Pontosan emlékszem: 2002. december 12-én lettem hajléktalan – mondja Horváth Csilla. Amíg volt munkája, az albérletet is tudta fizetni, de egy betegség miatt elveszítette az állását. Hiába keresett, nem talált munkát, és közben elfogytak a tartalékai. – Ahogy romlott a helyzetem, úgy fogytak a barátok is körülöttem – teszi hozzá. Egyetemista lánya férjhez ment és az anyósához költözött, de ők másfél szobában éltek nyolcan, oda nem mehetett.

Így került az utcára. Számtalan hajléktalanszállót megjárt, volt, hogy átmeneti munkahelyén, egy lovardában lakott. Végül talált munkát, ahol egy évig titkolta, hogy hajléktalan. – Mindig igyekeztem tiszta és pontos lenni. Hajléktalanokat sehol nem alkalmaznak szívesen, nem akartam, hogy kiderüljön – meséli. Időközben a Fedél nélkül című hajléktalanlap egyik szerkesztője lett, így már két állása és akkora bevétele volt, ami a hajléktalanok közt ritkaságnak számít.

De ez sem volt elég arra, hogy lakást béreljen. Végül bekerült egy programba, amelyben támogatott albérletekhez lehetett jutni. Most egy évig biztonságban van. – Ez alatt kell jobban fizető állást találnom – mondja. Horváth Csilla kivételesen szerencsésnek tartja magát, szerinte az övé nem tipikus női hajléktalansors. A többségnek még a szállóra való bekerülés is nehéz feladat.

– A női hajléktalanság problémájával eddig nem számoltunk – ismerte el Korózs Lajos, a Szociális Minisztérium államtitkára nemrégiben, a hajléktalanellátó szervezetek képviselőit tömörítő Hajléktalanügyi Tanács ülése után. Az ellátók képviselői elmondták ugyanis, hogy kevés a női szálláshely, Nógrád megyében például egy sincs. Megváltozott a nemek aránya a fedél nélküliek között, amit nem mindenhol követett a férőhelyek számának változása.

– Budapesten vannak női férőhelyek – mondja Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ szakmai igazgatója. Győri szerint a szálláshelyek tekintetében is vízfejű az ország, vagyis amíg a fővárosban bőven van hely, addig vidéken a nők és a férfiak elhelyezése is gondot okoz. Úgy véli, azért alakult így, mert hoszszú évekig tartotta magát a vélemény, hogy a hajléktalanság nagyvárosi probléma, vagyis ha valaki elveszíti az otthonát, az előbb-utóbb Budapesten köt ki. Mára viszont kiderült, hogy ez így nem teljesen igaz.

– Az viszont igaz, hogy sokkal több a női hajléktalan, mint 4-5 évvel ezelőtt – állítja Győri Péter. Az arányok változása nyomon követhető az évente – február harmadikán – megtartott hajléktalanszámlálásokból. Becslése szerint 1990 körül (ekkoriban még nem tartottak hajléktalanszámlálásokat) a nők aránya 9-10 százalék lehetett. Ma 20 százalék körül van. Arról viszont, hogy ez miért van így, még nem készült kutatás.

– Igen, egyre többen vannak a nők – erősíti meg Matlári Ferenc, a Menhely Alapítvány szociális munkása. Szerinte ők sokkal nehezebben kerülnek utcára, és nemcsak azért, mert a válásnál általában nekik (és a közös gyereknek) ítélik a lakást, hanem azért is, mert „könnyebben kapcsolódnak más emberekhez”. – Nem is gondolnánk, mennyire gyakori, hogy egy nő házimunkával, ápolással vagy szexuális kapcsolattal fizet azért, hogy lakhat valahol – magyarázza. Ráadásul szerinte a kudarcok (válás, a munkahely elveszítése) jobban megviselik a férfiakat, mint a nőket. – A férfiak könnyebben csúsznak bele a szenvedélybetegségekbe, a hajléktalanságba – állítja. Hozzáteszi: ha már utcára kerültek, a nők is nagyon össze tudnak törni.

Matlári Ferenc szerint az egyre gyakoribb női hajléktalanság azért is aggasztó, mert a nőhöz sokszor gyerekek is tartoznak. Nekik tényleg nem szabadna az utcán élniük, de természetes, hogy a család a végsőkig együtt akar maradni – mondja.

A rendelkezésre álló szerény adatok szerint egyébként a hajlék nélküli férfiak és nők között azért vannak különbségek. A nők átlagosan rövidebb ideje vannak az utcán, nagyobb arányban voltak gyerekkorukban állami gondozásban, nagyobb arányban vannak közöttük szakképzetlenek, gyerekesek és romák.

Tavaly télen egy hideg éjszakán Miskolcon 26-27 nő aludt a 20 férőhelyes éjjeli menedékhelyen. Volt, akinek csak egy matrac jutott a földön, de olyan is akadt köztük, akinek már csak egy széket tudtak adni éjszakára. – Az északmagyarországi régióban most is tragikus a helyzet – mondja Arday Zsolt, a Hajléktalanokért Közalapítvány kuratóriumi tagja.

Hozzáteszi: Miskolcon maradt a húsz női férőhely, Kazincbarcikán van még kettő, ha egy nő fedél nélkül maradna a megyében, ezeken a helyeken próbálkozhat. – Olyan városokban, mint Ózd, Sátoraljaújhely vagy Mezőkövesd, egyáltalán nincs is éjszakai szálláshely – mondja. Ugyanakkor szerinte már az is fejlődés, hogy Salgótarjánban nyílt egy nappali melegedő, ahol reggel 8-tól délután négyig pihenhetnek a rászorulók.

Ami a fejlődést illeti: Arday Zsolt elmondta, hogy amióta uniós pénzek jönnek Magyarországra, az észak-magyarországi régió egyetlen fillért sem kapott hajléktalanellátásra. A klienseik pedig – férfiak és nők egyaránt – egyre rosszabb állapotban vannak. – A fiatalok, az erősebbek Budapestre mennek.

Akik itt maradnak, idősek, gyengék, pszichiátriai betegségekkel vagy szenvedélybetegségekkel küzdenek – sorolja. Ózdon például egyetlen pszichiáter sincs, nemhogy a hajléktalanok, de mások számára sem. Ennek ellenére azt állítja, hogy felkészülten várják a telet. – Jól szervezett tűzoltás működik: extra férőhelyeket ki lehet alakítani, van diszpécserszolgálat, krízisautó, hétvégi utcai gondozó. Csak prevenció és kivezető utak nincsenek – mondja.

Fedél nélkülieket sehol nem alkalmaznak szívesen