'Az MSZP nem korrupt párt!'

Valaki itt hazudik, és nem mi. Ez nem a mennyország, de nem is a pokol. Tisztességes elszámolás, megalapozott jövőkép sokat javíthat a helyzetünkön. Az embereket arra kérjük, a szemüknek higgyenek – nyilatkozza lapunknak Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese.

– A baloldal Európában válságbanvan, az MSZP itthon elveszítette szavazói felét. Vége a történetnek?

– Inkább egy új kezdődhet. Abaloldali gondolkodású vagy érzelmű emberek száma biztosan nem csökkent. Egy régi dilemmával állunk szemben: a modern, pragmatikus és társadalmi felelősséget vállaló kormánypolitika és a gazdasági hatékonyság kényszere nehezen egyeztethető össze a baloldal szociális érzékenységével. A racionális megközelítés nem elég. Az MSZP-nek az embereket emocionálisan is meg kell szólítania. Ennek alapja pedig a hitelesség.

– A hitelesség szó lejáratódott az MSZP ügyei kapcsán.

– Az MSZP nem korrupt párt! Viszont, mint az élet minden területén, nálunk is vannak korrupt emberek, akik nem képesek ellenállni csábításoknak. De tudjuk a neveket, vannak a nevekhez arcok, a nyilvánosság előtt folynak a vádeljárások. Nem próbáltunk eltusolni egyetlen ügyet sem. A párt szelleme tehát nem korrupt. Korrupt párt az, amely körül ugyan suttogások vannak, de hallgat, és hányaveti pökhendiséggel megy el mellettük. Elég pár névre, ügyre utalni: Kaya Ibrahim, Happy End vagy újabban esztergomi halastó, győri sportegyesületi Audi, és még sorolhatnám. Mikor tettek akár csak egy lépést is ezek tisztázására?

„A  bűnbakkeresés  silány  megoldás”
„A bűnbakkeresés silány megoldás”

– Akárhogy is, az MSZP-től sokanelfordultak. Melyek a mélyrepülés okai?

– Ez nagyon összetett folyamat.A nyolcéves periódus elejének intézkedései igazságosak, az infrastruktúrafejlesztés és az átalakítási törekvések előremutatóak, az utolsó időszak válságkezelési lépései szükségesek voltak. Helyes volt az ápolónők, pedagógusok fizetésemelése, autópályák építése, a 13. havi nyugdíj. Emiatt viszont az államháztartás hiánya megszaladt, ami önmagában korrekciót követelt, és a helyzetet súlyosbította a válság. Nyilvánvaló volt, hogy változtatni kell egy sor területen, és átgondolt reformkoncepcióra lett volna szükség. Ehelyett ad hoc jellegű, nem eléggé összehangolt intézkedéseket hoztunk. Nem volt elég türelmünk az egyeztetésekhez, a legfontosabb érintettek megnyeréséhez. Néha meghátráltunk, amikor ki kellett volna tartani, s ez a gyengeség látszatát keltette. Máskor meg erősködtünk, amikor kompromisszumot kellett volna kötni vagy viszszavonulni. És gyenge volt a kommunikációnk. De nyolc éven át olyan, mindent elutasító, destruktív, szinte polgárháborús mentalitással találtuk magunkat szemben, amire nem voltunk, nem lehettünk felkészülve.

– A közvélemény-kutatások némileg növekvő támogatottságot mutatnak, de az összkép lesújtó. Mivel lehet ilyen helyzetben kampányolni?

– A választók józan ítélőképességére lehet hatni. A választások közeledtével a politikai élet más dimenzióba kerül, és meglepő módon, talán csökken a tere a demagógiának. Ezt tapasztalom egyéni jelöltként otthon, a Jászságban is. Talán azok, akik ma csak hümmögnek, amikor azt hallják, hogy ez egy tönkretett ország, akkor egy pillanatra megállnak majd: mi van? Autópályán lehet autózni Miskolctól, Nyíregyházától vagy Szegedtől Letenyéig. Épült három új híd és újjászületik kettő régi a Dunán, megváltozott falvak, városok képe. Budapesten elkészül a szennyvíztisztító, teljesebb lett az M0-s, akárhogy is, de épül a 4-es metró. Így néz ki egy tönkrement ország? Valaki itt hazudik, és nem mi. Ez nem a mennyország, de nem is a pokol. Tisztességes elszámolás, megalapozott jövőkép sokat javíthat a helyzetünkön. Az embereket arra kérjük, a szemüknek higgyenek.

