A 22 éves Brigi így idézi fel korai beavatását. A folytatás durvább volt:

- Hatosztályos gimibe kerültem, s ottment a kocsmázás. Vodka naranccsal, vörösbor kólával. És jött az első fiú. Én akartam, kíváncsi voltam. Nem volt szerelem, vágy se nagyon. Strigula. Aztán jött a töltőgáz meg a hígító. Miért csináltam? Hogy eltöltsem az időt. Lázadásból.

Brigi családi háttere nyugodtnak tűnt. Apja, anyja jól keresett, a família egy 200 négyzetméteres házban lakott, Pest közelében, két autó, nyáron Kanári-szigetek, télen Alpok. Brigi apja azonban egy másik nő miatt elvált, ezért a lány anyjával és húgával 2000-ben Budapestre költözött.

- Új gimibe kerültem, az első dolgom azvolt, hogy felderítsem a környék kocsmáit. Fiús ruhákban jártam, fülemben, orromban, nyelvemen, mellbimbómban piercing. Egyik barátom füvezett. Természetes volt, hogy én is kipróbálom. Aztán jött a többi: ecstasy, lónyugtató, speed, LSD. Otthonról kaptam elég pénzt, ha meg kellett még, anyagot árultam. Az embert nagy arccá teszi, hogy kitalálja, csinálja, kockáztat.

Brigit 16 évesen a gimnázium vécéjében tetten érték, amint vénásan beadta magának a speedet. Kirúgták. Brigi egy alternatív középiskolában folytatta a tanulást. A drogozást is:

- Eldöntöttem, hogy heroin kell. A királynő. Nekem bejött: elárasztott tőle a melegség, a nyugalom. Minden a helyére került. A heroin viszont drága volt, eladtam az ékszereimet, és pénzt loptam anyu fiókjából. Észrevette, de nem szólt. A tanulás még mindig ment, ám az érettségin németből megbuktattak. Erre elmentem három barátommal búvárkodni Egyiptomba.

Brigi pénze 2007 decemberében elfogyott, a lány hazautazott. Hogy a következő négy hónapban mi történt, arra nem emlékszik. Csak arra, hogy egy adag heroinért eladta a 44 ezer forintos óráját. Attól fogva maradt a gyógyszer és az ital. Egy napon aztán bevallott mindent a szüleinek:

- Nem bírtam tovább. Fájt a lelkem. Pszichiátriára került, ott hallott a Mérföldkő Egyesület Kovácsszénáján működő rehabilitációs otthonáról. 2008 márciusában leutazott a baranyai faluba.

- A Mérföldkőnél befogadtak. Reggelhatkor kellett kelnem, addig délután négykor másztam ki az ágyból. Nehéz volt a rend, és megalázó. Körülöttem lepukkant, műveletlen, közönséges figurák. Beszélnem kellett magamról, a családomról, az anyagról, a kapcsolataimról. Három mondat se jött ki belőlem. Odabent belekapaszkodtam egy fiúba, szóltak, hogy ez itt tilos. Mindketten eljöttünk. Ez az ötvennyolcadik napomon történt. A vonaton már féltem. Nem tudtam, mi lesz velem. Kelenföldön anyám várt. Azt mondtam: vigyen vissza. Még aznap újra ott voltam.

Brigi 2008 szeptemberében jött ki a rehabilitációs otthonból. Akkor már a többiek megszavazták távozását, alkalmasnak vélve őt a kinti életre. A Mérföldkőtől bérelt lakást Pécsen, és nyolc hónapig az egyesület kávézójában dolgozott. Közben leérettségizett, és felvételizett a pécsi egyetem szociológia szakára.

Brigi most tanul, s az iskolát imádja. Ezekben a napokban a költözködés ad munkát neki, ugyanis szüleitől kapott egy kétszobás lakást az uránvárosi lakótelepen. Brigi az egyetemi bulikba nem mer eljárni, mert ott „kötelező” az alkohol. Ő nem ihat, ha megteszi, nem tud leállni. Eljár a gyógyult függők összejöveteleire, az a társaság ad neki biztonságot.

