzatot semmilyen költség sem terheli a szolgáltatásért, továbbá a vállalkozás szándékainak magyarázataként azt is hozzáfűzte, hogy a cég a településen végzett tevékenységére referenciaként hivatkozhat majd az európai uniós pályázati anyagaiban.

– Ha jön a jobb idő, akkor azért többen ülnek majd fel a buszra – reménykedik Repka András, a helyi járat állandó sofőrje. – Az idősebbek például ilyenkor nem járnak ki a temetőbe, de tavasszal jobban kimozdulnak majd otthonról. Aztán folyamatosan finomítjuk majd a menetrendet, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a he lyiek igényeihez. Tősgyökeres magyaralmási vagyok, ráadásul gyakorlott sofőr, korábban 27 évet húztam le az Alba Volánnál.

A 28 személyes kisbusz egyébként kényelmesen elfér a szűk utcákon, igaz, a jelenlegi kihasználtság mellett talán még túl tágasnak is tűnik. A vonaljegy 90 forintba, a havi diákbérlet 500 forintba kerül. Egyelőre a munkanapokon két útvonalon hét járat közlekedik, általában mindegyik körbejárja a falut.

– Most még idegenkednek egy kicsit az emberek a helyi busztól, de hamar meg fogják szokni – jósolja Etelka néni. – Aztán majd még büszkék is lesznek rá, hogy más faluban nincs ám ilyesmi.

Saját helyi buszt kaptak a magyaralmásiak
Saját helyi buszt kaptak a magyaralmásiak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.