2009 a legnagyobb politikai bukás éve volt

A Fidesz frakcióvezetője szerint az összeomlás éve volt az idei a magyar politikában. Navracsics Tibor szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: 2009-ben összeomlott a kormány, az MSZP és a kormányzati politika is.

A fideszes politikus úgy fogalmazott: míg 2004 a megtorpanás éve, 2006 pedig a hanyatlásé, addig 2009 az összeomlás éve volt a magyar politikában.

Kifejtette: tavasszal összeomlott a kormány, de "nem úgy, mint 2004-ben, amikor egy belső puccsnak köszönhetően buktatták meg az akkori miniszterelnököt, Medgyessy Pétert, hanem a klasszikus forgatókönyvek szerinti összeomlás következett be". Megbukott a kormányfő, majd körülbelül egy hónapos intenzív belpolitikai válság következett - mondta, hozzátéve: "eleinte hetente, később naponta, végül pedig óránként változott a miniszterelnök-jelöltek személye", míg végül Bajnai Gordon lett a jelölt.

Az ellenzéki politikus szerint ez volt az eddigi legnagyobb politikai bukás 1990 óta a magyar politika történetében. Az MSZP ezzel másodszor bizonyult kormányzásképtelennek - jelentette ki Navracsics Tibor.

A frakcióvezető hozzátette: a kabinet mellett az MSZP is összeomlott, hiszen Gyurcsány Ferenc nemcsak miniszterelnökként, hanem pártelnökként is megbukott, és a szocialista párt irányításában is válság tört ki. Végül a kormányzati politika is összeomlott 2009-ben - közölte, megjegyezve, hogy sem a konszolidáció, sem a gazdasági hanyatlás ütemének fékezése nem sikerült.

Navracsics Tibor szerint az összeomlás több botrányt is maga után vont. Még tart a Zuschlag-ügy, elkezdődött a Hunvald-ügy, emlékezetes a sukorói ingatlanbotrány, valamint a BKV-nál "lassan már mindennapossá váló" pénzügyi, korrupciós botrányok, és tart a Magyar Televízió székházának, illetve finanszírozásának ügye is - sorolta.

A politikus úgy látja, hogy a szocialisták egyik célkitűzése az volt: a Bajnai-kormány biztosítsa számukra a szükséges időt arra, hogy "le tudják zárni azokat a zűrös ügyeket, amelyek a kormányzati politikát alapvetően jellemzik". Az MSZP másik célkitűzése pedig az volt, hogy bebizonyítsák az emberek számára: a demokrácia valójában veszélyes dolog - vélekedett.

Navracsics Tibor közölte: bíznak abban, hogy az összeomlás éve után 2010 az újrakezdés éve lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.