– A jogállam válságáról szóló konferencia szünetében beszélgetünk, ön éppen a politikai elit alkalmatlanságáról, a jogállami intézmények bénultságáról beszélt. Az ORTT elnökeként elszenvedett két év mondatja ezt önnel, vagy mindig ilyen peszszimista volt?

– Utóbbi, esetleg a realizmus. A pesszimizmus, mondják, azért jó, mert az embert rendszeresen kellemes meglepetések érik. Félek, ez a kellemes meglepetés most nem történik meg. Nem hinném azt sem, hogy ezt most kifejezetten az ORTT-s tapasztalatom mondatná velem, de természetesen az ember személyiségébe minden élménye beleépül... Ami a jogállam működését vagy működésképtelenségét illeti, a jogállamnak éppen az az egyik alapvető sajátossága, hogy az egyébként bénult intézményeibe is lehet lelket lehelni. Ez egy olyan keret, ami mindig képes megújulni és működőképessé válni, és éppen mert önkorrekciós a működése, a válság sem idegen tőle.

„Ma egyértelműnek látom, hogy a köztársaság hanyatló szakaszban van”

– Hogy érzi, sikerült lelket lehelnie az ORTT-be, avagy a válságát kezelnie?

– Nagyon igyekeztem, és ha a húsz hónap történetét nézem, nem is volt eredménytelen ez az igyekezet, noha olyan helyzetbe torkollott, amiből nem láttam jobb kiutat, mint hogy lemondjak.

– Adatvédelmi ombudsmanként már szerezhetett rutint a politikai játszmák, lobbiküzdelmek kezelésében. Ehhez képest, amikor elvállalta az ORTT elnökségét, mire számított?

– A két feladat nem hasonlítható össze; az ombudsman maga dönt, az ORTT-ben az elnöknek többséget kell szereznie. Ombudsmani működésem idején a jogállam egészében is jobban működött, mint ma. Ma egyértelműnek látom, hogy a köztársaság hanyatló szakaszban van. Arra pedig, hogy miért vállaltam el, az a válaszom, hogy nem vállaltam el gondolkodás nélkül. A mostani döntésem után talán nem kell hangsúlyoznom azt, hogy nem a presztízs, nem az autó, nem a külföldi utak voltak az inspiráló tényezők... Amikor felkértek, elolvastam a sokat szidott médiatörvényt, és olyannak találtam, amiben komoly alkotmányos potenciál van, közel sem olyan rossz, hogy ne lehetne e törvény alapján jól működtetni a médiahatóságot. Ha az ember olyan feladatot kap, amivel a közjót szolgálhatja, amiben lát fantáziát, akkor érdemes próbálkoznia. Abban biztos voltam, ártani nem fogok, sőt arra is láttam komoly esélyt, hogy segítsek, hasznossá tegyem magam. Az ORTT élén eltöltött húsz hónap szerintem hozott is számos eredményt.

– Például abban, hogy ne hosszabbíthassák meg a Danubius és a Sláger frekvenciaengedélyét…

– Valóban dolgoztam azon, hogy ez ne történjen meg, és végül jó alkotmánybírósági döntés született, hiszen arról volt szó, hogy a Sláger és a Danubius pályáztatás nélkül, a médiatörvény rendelkezéseit felülírva egy erre az esetre írt külön törvénnyel továbbvihesse a frekvenciáját. Ez az egyik siker, de ha már a jogalkotásról beszélünk, ennél lényegesen fontosabbnak tartom azt, hogy sikerült megakadályozni annak a médiatörvénynek az elfogadását, amely az elektronikus médiát nyílt pártirányítás alá helyezte volna. Nagyon sok személyes erőfeszítésem is volt abban, hogy ezek a tervezetek ne menjenek át. Jelentős eredménynek tartom, hogy az alapjogokat sértő műsorokkal szemben alkotmányjogi érveléssel lépett fel rendszeresen az ORTT. De sorolhatnám tovább: megváltozott az ORTT nyilvánossághoz való viszonya, nyilvánossá tettük a testületi ülések szó szerinti jegyzőkönyveit, megnyitottuk a digitális archívumot, ötmillió órányi rádiós, tévés anyaggal, a Nemzeti Hírközlési Hatósággal a korábbi fagyos viszonyt együttműködés váltotta fel, nagyon komoly szakmai kapcsolatokat alakítottunk ki az ombudsmanokkal, a Gazdasági Versenyhivatallal, illetve ugyancsak az én ötletem nyomán a szomszédos országok médiahatóságaival is, és az erről szóló többoldalú megállapodást a napokban Prágában írják alá.

- A jogállam válságáról szóló konferencia egyik hozzászólója az ORTT-t úgy jellemezte – párhuzamot vonva a Kádár-rendszerrel –, hogy az öt parlamenti párt „agitprop osztályai” összeköltöztek a Reviczky utcában.

