Röviden

Molnár Oszkár hiányzik a névsorból

Molnár Oszkár biztosan nem lesz Fidesz-jelölt a választáson; az edelényi polgármester tegnap lapunknak azt mondta: tudomása szerint az edelényi kórház igazgatója, a libanoni származású Pierre Daher kapott meghívást Felcsútra. Így a polgármester függetlenként indul. A Fidesz választmánya az előzetes tervek szerint ma szentesíti a 176 egyéni képviselőjelölt névsorát. (Cs. I.)

Az SZDSZ nem akar kőbe vésett programot

Az SZDSZ képes tenni azért, hogy létrejöjjön egy új, demokratikus közép, amely a két nagy populista párt és a vállalhatatlan, rasszista szélsőjobboldali Jobbik mellett, negyedik erőként jutna be a parlamentbe. Ezt Retkes Attila, az SZDSZ elnöke mondta a párt szombati küldöttgyűlésén. A testület elfogadta az Újratervezés című választási programot - pontosabban csak egy vázlatot, az SZDSZ ugyanis a pártelnök szerint "nem engedheti meg magának, hogy kőbe véssen egy programot". (Ny. M.)

Hanuka ünnepi gyertyagyújtás

Meggyújtották az első két gyertyát szombaton a hanuka ünnepe alkalmából a hagyományos hanukai gyertyatartón a budapesti Nyugati téren, ahol a jövő hét végéig esténként számos politikus is köszöntőt mond.
A köztéri ünnepséget a Chábád Lubavics Egyesület és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szervezésében tartják, immár tizenkettedik alkalommal. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.