Bajnai: a korrupció nem csak Magyarország arcát csúfítja

A korrupció elleni fellépés ma az egyik legfontosabb stratégiai kérdés – jelentette ki tegnap a miniszterelnök a Transparency International Magyarországnak a korrupció elleni világnap alkalmából meghirdetett kisfilmpályázata díjátadó ünnepségén.

A korrupció szó eredeti jelentése: megront, elcsúfít, és ez a jelenség nem csak Magyarország arcát csúfítja – mondta Bajnai Gordon. Emiatt sokan hajlamosak önigazolásba menekülni, mondván, a nemzetközi korrupciós listán bőven vannak mögöttünk is.

– Ha e területen nem tudunk előbbre lépni, másutt sem. Hiszen a korrupció súlyos, a vesztegetéssel befolyásolt döntés közvetlen hatásánál gyakran lényegesen nagyobb nemzetgazdasági károkat okoz, ráadásul rombolja a közmorált – hangsúlyozta. A parlament előtt van több törvény, amelyek elfogadása esetén érdemi lehetőség kínálkozhat legalább a helyzet javítására. Bajnai bízik benne, hogy a javaslatok nem esnek áldozatul a cinizmusnak, mert az antikorrupciós csomag átlátható és szigorú kereteket teremtene a visszaélések felderítéséhez. Meggyőződése, hogy a politikának e folyamatot saját magán kellene kezdenie.

– Sajnálatos, hogy a Fidesz megbuktatta a pártfinanszírozás átalakításáról szóló törvényt, míg a saját javaslatával „fenn akarja tartani azt a közkeletű hazugságot, hogy lehet választási kampányt csinálni 386 millió forintból” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban az MTI-nek a kormányfő. Úgy véli, „becsületesebb lenne befejezni a magyar demokrácia húsz évének legnagyobb hazugságát és szembenézni a tényekkel”.

Bajnai Gordon köszönetet mondott a civil szervezeteknek is, amelyek „reménytelennek tűnő, de nem reménytelen” harcot folytatnak a korrupció ellen. Szerinte szükség van rájuk, hogy „lámpát gyújtsanak ott, ahol félhomály van”.

Az Országgyűlés egyébként a jövő héten szavaz arról az előterjesztésről, amely szerint közbeszerzési és közérdekvédelmi hivatalt hoznának létre. Ennek része lenne a ma is működő Közbeszerzési Döntőbizottság, illetve az újonnan felállítandó közérdekvédelmi igazgatóság. Ez utóbbi legfontosabb feladata lesz, hogy lefolytassa a tisztességes eljárás védelméről szóló – ugyancsak parlamenti jóváhagyásra váró – törvényben meghatározott vizsgálatokat. Az igazgatóság emellett gondoskodna a bejelentők védelméről, illetve ajánlásokkal segítené elő, hogy megakadályozzák a közérdeket sértő üzleti tevékenységet.

Az új szervezet minden olyan esetben vizsgálódhatna, amikor valószínűsíthető, hogy valaki jogosulatlan előnyhöz jut, ilyen esetekben ugyanis joggal vélelmezhető a korrupció. Az eljárást a hivatal saját kezdeményezésre és bejelentés, de akár a sajtóban megjelent információk alapján is lefolytathatná. Ha a jogsértést bizonyítottnak látnák, akár a kilátásba helyezett előny összegének kétszeresét kitevő bírságot szabhatnának ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.