– Ez egy bonmot, amiben valami igazság van, de a valóság leírására természetesen nem alkalmas. A Kádár-rendszer és a liberális jogállam között nincs kontinuitás, de van valamilyen kulturális folyamatosság és van akkulturáció, amikor is a korábbi kultúrákra épülnek rá az újak vagy mások, és a többféleség valahogy közös életet él. Amúgy erre a kijelentésre az a válaszom, hogyan lehet, hogy az ORTT tagjai nem tudják, de ők függetlenek. El kell csak olvasni a médiatörvényt. Arra persze a jogállam nem tud garanciát adni, hogy a jogállam ezen fontos pozícióiba megfelelő emberek is kerüljenek, és döntéseik törvényesek legyenek, mint ahogy a futball szabályai sem adhatnak garanciát az ellen, ha a bíró gólt fúj, miközben a labda húsz méterre pattog a kaputól...

– A focihasonlatánál maradva: amikor a sípszó –tehát a rádiófrekvencia-döntés – elhangzott, nem gondolt arra, hogy ezt ne hagyja annyiban, és csak azért is maradjon a médiahatóság élén?

- Nem volt mit folytatni, az ORTT pályáján lefújták a meccset, és ebben a döntésben még szavazati jogom sem volt. Egyébként tudni kell, hogy az ORTT-ben egy ideig csak egy szavazatom volt a 9-ből, aztán kettő a 14-ből. Ez nagyon különböző szerep volt az ombudsmanéhoz képest. Itt, ha bármit el akartam érni, meg kellett hozzá szereznem a többséget. Ebben a húsz hónapban az alapvető fontosságú kérdésben e döntésemben soha nem szenvedtem vereséget! Ez volt az első. Mindent egybevetve, természetesen szóltak érvek a folytatás mellett, de ha egyszer megtörtént, a jövõben a hasonló fontosságú ügyekben valószínűleg  máskor sem tudtam volna az akaratomat érvényesíteni, ráadásul ez volt az ORTT fennállásának utolsó fontos médiapolitikai döntése. Továbbá olyan súlyú ez a jogsértés, hogy úgy gondoltam, a jelenlétemmel sem legitimálhatom azt, ami történik. Szerintem akár a lemondás maga is hordoz bizonyos értéket. Sokkal több érv szólt a lemondás mellett. Ha úgy tetszik, ez egy minta: lehet így is. Harmadszor pedig, amikor az ember nehéz döntés előtt van és keresi az érveket, nem árt azt is megnézni, milyen döntést hozna a   személyes érdekei alapján? Úgy gondolom, még ha billegne is a mérlegen az érvek-ellenérvek súlya, ha a személyes egzisztenciális érdekünk ellenében döntünk, akkor esélyesebb, hogy jó az a döntés...

- Búcsúzóul azért még megkísérelte megregulázni a két kereskedelmi kibeszélőshow-t: százmilliós büntetést helyeztek kilátásba a Joshi Bharat, 54 órás elsötétítést pedig a Mónika Show miatt. Utolsó pofon?

- Dehogy, egyszerűen le akartam zárni a folyó ügyeket, tizennyolc és huszonnégy órás elsötétítést javasoltam, amelynek elfogadására láttam esélyt, és igen, komoly újabb szankció, de nem aránytalan. A két kereskedelmi televízió kibeszélõshow-járól tudni kell, hogy korábban az ORTT fennállásának legnagyobb  büntetését szabtuk ki rájuk, szintén az én javaslatomra. Ezután ígéretet tettek, hogy jó útra térnek, még egy önszabályozó magatartási kódexet is aláírtak, vállalva a kiskorúak védelmét, aztán mégsem volt érdemi  változás. Ekkor tettem javaslatot az újabb büntetésre, de erről végül nem szavazott a testület, különféle  ügyrendi ügyeskedésekkel elérték, hogy ne kelljen.

- A NOL-on rengeteg hozzászólás érkezett a lemondásáról, illetve a frekvenciabotrányról szóló cikkeinkhez. Sokan azt írták, becsületes, tisztességes lépés volt, de voltak olyan hozzászólások is, melyek szerint ön  „megfutamodott"; „balek volt, akit a pártok az orránál fogva vezettek", illetve „lejáratta magát, mert  becsülettel végig kellett volna vinnie az ügyet".

- Természetesen a kommentelők szíve joga, hogy eldöntsék, minek tartanak engem, de az eredmények és az események szerintem nem igazolják, hogy balek lettem volna. Egyszerűen olyan helyzetbe kerültem,  amiben nem lehetett eredményt elérni. És nem az én korlátaim miatt, hanem mert lehetetlen volt. Mindent megtettem a jó döntés érdekében, a köztársasági elnöktől a miniszterelnökig mindenki beszólt az ORTT-nek, hiába. Itt megáll az ész. A lemondásomat sem hőstettnek, sem balekságnak, hanem szimplán  becsületes döntésnek tartom. Az más kérdés, hogy mások miért nem döntenek így hasonló helyzetben - és  nem biztos, hogy erre az a helyes válasz, hogy, aki a helyemben maradt volna, az bátrabb is nálam.