2010 meghatározó év lesz a hazai liberalizmus szempontjából: a tavaszi parlamenti, illetve az őszi önkormányzati választás jó időre elintézheti a liberális eszmét, képviselőivel együtt. Az elmúlt 20 évben talán sohasem állt ugyanis ilyen távol a liberális gondolat vállalása a választóktól, illetve a pártoktól. A rendszerváltás egyik meghatározó pártja, az SZDSZ ugyan a két előző parlamenti választáson is a túlélésért küzdött, de legalább az önkormányzati pozícióit megvédhette (legalábbis Budapesten) annyira, hogy ne kerülhessen veszélybe a szabadelvű gondolat képviselete. Ez mára alapvetően megváltozott. Az elmúlt két év fordulatot jelentett, és az SZDSZ szinte teljes megsemmisülését okozta. Az egészségügyi reform bukása, a parlamenti, majd a fővárosi koalíció felbomlása, a fővárosi beruházások körüli botrányok, a BKV-ügyek és a többi gyanús eset nélkül sem lett volna könnyű elhitetni, hogy szükség van a liberálisokra a politikában, a gazdasági válság, a megszorítások miatt ugyanis részben ezek nélkül is a liberálisokon verte volna el a port a közvélemény, mint ahogy tette ezt az SZDSZ számára katasztrofális eredményt hozó EP-választáson is.

A júniusi választás felgyorsította az SZDSZ erózióját is, így az új évet a liberálisok úgy köszönthették, hogy szinte már ők sem tudják, hányfelé szakadt a társaság. Nagy öregjei sorra faroltak ki a párt mögül, és bár egy ideig úgy tűnt, van esély az átmentésére, mára világossá vált, hogy a nem túl jelentős méretű tábor további szétforgácsolása a biztos halált jelenti. Így Kuncze Gábor és Magyar Bálint – akik tavaly még a Szabadelvű Polgári Egyesület létrehozásában látták a kiutat – visszavonulót fújtak. Számottévő bázis az Ungár Klára-féle Szabad Emberek Magyarországért szerveződésnél sem látszik – igaz, a hivatalos SZDSZ házatáján sem. A Retkes Attila vezette új SZDSZ pedig a polgári liberalizmus jelszavával alighanem azokat is elriasztotta, akiknek még volt kedvük, erejük ahhoz, hogy még egyszer bizalmat szavazzanak a liberálisoknak. Állítólag már Demszky Gábor főpolgármester sem olyan eltökélt a Retkes-féle SZDSZ életben tartásában.

Sokan a liberálisok „fölszívó” szervezeteként aposztrofálják az EP-választásokon debütált Lehet Más a Politikát (LMP), de ez csak részben igaz – az LMP a magukat valóban szabadelvűnek tartók számára inkább riasztó, legalábbis az esélyegyenlőségre vonatkozó nézeteit illetően. Emlékezetes: a párt egyik alelnöke Ivád polgármestere, aki aláírója az úgynevezett „monoki nyilatkozatnak”.

Paradox módon, az egyetlen érvényes liberális a politika köztéren nem az SZDSZ-ben politizál – Bokros Lajos leigazolása állítólag egy elmulasztott telefonvisszahíváson múlott –, de nem valószínű, hogy az MDF vinné majd tovább a liberális eszmét, szociális üzeneteik sem ebbe az irányba mutatnak. Azt nem tudni, hogy az SZDSZ korábbi vezetőjének, a Magyar Bálinthoz hasonlóan állandóan szervezkedő Fodor Gábornak van-e még valami a tarsolyában (a parlamenti pletykák szerint nem zárható ki, hogy tavaszig még egy liberális tömörülés bontson zászlót), és arról is csak pletykákat hallani, hogy számos SZDSZ-es tárgyal a szocialistákkal, illetve a Fidesszel egy esetleges együttműködésről. (A Fidesz legfeljebb néhány önkormányzati politikust apportálhatna, hogy gesztusokat tegyen a liberális szavazórétegnek, a szocialistáknak viszont nemigen van szabad helyük a listáikon, és ha lenne, sem biztos, hogy azokat a liberálisokkal osztaná meg, akiket részben saját kudarcukért is okolnak).

Egyszóval, néhány hónapra a választásoktól nem látszik olyan párt, amely önállóan lenne képes a liberális gondolat parlamenti képviseletére – az viszont egyelőre kérdés, hogy a kampányban nagy eséllyel előretörő szociális demagógia és a szélsőjobboldal előretörésének veszélye hová sodorja majd a választókat.