A saját házuk foglyai
Szabályt sértettünk Boross Imrénével, amikor a házuk konyhájában ültünk le beszélgetni. Ide ugyanis november eleje óta elvileg tilos belépni, mivel a várpalotai jegyző – építési hatósági jogkörében eljárva – azonnali hatállyal megtiltottaaz ingatlan használatát. Ugyanebben a határozatban szerepel az is, hogy a tulajdonosoknak – Borosséknak – 2010. május 30-ig el kell bontaniuk a házat, addig pedig körbe kell keríteniük, és jól látható helyeken a balesetveszélyre figyelmeztető táblákat kell kihelyezniük.
– Hova mehetnénk? – nézkétségbeesetten az asszony. – Minden pénzünk benne van a házban, aminek a megvásárlásához kilencmillió forint hitelt is fel kellett vennünk. Évtizedekig az volt az álmunk, hogy egyszer saját kertes házba költözhetünk. Most meg bontsuk el, és 25 évig fizessük a semmiért a bankkölcsön részleteit?
Borossék 2007 tavaszán vásárolták meg a pétfürdői házat, de korábban is a Veszprém megyei településen éltek egy lakótelepi panellakásban. A családfő Németországban dolgozik hentesként, havonta egyszer jön haza. A két felnőtt gyerek már nem lakik otthon, Boross Imréné a 12 éves Noémi lányukkal él itt. Az asszonynak lassan két éve nincs állása, korábban Székesfehérváron dolgozott betanított munkásként.
A család hosszas keresgélés után választotta ki a pétfürdői főutcán található házat, amelyet a korábbi tulajdonosai az eladás előtt nem sokkal belül felújítottak, de kívülről sem látszott komoly hiba az épületen. Egyetlen repedés nyomait fedezték fel a villanyóra alatt, de az sem tűnt veszélyesnek. A bank által kiküldött értékbecslő reálisnak ítélte a 10,5 millió forintos vételárat, így a pénzintézet nem találta kockázatosnak, hogy hitelt nyújtson Borosséknak a házvásárláshoz. Az új otthon megszerzése és berendezése a család teljes vagyonát felemésztette. A havi 160 ezer forintos törlesztőrészletet addig elő tudják teremteni, amíg Borossné férjének megvan a németországi állása.
– Az idén tavasszal vettük észre az első repedéseket a falon – mondja Boross Imréné. – Nagyon gyorsan szaporodtak, egyre nagyobbak lettek, aztán néhány hete megdőlt a hálószoba fala, lehullott róla a vakolat. Kezdetben azt hittük, hogy talán a nagy kamionforgalom miatt repednek a falak, de aztán nyilvánvalóvá vált, hogy süllyed a ház. Kihívtunk egy statikust, hogy mérje fel a helyzetet.
A vizsgálat eredménye megdöbbentette Borossékat, az elkészült szakvélemény szerint ugyanis a ház állapota életveszélyes, az épületet gazdaságosan nem lehet helyreállítani, ezért mielőbb el kell bontani. A várpalotai építési hatóság e szakvélemény ismeretében döntött a bontásról és az azonnali kilakoltatásról. A család segítséget kért a pétfürdői önkormányzattól, de a településnek jelenleg nincs egyetlen szükséglakása sem, havi néhány ezer forintos segélynél pedig nem tudnának többet adni Borosséknak.
– Lehetetlennek tartom, hogy a ház csak azóta sülylyed, amióta mi lakunk benne – mondja Boross Imréné. – Attól tartok, hogy a korábbi tulajdonosai ismerték a problémát, csak erről „elfelejtettek szólni”. Most azt fontolgatjuk, hogy bepereljük őket.
Megkerestük Galli Józsefnét, az ingatlan korábbi társtulajdonosát, aki határozottan állította, hogy nem tudtak az épület süllyedéséről.
– Ha tapasztaltunk volnailyet, mindenképpen szóltunk volna róla a vevőknek – mondja Galli Józsefné. – Tiszta a lelkiismeretünk, épp ezért nem tartunk egy esetleges pertől sem. Egy kártérítési per azonban komoly kockázatokat jelentene a Boross családnak, hiszen azon túl, hogy évekig is eltarthat, nekik kellene bizonyítaniuk, hogy az előző ingatlantulajdonosok rosszhiszeműen jártak el velük szemben.
– Nem könnyű eldönteni, hogy egy épület süllyedése mikor kezdődött, és milyen ütemben ment végbe – mondja Máhl Krisztián, egy épületszerkezet-megerősítéssel foglalkozó veszprémi cég munkatársa. – A folyamatot – a talaj szerkezeti tulajdonságain kívül – alapvetően a csapadékmenynyiség és a talajvízszint rapszodikus ingadozása befolyásolja, így lehetnek hosszan tartó sülylyedésmentes időszakok, de viszonylag gyors állagromlások is. Megvizsgáltam a szóban forgó pétfürdői házat, és úgy látom, hogy kissé elhamarkodott volt életveszélyesnek, menthetetlennek ítélni az épületet.
A bontási határozat azonban ma már jogerős, mivel Borossék nem fellebbeztek időben.
– Még ha meg is lehetneerősíteni a házat, egyetlen fillérünk sincs rá – mondja Boross Imréné. – A saját házunk foglyai lettünk. Vagy a fejünkre omlik, vagy magunknak kell elbontanunk. Akár így, akár úgy, elveszik, amiért egy életen át küzdöttünk.
