Albérlet hajléktalanoknak - jótékonysági aukcióból

Jótékonysági árverést rendez kortárs művészek felajánlásaiból a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány az aranyvasárnapot megelőző szombaton, a Centrális Galériában. A kiállítási anyagot holnaptól tekinthetik meg az érdeklődők.

Vásárhelyi István, az alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondja, az árverésen befolyt összeg felét a Kuckó programjuk folytatására fordítják. Az egy éve működő programban már húsz családnak sikerült albérletet szerezni, amelyek számára így lehetőség nyílt a visszakapaszkodásra.

- Nem utasítunk vissza senkit, aki hozzánk fordul és elszánt, megpróbáljuk elindítani azon az úton, amely egy új élet felé vezet. Sok az érdeklődő, de a hajléktalan lét egyirányú utca, ahonnan nagyon nehéz visszafordulni. Az első néhány hónap bérleti díját az alapítvány finanszírozza, ennyi idő alatt fel tudnak készülni az emberek, hogy talpra álljanak, és önállóan gazdálkodják ki fizetésükből a rezsiköltségeket - mondja a programról Vásárhelyi István.

Az árverésen befolyt összeg másik feléből úgynevezett adományboltot terveznek nyitni. A charity shop műfaja Nyugat-Európában nem ismeretlen, ott több civil szervezet is ilyen boltok bevételeiből próbálja működését fedezni.
A Szalmaszál azt szeretné, ha a bolt kortárs galériaként is jelen lenne a város életében, ahol
a fiatal művészek bemutatkozhatnak.

- Tele vagyunk szorongással - mondja Vásárhelyi a közelgő aukcióról. Félnek attól, hogy az emberek kevésbé adakozók így, a gazdasági válság közepette. Igaz, optimizmusra ad okot, hogy soha ennyi felajánlás még nem érkezett a kortárs művészektől, mint idén, így 180 alkotás kerülhet kalapács alá.

És hogy milyen az aukció kínálata? A szakértő szerint olyan, amilyennek lennie kell.

- A licit alá kerülő művek közt találkozunk fiatal művészek jutányos árú alkotásaival, érdekes-kedves szösszenetekkel, amelyek nem haladják meg egy karácsonyi ajándék fejünkben létező értéklimitjét. Ugyanakkor vannak elismert alkotók tisztességes, bevett piaci áron kínált munkái, amelyek beszerzésére ez kiváló alkalom, hiszen így egy jó célt is támogatunk. És mindemellett van néhány kiemelkedő darab, amely bármely aukción jelentős érdeklődésre tarthatna számot - értékeli a kiállítási anyagot Kozák Gábor műgyűjtő, aki nem mellesleg a város egyik legjelentősebb kortárs művészeti galériája, a Godot tulajdonosa is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.