A kórházak azonnal pénzt akarnak

Karácsonyra kérik a békéltető plusz hatmilliárd forintot az egészségügyiek, a kormány január eleji érkezést ígér. A néhány napos különség ismét drámai feszültséget teremtett. Hogy miért, azt nem tudni.

Kedden válságtanácskozáson követelték a kórházi érdekvédő szervezetek, hogy a kormány még decemberben tegye elérhetővé számukra azt a hatmilliárd forint többletet, amelyhez egyébként január elején férhetnének hozzá. A Magyar Kórházszövetség gyorsfelmérésére szerint a hitelezők erősen szorongatják a kórházakat.

Az intézmények ugyan a decemberi béreket kifizették, de a szállítói számlákra már nem futotta. Jó néhány helyen a szolgáltatásokat is szűkíteni kellett. A keddi tanácskozás egyik célja az volt, hogy demonstrációs akciót hirdessenek az ellátók érdekeit képviselő szervezetek.

A tanácskozás előtt azonban Székely Tamás miniszter levélben jelezte, hogy ő és a kormány az októberben kötött megállapodás minden pontját betartja, másrészt közölte: a szerdai kormányülés tárgyalja azt a jogszabály-módosítást, amellyel lehetővé válik, hogy, bár a jövő évi költségvetés terhére, de még idén átutalják a megállapodás szerinti hatmilliárd forintot a kórházaknak. Ez azonban nem jelent mást, mint ami eddig is tudott volt: a pénz a kórházak számlájára legkorábban január első banki napján érkezhet meg.

A kórházi vezetők közleményükben – a karácsonyi békére hivatkozva – megismétlik kérésüket: még decemberben érkezzen meg a többletforrás.

A szövetség az állásfoglalásában azt is jelzi, hogy a szolgáltatók a pénzhiány miatt keletkező minden megalapozott betegsérelmet, bírósági kártérítést a kormányzatra hárítanak.

A kormány mai ülésén több, az egészségügyet érintő finanszírozási kérdésben dönthet. Lehetővé tennék, hogy a jövő évi költségvetés terhére még idén utalható legyen a kórházak hatmilliárdja. Nyolcmilliárdos forrást keresnek az egészségügyi intézmények alacsony fizetésű dolgozóinak, hogy az elmaradt 13. havi béreket részben kifizethessék, és forrást teremtsenek a kötelező béremelésre. Dönthetnek hathét új orvosság támogatottá tételéről is.

A Kórházszövetség nem akar várni
A Kórházszövetség nem akar várni
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.