Annának is. A 29 éves lány hetente háromszor megy a volt drogosok közé, s ott kibeszéli magából a gondjait. Anna is alkohollal kezdte, 16 évesen, aztán a füvön és a többi szeren át eljutott a heroinig. Többször kezelték pszichiátrián. Csernus Imre - akkor még nem ismerte a nagy nyilvánosság - „kegyetlenkedett” vele. Átmeneti eredményeket ért el. Anna elment Deszkre, egy rehabilitációs otthonba. Tizennégy hónap után kijött, és erősnek érezte magát. Azt mondták neki, hogy csak a „választott szere”, a heroin veszélyes rá. Inni ihat. Ivott és három hónap múlva már újra heroinra szorult.

Akkortól szörnyűségek sorát élte meg. Egyik barátnője mellette adagolta halálba magát. Amikor drogos szerelmét leváltotta egy másik drogosra, az elhagyott férfi vonat elé vetette magát. Annát egy stricicsapat megerőszakolta, és futtatni akarta. Megszökött. Aztán fél év múlva egy bárban táncolva - immár önakaratából - pénzért ment el férfiakkal, hogy teljen heroinra. Hétszer kísérelt meg öngyilkosságot. Volt, hogy 80 nyugtatóval. Akarta, hogy megmentsék, nem elvonulva szedte be a gyógyszert. Annának nem kellett küzdenie családja figyelméért, hisz végig kitartottak mellette.

Anna tavaly júliusban költözött Kovácsszénájára, és idén májusában „szabadult” az ott kötelező folyamatos önismereti tréningről. Pécsen maradt, a Mérföldkő félutas házában - ott jelképes a bérleti díj. Jelenleg állást keres, dolgozni akar, s közben egyetemre járni valamilyen egészségügyi szakra, hogy segíthessen másokon. Párja 34 éves, a józanodó drogosok „klubjában” ismerte meg. A férfi 13 évig drogozott, négy éve tiszta. Anna úgy érzi, ő is képes lesz az maradni - Deszk után azért nem volt képes, mert akkor még nem élt meg elegendő szenvedést ahhoz, hogy megtisztuljon.

Tamás is azt vallja, hogy egy drogos csak akkor válik „rehabéretté” - vagyis a rehabilitációra alkalmassá -, ha elérte saját mélypontját. A 27 esztendős, budapesti férfi tíz éven át drogozott. 2003-ban esett át először egy 12 hónapos rehabilitációs tréningen, de utána gyorsan visszaesett. Pedig ő is számíthatott a családjára. Apjára ugyan nem, mert ő alkoholista volt, és 43 évesen meghalt, de anyja szerette, odafigyelt rá, ahogy mostohaapja is. Az ő színháztechnikai vállalkozásánál dolgozott. A két férfi viszonya normális volt.

- Akkor jutottam el a mélypontra - vallja meg Tamás -, amikor anyám azt mondta: nagyon szeretlek, kisfiam, de kérlek, menj el máshová meghalni, mert ezt már nem bírom nézni. Addig mindig áltattam magam, hogy én különb vagyok, mint a többi drogos, hisz ők gyengék, de én akkor állok le, amikor akarok. Sok drogos érzi ugyanezt. Tamás 2006-ban töltött el tíz hónapot Kovácsszénáján. Azóta tiszta. Ő is Pécsen maradt, úgy vélte, védettebb itt, mint Pesten. A pécsi színháznál dolgozik, élettársa van, boldog. Arra neki is szüksége van, hogy tartsa a kapcsolatot a felépülő függőkkel. Amikor felvetem neki, hogy kísérjen el Kovácsszénájára, könnyen rááll, bármikor szívesen találkozik sorstársaival. Az úton a rehabilitációjáról beszél:

- Kaptam egy másfajta szeretetet, mintaddig. Anyámék aggódtak értem, orvoshoz vittek, kifizették az adósságaimat, de ezzel nem tudtak „kiszeretni” a drogozásból. Kovácsszénáján egy konfrontatív szeretetet kaptam. A drogosok csibészek, a szerrel való bánás, az anyag megszerzése, a törvények kijátszása megtanítja őket az állandó hazudozásra és arra, hogy felismerjék mások hazugságait. Az otthonban mindenki kristálytisztán látja, milyen a másik, és kíméletlenül meg is mondja.

