Ötmilliárdért felújított kastély

Elsőként lett magyar tagja a szállodaiparban nagy presztízsű, világszerte elismert Relais & Chateaux nevű szervezetnek: az exkluzív hoteleket tömörítő klubba bekerült a Somogyban lévő Hertelendy-kastély.

A Somogy megye szívében, Kutas-Kozmapusztán fekvő Hertelendy-kastélyt az 1920-as évek elején Hertelendy Andor építtette. Egykor gróf Széchenyi Zsigmond is gyakori vendég volt itt. A világháború után évtizedekig pusztult: államosították, termelőszövetkezeti kezelésbe adták, a rendszerváltás után privatizálták, ám az új tulajdonos üzleti tervei kudarcot vallottak. Úgy tűnt, az épület csak egy lesz az ország lassan pusztuló kastélyai sorában. 2004-ben azonban szemet vetett rá egy szállodákat működtető svájci üzletember, Peter Koller, s a másfél ezer lelkes Kutas-Kozmapusztán lévő 300 hektáros birtok sorsa gyökeres fordulatot vett.

A svájci üzletember ötmilliárd forintot költött arra, hogy a kastély újra régi fényében pompázzon. A beruházás nyomán a Hertelendy-kastély ötcsillagos, minden igényt kielégítő - félszáz embernek munkát adó - szállóként nyitott meg 2007-ben. A birtokra "zsúfolt" luxusról mindennél többet elárul, hogy nemcsak helikoptereket, hanem saját leszállópályán sportrepülőgépeket is fogad, a vendégeket Rolls-Royce-szal fuvarozzák, a "konyhát" pedig több Michelin-csillagos éttermet is megjárt séf vezeti.
A svájci tulajdonosnak mindez csak "ugródeszka".

Angelus Barbara, a szálloda kommunikációs igazgatója szerint a valódi, de sokáig titkolt cél az volt, hogy a kastélyt bejuttassák az "elitklubként" is emlegetett, komoly presztízsű Relais & Chateaux (RC) elnevezésű szervezetbe. Az 1954-ben, Franciaországban alapított RC-be nem egyszerű bekerülni. Kiválogatja, összegyűjti s hálózatba szervezi a világ összes olyan szállodáját, amely látványában, hangulatában, szolgáltatásaiban, minőségében rendkívüli, "több mint ötcsillagos". A klubba eddig 57 ország összesen 475 szállodája jutott be - holott az évi hatmillió forintos tagdíj ellenére sok ezren pályáznak tagságra. Évente legfeljebb száz szálloda lehet jelölt. A kiválasztottakat felkeresik az RC ellenőrei, hogy inkognitóban teszteljék a szállodát, majd tapasztalataik alapján döntsenek.

Kurt Ropers, a kastély svájci igazgatója úgy jellemzi az ellenőrök alaposságát: számukra az ötcsillagos kiszolgálás természetes, arra kíváncsiak, hogy azon túl mit nyúj a hotel. Figyelik, hogy a berendezés, a hangulat, az étel- és italkínálat összhangban van-e a vidékkel, az ország múltjával, a hagyományokkal. Már az is mínuszpont, ha a személyzet "csak" hibátlanul végzi a dolgát. Díjazzák viszont az apró figyelmességeket: ha például - miként itt is - a saját gyümölcsösben termett almából nemzetközi hírű mester által készített pálinkát kínálnak, vagy kiderítik, majd néhány óra alatt be is szerzik a vendég kedvenc borát, szivarját. Személyenként 95-270 euró egy éjszaka.

Az RC rejtélyes, inkognitóban dolgozó ellenőrei felkeresték a somogyi kastélyt is. Ajánlásuk alapján a Hertelendy-kastély bekerült az elitklubba: így elsőként magyar tagja lett az RC-nek. Az idén a száz jelölt közül mindössze 26 szállodát találtak megfelelőnek.

- Ennél többet aligha lehet elérni. Ez a szakma egyik csúcsa - érzékelteti az elismerés rangját Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke, hozzáfűzve: - Bár az osztályon felüli kiszolgálásnak kimagasló ára van, így kevesen engedhetik meg maguknak, hogy megtapasztalhassák, mit is jelent az RC-minőség, mégsem csak a szálloda tulajdonosa és vendégköre nyert az elismeréssel. Az egész ország profitálhat a kastélyszálló sikeréből. A Hertelendy Kastélyszálló sikere révén olyan utazóközönség figyelmét is sikerülhet Magyarországra irányítani, amely eddig nem számolt velünk.

- Bár a vendégéjszakák számának csak elenyésző része, mintegy öt százaléka köthető azokhoz a látogatókhoz, akik a legminőségibb szolgáltatást keresik, nem lebecsülendő ez a szegmens. Ezek a vendégek ugyanis egy-egy látogatás alkalmával jelentős összeget költenek. Fontos, hogy e vendégkörnek igen jelentős a véleményformáló szerepe - mondja Niklai Ákos. A Somogy megyei siker másik előnye, hogy lendületet adhat a kastélyszállóüzletnek.

Egykori pompa - mai haszon

A kastélyhotel világszerte egyet jelent: a hajdani gazdagok szállodává alakított lakhelyét. A kastélyszállók a legkülönlegesebb, és legdrágább hotelek, tulajdonosuk kilététől függetlenül nemzeti kincsnek számítanak mindenütt, hiszen az adott ország történelméhez tartoznak. Pontosan emiatt az épen maradt kastélyok száma elég vegyes képet mutat. Amelyik országot végigtarolta például a második világháború, ott komoly vérveszteséget szenvedtek ezek az impozáns épületek - ezekben rendezték be
a katonai vezetők hadiszállásait.

A volt szocialista országokban az államosítás utáni időszak sem volt éppen a kastélyok fénykora, jó esetben csak ifjúsági tábornak vagy irodaháznak használták e pompás építményeket, rosszabb esetben az enyészetre hagyták.

A XI-XIII. században elsősorban szép, inkább rendkívül erős, jól védhető lakhelyet építettek a nemeseknek. Ezekből a várakból Magyarországon a törökök után éppen csak mutatóban maradt. Ellenben Írországban vagy Skóciában több 700-800 éves vár is megmaradt, komoly vendégforgalmat hagyva az elődök kísérteteivel, illetve a legendájukkal profin bánó utódokra. Magyarországon a törökjárás utáni évszázadok fényűző pompával épült kastélyaiból és kúriáiból sok ezer maradt fenn.

A nem hivatalos statisztika szerint a kastélyok és kúriák száma akár a 4500-at is elérheti, ezekből a meglévő 58 kastélyhotelen kívül körülbelül 100 van olyan állapotban vagy helyen, hogy turisztikailag hasznosíthatóként tartsák számon. Kastély tehát van bőven, csak olyan befektető van kevés, aki 15-18 éves megtérüléssel milliárdokat szánjon rá, hogy fejedelmi körülményeket teremtsen a vendégeknek. Akiknek egyébként sehol sem kell messzire menniük ahhoz, hogy kastélyhotelt találjanak, hiszen nemcsak Európa, de Ázsia és Amerika utazási katalógusaiban is sok történelmi szálláshely kelleti magát

A háromszáz hektáros birtok sorsa gyökeres fordulatot vett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.