Keresd a pénzt! - Így működött a ScienNet
A 2006-ban startolt hálózat alapelve még egyszerű: a nagyszámú – 2009-re 440 ezresre duzzadt – ScienNet törzsvásárlói közösség tagjainak a csatlakozott kereskedők, szolgáltatók (szakzsargonban: termékpartnerek) bizonyos mértékű árengedményt adnak.
A rendszer használatához a törzsvásárló először ScienNet-utalványokat vásárol készpénzben, majd ezzel fizet a termékpartner kereskedőnél, méghozzá teljes áron, ám a kereskedő csak a kedvezménynyel csökkentett összeget hívja le a Scien-Net számláiról. A különbözet a ScienNetrendszerben marad, és ezzel kezdetét veszi a pénzek ScienNet-rendszeren belüli kacskaringós útja.
A ScienNet-előadásokon leggyakoribb példával élve: amennyiben száz forint vásárlásból tíz százalék a kedvezmény, úgy a tíz százalékból egy százalékot azonnal visszakap a vásárló, ezen felül a piramisban a vásárló felett három szinten elhelyezkedők (szakzsargonban: instruktorok) kapnak fél-fél-fél, azaz összesen 1,5 százalékot. További egy százalékot lecsíp maga a ScienNet-rendszer is kezelési költségként. A 10 százalékos kedvezmény maradéka, 6,5 százalék bekerül egy közös kalapba, az árengedményszámlára.
Itt a rendszer a pénzt 10 ezer forintonként egy virtuális ScienNet vásárlási jogra változtatja át, és egy kétosztatú jogfába építi be. Ebbe a jogfába épülnek be a piramisban a törzsvásárló alá tartozók (az ő révén a Scien-Netbe lépő tagok) által megszerzett jogok is. Egy joghoz csak két másik jog kapcsolódhat. Amikor a kétosztatú jogfán összesen 60 ilyen jog halmozódik fel, akkor a jog kifut, a törzsvásárló pedig attól függően, hogy forgalma alapján melyik Scien-Net-osztályba tartozik, vásárlási utalványt kap, és elvileg minden kezdődhet elölről. A dupla csavar a rendszerben az, hogy jogot nemcsak vásárlással, hanem készpénzes fizetéssel – foglalózással – is létre lehet hozni.
Ezzel lényegében bevásárolja valaki magát a ScienNetbe, illetve újabb és újabb jogfa kiépítésébe, ami akkor válhat üzletté, ha a foglalózásával a saját befizetésénél sokkal nagyobb értékű jogfát tud felépíteni, illetve arra számít, hogy az alatta lévők is ezt teszik, amiből ő automatikusan részesedik. Amit a kereskedő partnerek visszajelzéseiből csak sejteni lehetett, az a VPOP még tartó nyomozásával már most világossá vált: a Scien-Net-rendszerben kavargó milliárdos öszszeg túlnyomó részét ezek a foglalók tették ki, és a rendszer ezt osztotta újra. Bár a struktúra végeredményben a piramisjátékra emlékeztet – a BRFK jelenleg is vizsgálja ennek lehetőségét –, azonban jogilag messze nem ilyen egyértelmű a helyzet.
Bár a ScienNet fő bevételét a tagok foglalózásai adták, azonban így is tetemes, úgy hírlik, százmilliós kiskereskedelmi forgalmat generált, ami valós gazdasági tevékenységnek minősül. Márpedig igen nehéz meghúzni a határvonalat a rosszhiszemű gyakorlat és egy hibásnak bizonyult vagy félresiklott üzleti elgondolás között. Az ebből a szempontból jóval egyszerűbb, 2007-es IL Ferro-ügyben például a tagok ilyen-olyan befizetéseihez képest jóformán nyomokban volt mérhető a valós gazdasági tevékenységből (autóreklámból) származó bevétel. Ám a rendőrség végül ejtette a piramisjáték vádját, ahogy a csalás gyanúját is.
Az IL Ferróhoz képest további fontos különbség, hogy a ScienNetbe díjtalan volt a belépés, és foglalózni sem volt kötelező, legfeljebb a gyorsan meggazdagodni vágyók számára volt „ajánlott”. Úgy tudni: a 440 ezres tagságnak csak kisebb része kezelte kvázi befektetésként a ScienNet-rendszert, és tett be néhány tízezertől milliós nagyságrendig terjedő összeget foglalóként. Esetükben a kérdés az, hogy mennyiben lehet befektetőkről, illetve hívőkről beszélni. A mezei ScienNet-tag pedig legfeljebb bonyolult matematikai modellek segítségével láthatta volna át, hogy a fentiekben csak felvázolt, a valóságban rendkívül bonyolult rendszer milyen arányban osztja újra a bekerülő összegeket. Ilyenről azonban nem lehetett hallani, ellenben az könnyen lehet, hogy a rendszer befizetői nem csak a rendszerbe vetett hitüket veszíthetik el.