'Navracsics, hozza ki az ellenőrzőjét!'

Királyságot akarunk? Új alkotmányt, de milyet? – címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a XXI. Századi Intézet. Frissítve.

Gerő Andrásnak, a Habsburg Történeti Intézet igazgatójának a lapunkban megjelent cikke szerint érdemes lenne újragondolni Magyarország államformáját, a jelenlegi „tekintélyhiányos” – berendezkedést monarchiára váltani. Az unió számos demokratikus, polgárosult jogállama amúgy is monarchikus keretben működik. Az erről rendezett vitában – amit a házigazda, Schmidt Mária főigazgató moderált – Gerő azzal érvelt, hogy tekintély nélkül egy focicsapat sem működik, nemhogy egy ország. Ha királyunk lenne, senki sem vádolná azzal, hogy pártpolitikai kinevezett – mint ahogy teszik ezt a jelenlegi berendezkedésben az államfővel, vagy az alkotmánybírákkal.

Túlpolitizált jelölések

A kérdésfelvetéseknél nem jutottak messzebb, de így is sok váratlan kijelentés hangzott el.
XXI. századi Intézet (balról jobbra) Gerő András Kukorelli István Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva Schmidt Mária Navracsics Tibor Fritz Tamás

Gerő állításai erős reakciókat váltottak ki; a vitában részt vevő két volt alkotmánybíró: Kukorelli István és Tersztyánszkyné Vasadi Éva az esküjükre hivatkozva keltek ki az ellen, hogy pártkatonák lettek volna - ugyanakkor mindketten elismerték, hogy az alkotmánybírák jelölési procedúrája valóban "túlpolitizált",éslényegében támogatandónak mondták Gerő azon javaslatát, hogy vegyék ki a prátok kezéből, és adják szakmai fórumok kezébe a jelölés jogát.

A királyságról Kukorelli István azt mondta, az államformát egy kétharmados többséggel rendelkező kormány tetszés szerint módosíthatja, de el tudja képzelni, ahogy a pártok az öröklési rendről vitatkoznak... Új alkotmányra szerinte is szükség van (míg Tersztyánszkyné Vasadi Éva szerint a jelenlegi is használhatónak bizonyult) – de arra nincs, hogy felforgassák az államberendezkedést.

A királyra is rásütnék

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője nem foglalt állást a kérdésben, de megjegyezte: a királyra is rásütnék a pártbélyeget, ahogy az államfőkre. Gerőnek címezve, kijelentette: a baloldali értelmiség módszeresen lejáratta, lerombolta a jogállami intézmények tekintélyét, amelyek „nem nekik játszanak”, „majd sajnálkoznak a tekintély hiányán”.

Navracsics hozzászólását - melyben hosszasan szapulta az MSZP-SZDSZ (volt) koalíciós kormányt - Gerő András politikai beszédnek titulálta, érzékeltetve, hogy történészként nincs mit kezdenie vele - s hogy nyomatékosítsa véleményét, a professzor félig tréfásan odaszólt a politikusnak: "Navracsics, hozza ki az ellenőrzőjét". Ezen Navracsics láthatólag felháborodott, és mintegy válaszként, még erőteljesebben kezdte szapulni a baloldali értelmiséget.

Fricz és a vergődés

Egy új alkotmány megalkotása mellett érvelt Fricz Tamás, utalva arra, hogy ezt a posztkommunista blokkból csak mi nem tettük meg. Az új alkotmány melletti érvként hozta fel a 2006-ban kirobbant politikai válságot és az „azóta tartó vergődést” – jelezve, hogy az alkotmány szerint a kormány gyakorlatilag leválthatatlan, a parlament pedig feloszlathatatlan.

Nem tréfadolog

– Minden releváns döntés az emberek feje fölött zajlik, és még csodálkozunk, ha a nép nem érzi sajátjának a rendszert – összegzett Schmidt Mária, aki szerint ez a legitimációhiány „nem tréfadolog”, mert „visszaüt”.

Elcsúsztak

Gerő, illetve a jobboldali blokk reprezentánsai a vitában mintha végig elbeszéltek volna egymás mellett: Gerő történelmi távlatokról, a polgárosodás feltételeiről beszélt, míg a másik oldal lényegében Gyurcsány-kormány "bűneiről", illetve ezzel összefüggésben elszenvedett hatalomtechnikai sérelmeikről. Közös nevezőre talán csak abban jutottak, hogy konszenzusra van szükség, ha hozzányúlnak az alkotmányhoz - viszont azt senki sem határozta meg a vitában, hogy pontosan kikkel kellene konszenzusra jutni, és kikkel nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.