A három szívátültetett már otthon karacsányozhat

Néhány órán belül két felnőtt férfi és egy kilencéves kislány kapott új szívet Budapesten - tudta meg a Népszabadság. Az idén már húsznál több sikeres szívátültetés történt hazánkban.

A november 25-ről 26-ra virradó éjszaka alig egyórányi különbséggel három agyhalott donorról érkezett bejelentés az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának zöldszámára. Még ezen az éjszakán két felnőtt és egy kilencéves kislány kapott életesélyt: szívátültetést hajtottak végre rajtuk. Magyarországon ez volt az első alkalom, hogy huszonnégy órán belül három sikeres szívátültetést is végrehajtottak.

A gyermekszívműtétet az Országos Kardiológiai Intézet gyermekszívcentrumában végezték. Szatmári András intézetvezető főigazgató elmondta: a kislánynak nagy szüksége volt az új szívre, de ezt a beavatkozást nem előzte meg műszívkezelés. A gyerek jól van, olyannyira, hogy karácsonyra valószínűleg haza is mehet. Hozzátette: a gyermekszív-transzplantációs programok két évvel ezelőtti indulása óta évről évre több a donor. Ez köszönhető a jól szervezett koordinációnak és a sajtónak is, amely a legutóbbi műtétek hasznosságát és sikerességét megismertette a lakossággal, és az érdeklődésen túl javult a szervfelajánlásban a hajlandóság.

- A két felnőtt, középkorú férfi egy éve volt várólistán. Mindkettejüknek végstádiumú szívelégtelensége volt, szinte az "utolsó percben" kapták az új szívet - nyilatkozta a Népszabadságnak Horkay Ferenc professzor, a Semmelweis Egyetem szívsebészeti klinikájának igazgatója. - Példa nélküli, hogy ilyen rövid idő alatt egyszerre három beültethető szerv álljon az orvosok rendelkezésére, és éppen akkor legyen beültetésre alkalmas beteg is. Most ez megtörtént: a testsúly és a szervbeültetéshez szükséges minden egyéb kritérium megfelelő volt. A szerencse adta lehetőség kihasználásához arra volt szükség, hogy kiállítsuk a beavatkozáshoz szükséges szervkivevő és operáló teameket a rendelkezésünkre álló tíz sebészből, akik közül három rezidens. Hogy ez sikerült, az kész csoda. Az egyórás különbséggel érkező riasztás után szinte azonnal indulhattak a szervkivevők az ország két szegletébe, egyikük Debrecenbe, a másikuk Pécsre. A többiek pedig az intézet két különböző műtőjébe a szívre váró betegekkel.

Horkay Ferenc professzor a felnőttek esetében is úgy vélte: az új szívesek karácsonykor otthon lehetnek a családjuk körében.

E három műtéttel együtt eddig huszonkét szívátültetést végeztek el az idén Magyarországon. Az orvosi szenzáció részleteiről hétfőn számolnak be az Országos Kardiológiai Intézetben a donációban részt vevő szakemberek.

Az első magyarországi szívátültetéseket is a SOTE szívklinikáján végezték
Az első magyarországi szívátültetéseket is a SOTE szívklinikáján végezték
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.