Nem az utolsó pillanatokban, fejvesztve kapkodok le a boltok polcairól valami ajándékszerűséget abból, ami még maradt és a legközelebb van a pénztárhoz. A kigondolás, a válogatás, a vásárlás is örömet okoz, és sokkal inkább remélhetem azt, hogy ezt majd a megajándékozottak is érezni fogják.

Keresgélek, de nem a bevásárlóközpontok és az olcsó piacok sokféle, mégis egysíkú kínálatában, hanem az internet gyöngyhalászaként fedezem fel a nekem kincset jelentő ajándékot. Azt, ami nem személytelen tucatáru a világ másik végéből. Tudom, ki csinálja, elbeszélgethetek vele, kérhetek tőle. Mindketten úgy érezhetjük: fityiszt mutattunk a fogyasztói társadalomnak. Nem csupán túlesek az ajándékozáson, hanem olyan személyessé teszem azt, hogy nem kell műmosolyt erőltetnem az arcomra a fa előtt állva, amikor szeretteim kibontják a csomagjukat.

Az internet segít abban, hogy ne nyírni való birkaként menjek végig a karácsonyi vásár futószalagján, amely mellett mosolytalan emberek igyekeznek minél több pénzt kivenni a zsebemből. Segít, de nem oldja meg helyettem a gondjaimat. Sőt: arra ösztökél, hogy ne nyugodjak bele a bóvliba, ne hagyjam, hogy átverjenek, ne fizessek kétszer annyit valamiért, amit máshol a feléért is megkaphatok.

Nem szükségképpen a beszerzés terelődik át az internetre, hanem a vásárlás előtti információszerzés és maga a vásárlásról szóló döntés. Ezért aztán a napi fogyasztási cikkeket kínálókon kívül lassan mindenki azzal szembesülhet, hogy ha nincs fönn a neten, jóformán nem is létezik. A másik oldalról viszont: aki fellép a világhálóra, versenybe szállhat bárkivel. Egy ügyes kezű kismama szépséges babáival legyőzheti agyonmarketingelt, százezerszámra készülő vetélytársait.

Nem a karácsony előtti érzelgősség jött rám, hanem azt látom, hogy az inga visszaleng. Az univerzalizált fogyasztás habzsolása megfeküdte a gyomrunkat. A kijózanodás esélyt ad azoknak, akik termékeikkel nem tudtak bejutni a kereskedelem új katedrálisaiba. Vágyunk az egyedire, újra betérünk a kisboltokba, ahol olyat vehetünk, amit a „marketben” nem, és megkeressük az interneten azt, ami biztosan nem jön majd szembe az utcán, és mégsem kerül egy vagyonba.

A világ kerekét ezzel nem forgatjuk vissza, de kicsit legalább jobban érezzük magunkat. Létrehozzuk a mi nagyon is létező second life-unkat, másik világunkat, ahol a tárgyaknak nemcsak ára, hanem története is van, amit mindig fel tudunk idézni, ha rápillantunk, és ettől többet is ér nekünk, mint amennyit fizettünk érte.