– A kampányhoz ez kevésnek tűnik.

– Konkrét tervekkel állunk elő.Csak néhány címszó: a munkanélküli-segély időtartamának meghosszabbítása éppúgy felmerül, mint az, hogy segítsünk a munkanélkülivé váló pályakezdő diplomásoknak. A beindított munkahelyteremtő és -megőrző programok is folytatódnak. Új nyugdíjkorrekciós programot indítunk, miután 2010-ben az előző befejeződik. A továbblépést pedig az jelenti majd, hogy a nyugdíjak reálértéke ismét kiszámíthatóan nő. 2012-től ismét az inflációnak megfelelő mértékben emelkedik a családi pótlék. A gazdasági növekedés eredményeképpen nem csak a támogatási rendszerek erősödhetnek. Mai számításaink szerint 2011-től négy év alatt 12–15 százalékos reálbér-emelkedésre nyílhat mód. A reálkeresetek évente átlagosan 3–3,5 százalékkal, a termelékenység emelkedésével arányosan növekedhetnek úgy, hogy közben a foglalkoztatás is nőhet, évente egy százalékkal. Vagyis: több munkahely lesz.

– Már megbocsásson, nem az MSZP alakít majd kormányt.

– Mindent megteszünk azért,hogy korábbi támogatóinkat megygyőzzük. Azt szeretném, ha az MSZP-ről újra azt mondanák, hogy következetesen képviseli a baloldali értékeket és olyan párt, amely a szegények a rászorultak felé fordul és azért politizál, hogy az alsóés a középosztályok védelmet kapjanak. Az MSZP-szavazók és a korábban elfordultak számára fontos a baloldaliság és a baloldalhoz kötődő értékek hangsúlyozása.

– Mennyire nehezíti a kampányt azMSZP megosztottsága?

– Kampányban megengedhetetlen a megosztottság, mert elbizonytalanítja a választókat. Abból, hogy az MSZP-n belül több irányzat működik, az is következik, hogy ezek sokszor vitában, sőt egyfajta belső küzdelemben állnak egymással. Én ezt egyik erősségünknek tartom, pedig gyakran a szemünkre vetik, „veszekedős” pártnak tartanak. Inkább arról van szó, hogy az MSZP baloldali gyűjtőpárt jellegét meg akarjuk őrizni. Megalapozatlan minden, a pártszakadást vizionáló spekuláció. A belső küzdelmeket csak a felületes elemzés láttatja puszta hatalmi harcnak, ezek többnyire politikai programelemek és érdekek megmérettetése. Kemény viták során alakulhat ki a konszenzus. Amikor elfeledkeztünk erről a tapasztalatról, eltértünk ettől a rutintól, úgymond a könnyebb utat választottunk, mindig súlyos árat fizettünk érte.

– Ez a vita vált nyilvánvalóvá a miniszterelnök-jelölt állításnál is?

– A kiválasztás folyamata a maga normális módján zajlott. Lassan kristályosodott ki az a szűk névsor, amelyben gondolkodhatunk. Nem szeretnék olyan pártban lenni, ahol évek óta borítékolva van, hogy kiből lehet jelölt, és még csak látszólag sem gondolkodik el senki ezen. Amikor Mesterházy Attilát felkértük, azzal érveltünk, hogy nemcsak új politika kell, hanem új arcok is. Bízom abban, hogy benne megtaláltuk a megfelelő jelöltet. Bízom Szigetvári Viktor kampányigazgatóban is.

– A pártokban a jelölteket és a kampányfőnöküket szokták keresztre feszíteni, ha valami nem jól sül el.

– Az ilyenfajta bűnbakkereséssilány megoldás, és nem ad választ a politikai problémákra. Ez nem egy ember felelőssége. Fontos persze az, hogy reálisan értékeljük a jelenlegi helyzetet és világosan fogalmazzuk meg céljainkat. Azt tapasztaltam az elmúlt néhány hónapban, amikor a választások előkészítését szerveztem, hogy sokan akarnak tenni, és nem csak az MSZP miatt. Nemzeti érdek, hogy a politikai életben megfelelő egyensúlyok és ellensúlyok legyenek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.