Az egyetemek kérhetik az emelt szintű érettségit

Nem lesz általánosan kötelező a felvételihez az emelt szintű érettségi, változás azonban, hogy az egyetemek és főiskolák dönthetik el, kérik-e jelentkezőiktől a nehezebb vizsgát. A nagyobb egyetemek hajlanak a szigorításra.

Gyorsan kell dönteniük az egyetemeknek a főiskoláknak, tavaszra meg kell mondaniuk: 2012-től kérnek-e a hozzájuk jelentkezőktől emelt szintű érettségit.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint „az alap-, illetve az egységes, osztatlan képzésekre történő jelentkezéshez a felsőoktatási intézmény a kormány által a felvételi eljárást megelőzően legalább két évvel korábban – képzési területenként – meghatározott érettségi vizsgatárgyak közül választva a felvételi eljárás évét megelőző második év március 31-ig meghatározza, hogy mely vizsgatárgyakból szükséges az emelt szintű vizsga letétele”.

Ez a meglehetősen bonyolultra sikeredett mondat a híradásokban kisebb félreértéseket okozott, több internetes portál és rádió azt közölte: kötelező lesz az emelt szintű érettségi. Szollár Domokos kormányszóvivő tegnap leszögezte: általánosan nem lesz kötelező az emelt szintű érettségi.

– Az egyetemek és a főiskolák maguk dönthetik el 2012-től, hogy kérnek-e emelt szintű érettségit – közölte Manherz Károly, az oktatási tárca helyettes államtitkára. – Hogy mely tárgyakból, azt a kormány által két évvel korábban közzétett, képzési területenkénti listából választhatják ki. Vagyis a kormány meghatározhatja, hogy a műszaki területen matematikából kötelező felvételizni, az intézmények pedig maguk dönthetik el, hogy matematikából emelt vagy csupán középszintű érettségit követelnek meg.

Az az MSZP-s törvényjavaslat, hogy 2012-től legyen kötelező minden felvételizőnek legalább egy tárgyból emelt szinten érettségiznie, a parlamenti vita során elbukott, a módosítás mégis jelentős változásokat hozhat: megszűnik az együttdöntési kötelezettség.

A rangosabb felsőoktatási intézmények hajlanak a szigorításra. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora azt mondta: intézményükben valószínűleg lesznek olyan szakok, amelyeken kötelező lesz az emelt szint. A bejutáshoz már most is többnyire szükséges az emelt szintű érettségi. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora is úgy nyilatkozott: megvizsgálják az eddigi tapasztalatokat, és ahol indokolt, ott kötelezővé teszik az emelt szintet.

Kérdés: a most elfogadott javaslat menyit „élhet”: a parlament előtt van már ugyanis a Fidesznek az a törvénymódosítási javaslata, amelynek értelmében a kormány határozná meg 2013-tól, hogy az egyes alapszakra való bejutáshoz mely tárgyakból kell emelt szinten érettségizni.

Alkotmánysértőnek tartja a Fidesz az elfogadott oktatási salátatörvényt. A szocialisták ebben az iskolai közösségek 40 százalékának egyetértéséhez kötötték volna az iskolaigazgatók kinevezését. A Fidesz szerint a fenntartó felelőssége és döntési joga az intézményvezetők kinevezése, ezt korlátozni nem lehet – mondta Révész Máriusz fideszes képviselő, hozzátéve, hogy erről már 1991-ben született egy alkotmánybírósági döntés.

A Fidesz ezért nem szavazta meg ezt az önkormányzati törvényt módosító passzust. E passzus azonban szerepel a közoktatási törvényt módosító részeknél is, ez pedig „átment”, miután a közoktatási törvényt feles többséggel is módosítani lehet. Az elfogadott módosítás azonban ellentétes az önkormányzati törvénnyel, ezért az egész oktatási salátatörvény alkotmányellenes – közölte Révész Máriusz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.