Az ilyen tréningekbe nem nézhet bele idegen, mivel egy kívülálló zavarná a csoport munkáját. Viszont az esti napértékelésre beülhetek. Az értékelést Krausz Nándor vezeti. A 36 esztendős, nyugodt mosolyú férfi maga is drogos volt 13 éven át. A Leo Amici Alapítvány komlói otthonában fordított hátat szenvedélyének 2005-ben. Utána ipari alpinistaként dolgozott, majd, hogy eléggé stabilnak érezte magát, jelentkezett munkára a Mérföldkőnél. Az egyesület hét dolgozójából négyen voltak szenvedélybetegek. (Ez nem ritka az ilyen otthonokban, a tréningvezető hitelét nem rontja az efféle a múlt, sőt.)

A napértékelés este nyolckor kezdődik. Körbe leül az otthon 11 lakója, Krausz Nándor és a drogosok 2-3 percben összefoglalják az elmúlt 14 órát. A házban és a kertben végzett munkát, az önismereti tréninget, az egymással folytatott beszélgetéseket, azt, hogy mennyire voltak aznap őszinték, nyitottak, lelkesek, segítőkészek, mikor hibáztak, mikor érezték jól magukat, mikor nem, mikor vett erőt rajtuk az önsajnálat, a szorongás, a félelem. Miután körbeér a szó, egymást értékelik a drogosok.

A megszólalók halkan, néha motyogva beszélnek, mégis mindenki érti a másikat. Fél szavakból is. Összeszokott társaság. Olyan, mint valami vallási közösség. Amikor egymást elemzik, megjegyzéseik gyakran kötözködőnek, szőrszálhasogatónak tűnnek. Pár hónappal ezelőtt, odakint - alighanem - elküldték volna ezért egymást. Itt nem, a kritikát szótlanul tűrik.

- Ez a legnehezebb, elviselni a bírálatot - mondja utóbb Tamás, amikor már hazafelé tartunk a Mecsek ködtől opálos szerpentinjén. - Ami meg még ennél nehezebb, megszólalni. Megvallani a saját szégyenünket. Nekem két és fél hónap kellett ehhez. Azt kimondani, hogy függő vagyok.

Tamást elragadja a hév, és egyre szakszerűbb szavakkal, kiforrottabb mondatokkal beszél arról, milyen bonyolult biológiai, lelki és társadalmi hatások viszik bele az embert az anyagozásba, majd arról, hogy a drog menny és pokol. Hirtelen megkérdezi:

- Valamennyire megértetted azokat,akikkel beszélgettél?

- Nem - ismerem el reflexszerűen. -Minden részletet értek, azt mégse értem, hogy egy gondolkodó ember miért nem tud saját erőből kitörni a függőségéből.

- Mert nem vagy függő. Aki nem az,nem érthet ebből semmit. De igazán mi se értjük. Csak azzal magyarázunk mindent, hogy függők vagyunk. Annak születtünk. A függőség ellen a felépülők teljes absztinenciával védekeznek. Na meg munkával, új célokkal. Tamás családot szeretne. Anna, ha gondja van, megbeszéli valamelyik sorstársával. Barátjával viszont nem: nem akarja, hogy kapcsolatuk terápiává alakuljon. Brigi Istenhez fordult. Az ő Istene nem kötődik egyik valláshoz sem, viszont megértő, elfogadó, igazságos. Brigi biztos abban, hogy van Isten, de azért tart egy macskát is, mert az is erősíti. Anna hörcsögöt tart.

A Mérföldkő otthonába önkéntes a jelentkezés. A lakók maguk szavazzák meg, hogy valaki mikor távozhat, a tisztuláshoz 7-12 hónap kell. A múlt év végéig 197 függő kezdte el a terápiát, közülük 49 vált absztinenssé. A 25 százalékos felépülési arány - nemzetköziösszehasonlításban - jónak számít. Mégjobb a helyzet, ha azokat nézzük, akik végig is csinálták a kezelést: ők 43-an vannak, s közülük 36-an lettek tiszták.

A megszólalók halkan, néha motyogva beszélnek, mégis mindenki érti a másikat