Aki látta a tévében, aligha felejti könnyen, hogyan hajbókolt a fél művészvilág Spéter Erzsébet előtt a Kádár­korszak alkonyán. Volt miért hálásnak lenni, az Amerikából hazatért jótevő nem sajnálta a pénzt. Az évente kiosztott Erzsébet­díj a rendszerváltás után is sokáig tartotta magát, aztán már a súlyosan beteg Erzsébet asszony szorult támogatásra. A hajdan megjutalmazott művészek gálakoncertet szerveztek a javára: a bevételt a gyógykezelésére ajánlották fel.

A pár éve elhunyt Spéter Erzsébet nem tartozott az amerikai emigráció ismert személyiségei közé, a mecénás prototípusát megtestesítő Soros György ellenben világhírű. A magyar származású tőzsdeguru – miközben pénzügyi spekulációi révén országok gazdaságát képes megrengetni – hatalmas összegeket fordít jótékonykodásra, a demokrácia megerősítésére, a nevével fémjelzett alapítványi birodalomra és a hozzá köthető nonprofit intézményekre. A Soros Alapítvány idehaza 30 milliárd forintot költött el, mielőtt az alapító szándékának megfelelően bezárta volna budapesti irodáját.

Soros György nem a bőség luxusát élvező dúsgazdag különc, hanem a nyugati piacgazdaságokban elterjedt értékrend képviselője. Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatójának elmondása szerint külföldön speciális tanácsadói irodák alakultak, hogy egyénre szabott ötletekkel segítsék a vagyonos támogatókat.

Nálunk egy ilyen cég még nem tudna megélni a piacon, de adományozásra szakosodott honlapok már működnek. Az egyik a www.adhat.hu, amelyet a NIOK (Nonprofit Információs és Oktató Központ) hozott létre: az oldal a civil szerveződések és az adakozók egymásra találásában igyekszik közreműködni. A portál a sikeres adományozáshoz és adománygyűjtéshez szükséges tudnivalók, tippek tárhelye. Az adományozó mintegy 12 ezer civil szervezet részletes adatai között böngészhet, több ezer adománykéréssel találkozhat: kiválaszthatja, hogy melyiket tudná vagy szeretné teljesíteni. Így talált gazdára egy póniló, amely terápiás foglalkozásokon beteg gyermekek gyógyulását segíti. Az adakozásnak rengeteg formája létezik, az emelt díjas SMS­től a nyilvános helyeken felállított perselyekig. A segítségnyújtás körébe tartozik a fizetség nélkül végzett önkéntes munka, de a leggyakoribb még ma is a pénztámogatás. Lassan a magyarországi gazdasági elit tagjai is igazodnak a régebbi demokráciákban honos szokásokhoz: az adományozás kezd az üzletemberek tevékenységének – és imázsának – szerves részévé válni. Demján Sándor vállalkozó például alaposan belenyúlt a pénztárcájába, amikor létrehozta a Prima Primissimát. Ráadásul pluszpontot érdemel, amiért a díjkiosztó parádék alkalmával próbál a háttérben maradni.

Demján Sándor kevésbé népszerű célokra is kész áldozni. Ösztöndíjjal segíti a rászoruló diákokat, nemrégiben 130 millió forintot ajánlott fel a romák oktatására. Csányi Sándor OTP­vezér sem akar lemaradni: alapítványa több megyében közösségi házakat és tehetséggondozó programokat működtet hátrányos helyzetű gyerekek számára. A tehetős magánadakozók között ugyanakkor még mindig sokan vannak, akik titokban tartják kilétüket. Lehet, hogy nem akarják felhívni magukra az APEH figyelmét? Esetenként talán ez a szempont is közrejátszik, de Molnár Klára úgy véli, a legtöbben más okok miatt ragaszkodnak inkognitójuk megőrzéséhez: természetesnek veszik, hogy adakoznak, egyéniségükből fakadóan kerülik a rivaldafényt. Utóbbiak közé tartozik az a férfi, aki – bár egyhamar nem fog bekerülni a leggazdagabbak TOP 100­as kiadványába – évente jó néhány milliót oszt szét alapítványok és karitatív szervezetek között. Szeretné megőrizni névtelenségét: – Nem vagyok sem politikus, sem közszereplő, nem szeretem a nyilvánosságot. Szerintem akkor kell a nyilvánossághoz fordulni, ha valamilyen problémája van az embernek. Az, hogy másokon segítek, nekem nem jelent problémát. Számomra magától értetődik, hogy a cégem árbevételének meghatározott részét jótékonykodásra költöm. Így illik: akinek van, adjon. Ezt nevezik társadalmi szolidaritásnak.