Leállítják a kocsit a háziorvosok

Egyelőre egyéni tiltakozó akciókkal reagálnak a háziorvosok arra, hogy a kormány csökkentette a praxisok finanszírozását.

Eddig tucatnyi körzetben állította le az orvos az autóját, kapcsolta ki a mobiltelefonját válaszul arra, hogy a kormány előzetes bejelentés nélkül csökkentette a praxisok finanszírozását – tudtuk meg. Keszthelyi Gyula tardi háziorvos lapunknak azt mondta: ő már jelezte az ÁNTSZ-nek és az Országos Mentőszolgálatnak is, hogy a sürgős eseteket – főként, ha nem a rendelőjében éri a hívás – nem tudja ellátni. Gyalog egyébként sincs módja gyorsan a helyszínre érni, ezért minden ilyen esetben a mentőkre hárul az ellátás. Közölte, hogy a gépkocsi nem tartozik a feltétlenül biztosítandó orvosi eszközök körébe, s miután a közfinanszírozás már évek óta nem pótolja még az infláció okozta veszteségeket sem, a pénzcsökkentés után nem is marad más választása, mint hogy takarékosabban üzemeltesse a körzetet.

Januárban az első utalással a háziorvosi vállalkozások számlájára a szokásosnál tíz-huszonötezer forinttal érkezett kevesebb. A tárca magyarázata szerint a munkáltatói terhek csökkenésével arányosan mérsékelték az egy beteg után járó 163-165 forintos általánydíjat. Ezzel 1,7 milliárd forinttal csökkent az orvosokhoz eljuttatott összeg, de ezt – differenciáltan – az év második felében visszakapják a minőségi munkát végző körzetek. Mindez nem nyugtatta meg az orvosokat.

A Magyar Orvosi Kamara levélben szólította fel Székely Tamás egészségügyi minisztert, hogy az összességében 1,7 milliárdos elvonást adja vissza az alapellátóknak. Részben azért, mert a minőség mérése után nem mindenki kap majd az elkülönített összegből, másrészt a háziorvosok már most jóval kevesebb pénzből kénytelenek ellátni a betegeket, mint amennyire szükség lenne a normális működéshez. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint nem véletlen, hogy háziorvosként zömében idős, nyugdíjas korú orvosok dolgoznak, a praxisok meg eladhatatlanok.

A háziorvosok másik érdekvédelmi szövetsége, a Kasszaorvosi Szervezet elnöke, Borsi Éva szerint fölháborító az ellátásra fordítható pénzek zsugorítása. Az eljárás ellen minden törvényes eszközzel tiltakoznak, egyebek mellett személyre szóló levelet küldenek a parlamenti képviselőknek, amelyben jelzik: az alapellátás az első és egyben az utolsó lehetséges hely, ahol a lakosság az egészségügyi ellátást még szükség szerint igénybe veheti. Csakhogy a finanszírozás folyamatos zsugorításával lakosok tízezrei számára válhat elérhetetlenné az ellátás. Az alapellátó mikrovállalkozások ebben a helyzetben ugyanis mást nem tehetnek, mint hogy kénytelenek a jogszabályban előírt minimumfeltételek biztosítása mellett kiadásaikat a lehető legkevesebbre csökkenteni. Magyarul: az eddig önként vállalt, de senki által nem finanszírozott szolgáltatásokat beszüntetik. Ilyen például a gépkocsihasználat a beteg otthonában történő ellátásához.

Amúgy ha az orvosok leállítják a autóikat, az csak számukra jelent megtakarítást. Egyetlen mentőkivonulás 7700 forintba kerül a felhasznált gyógyszerek és egyéb eszközök használata nélkül.

A háziorvos helyett mentő megy
A háziorvos helyett mentő megy
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.