Sztrájkhullámmal kezdődhet az év

Munkabeszüntetéssel­ fenyegetőznek a szakszervezetek: sztrájkkészültségben vannak a BKV járművezetői­–­főleg a buszsofőrök ­elszántak­–­és ­a­ Volán-társaságok alkalmazottai. Konkrét bejelentést ugyan még nem tett, de bármikor folytathatja az egy éve időről-időre­ újrakezdett­ gördülő­sztrájkját­ a vasúton ­a­ VDSZSZ.­Sztrájkkészültségben vannak a közszolgálati televízió dolgozói is.

A fővárosi és a távolsági buszközlekedés megbénításával fenyegetőznek a szakszervezetek. A Budapesti Közlekedési Vállalatnál két tucat szerveződés képviselője az év utolsó munkanapján bejelentette, hogy január 12-én nulla órától határozatlan idejű sztrájkot kezdenek, így tiltakozva az ellen, hogy a december 31-én érvényét vesztett kollektív szerződést nem sikerült megújítani a cégnél. Az új év ugyanis úgy köszöntött a BKV-ra, hogy – kollektív szerződés híján – a munka törvénykönyvének előírásai szerint működik. Ez pedig a részegyezség aláírásától elzárkózó érdekvédők szerint veszélyezteti a menetrend betartását. Nemes Gábor, a szakszervezetek szóvivője távolmaradásuk indokaként azt is felhozta, hogy a jelenlegi szerződéstervezet számításaik szerint havi nettó 16 ezer forintos jövedelemcsökkenést tartalmaz. Szerinte az esetleges munkabeszüntetésben a dolgozók csaknem 70 százaléka részt venne. Székelyné Pásztor Erzsébet, a vállalat kommunikációs igazgatója úgy nyilatkozott: olyan munkaidőbeosztást alakítanak ki, amely folyamatos menetrendet tesz lehetővé. A tárgyalások ma folytatódnak.

Sztrájkot helyezett kilátásba januárra az összes Volán-társaság dolgozóját képviselő Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma is. Az egy évvel ezelőtt kötött kétéves bérmegállapodás értelmében idén 4,9 százalékos béremelés járna a havi nettó átlag 80-100 ezer forintot kereső buszvezetőknek és szerelőknek, ám erről eddig nem sikerült egyezségre jutni a Közúti Közlekedési Vállalkozások Szövetségével. A munkáltatók ugyanis másként értelmezik a megállapodást. Dénes András, a szövetség főtitkára szerint a 4,9 százalék arra az esetre vonatkozik, amikor nincs OÉT-bérajánlás. Ő azt állítja, hogy miután az érdekegyeztető tanácsban megszületett az egyezség – amely 3,9 százalékos inflációval számolva a nettó keresetek reálértékének megőrzését prognosztizálja, s a minimálbért 73 500, míg a szakmunkás-bérminimumot 87 500 forintban határozza meg –, a szakszervezetek követelése jogszerűtlen. Hoffmann Antal, a szakszervezeti tömörülés képviselője közölte: a munkabeszüntetés kezdő időpontját január első napjaiban tűzik ki. Ez azért is érdekes fejlemény, mert októberben a kormány megegyezett a helyközi közösségi közlekedés átalakításáról a Volán-szakszervezetekkel, amelyek egy évre sztrájkmoratóriumot vállaltak. Az egyeztetések itt is folytatódnak a következő napokban.

Időpontot még nem jelentett be a gördülő sztrájkját tavaly február óta többször felfüggesztett Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete. A szerveződés októberben a többi vas utas-szakszervezettel közösen tartott munkabeszüntetést, majd egyedüliként nem írta alá a társasággal kötött megállapodást, s jelezte, ismét megbénulhat a vasút.

Sztrájkkészültség van a Magyar Televíziónál is, ahol a szakszervezetek azt szeretnék kiharcolni, hogy a fizetésük legalább reálértéken maradjon, s hogy garantálják a munkahelyek biztonságát. A költségvetési megszorítások miatt ugyanis a közszolgálati tévénél is sokan attól tartanak, hogy az elbocsátandók listájára kerülnek. (A parlament megvonta az MTV 9,4 milliárd forintos céltámogatását, a költségvetés csak a médiatörvényben előírt finanszírozási összeget fizeti ki.)

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűtlennek minősítette a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezetének a december 22–23-án tartott sztrájkját. Száz kézbesítő így akarta kikényszeríteni, hogy minden dolgozó egyszeri, százezer forintot kapjon a társaság által értékesített ingatlanok bevételéből. A bíróság az indoklásban emlékeztet: a postánál december 16-án megszületett az idei évre vonatkozó bérmegállapodás.

Közlekedési káosz lehet még januárban
Közlekedési káosz lehet még januárban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.