„A világ nem tanult a leckéből”
– Olyan emberek közé jött, akik tudják, hogy mi történt 1944-ben Európában, illetve Magyarországon, és tanulni akarnak belőle – e szavakkal köszöntötte Elie Wieselt Balog Zoltán. A parlament emberi jogi és kisebbségi bizottságának fideszes elnöke kifejezte abbéli bizakodását, hogy a Nobelbékedíjas író rövid ittléte alatt meglátja Magyarország igazi arcát, amit nem torzít gyűlölet, még ha nem is tud mindig mosolyogni.
Balog Zoltán a szélsőséges eszmék terjedésével kapcsolatosan társadalmi önvizsgálatot sürgetett annak érdekében, hogy az egykori nemzetiszocialisták ne találhassanak követőkre. Elítélte azokat is, akik az antiszemitizmus bélyegét sütik rá a magyarokra, azt a költői kérdést szegezve közönségének: akik ezt teszik, azokat vajon a béke vagy a gyűlölet szítása vezérli?
– Nem engedjük, hogy politikai célokra használják fel az antiszemitizmus vádját –mondta (párt említése nélkül) a fideszes politikus.
Őt Bajnai Gordon miniszterelnök követte. – Örömre ad okot, hogy a magyarországi zsidó közösség újra él és virul, ugyanakkor aggodalomra is van okunk, hiszen szembe kell nézni azzal, hogy a régi bűnös gondolatok újra egyre nagyobb veszélyt jelentenek, és nemcsak a zsidóságra, hanem az egész nemzetre – fogalmazott. A miniszterelnök a vészkorszakot össznemzeti tragédiának nevezte, ami „velünk történt, és jórészt mi magunk is követtük el”. Magyar embereket hurcoltak el részben magyar gyilkosok, miközben a túlnyomó többség elfordult, vagy csak némán hallgatott –ahogyan a világ is.
Bajnai Gordon a parlamentben egyebek mellett az elfogadott zsidótörvényekre is kitért, megemlítve azt is, hogy „itt, ebben a teremben verték szét a demokráciát, és itt is kell megvédeni azt”.
A kormányfő a hazai szélsőségesek megerősödését a gazdasági válsággal hozta összefüggésbe, hiszen az „bizonytalanságot kelt, elégedetlenséget szül, táptalajává válhat a szélsőséges gondolatoknak”. Bajnai Gordon figyelmeztetett arra, hogy a gazdasági válság csak a húszas évek összeomlásához hasonlítható – így annak következményei is ugyanolyan veszélyesek.
A mai helyzet és a weimari között azonban alapvető különbség a tapasztalat, tette hozzá Bajnai Gordon. „Auschwitz után már semmi sem ugyanolyan, és mi sem lehetünk ugyanolyanok; Auschwitz után nem hallgathat a világ, és mi sem hallgathatunk, ha a fasiszta gondolat megjelenésének legkisebb jelét is látjuk” –hangoztatta a miniszterelnök.
– Egymást felrázva magunk akadályozhatjuk meg a szélsőjobboldal előretörését – fogalmazott a kormányfő, aki szerint minden lehetséges és alkotmányos eszközzel közéleti karanténbe kell zárni a szélsőségeseket. Ez szavai szerint nem kizárólag a kormány, hanem valamennyi politikus és polgár felelőssége, aki őszintén hisz a demokratikus értékekben. Bajnai összefogásra szólított fel valamennyi demokratát, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövőben is a demokraták lesznek többségben az Országgyűlésben – függetlenül attól, melyik párt nyer a választásokon.
– A parancs innen érkezett, a zsidótörvények a nép nevében születtek – mondta a Parlament felsőházi termében körbemutatva Elie Wiesel. Meg kell mondani az igazat a hatalomnak, tette hozzá: a zsidók hosszú időn át a haza leghűségesebb tagjai közé tartoztak; hittek abban, hogy Magyarország jól bánik a zsidókkal. És még 1944-ben, a gettóban is az volt a meggyőződésük, hogy a magyar kormány soha nem fogja elárulni a zsidóságot. Feltette a kérdést: vajon a magyar fasiszták együttműködése nélkül sikerült volna ilyen rövid idő alatt ilyen sok embert meggyilkolniuk a náciknak? Elie Wiesel a magyarok közönyét is felrótta, miközben azt is hangsúlyozta: a mai Magyarországgal szemben nem érez haragot, és nem tartja felelősnek a tegnapért, „de azért felelősek, amit a múlt emlékével tesznek”.
Elie Wiesel megfogalmazása szerint a magyarok és a zsidók közös ellenségei a gyűlölködők, a rasszisták, akik szégyent hoznak Magyarországra. Ezért az antiszemita, rasszista megnyilvánulások egyértelmű elutasítására buzdította a magyarokat, majd feltette a kérdést, hogy miért nem teszik büntethetővé a holokauszt tagadását, ahogy például Franciaországban is teszik, illetve hogy az iskolákban miért nem tanítják behatóan a holokauszt történetét. Elie Wiesel úgy fogalmazott, hogy a múlt a közömbösség veszélyére tanít, „az élet ellentéte ugyanis nem a halál, hanem a közöny – a közöny miatt szenvedünk”. Végezetül – nemzetközi tapasztalatait összegezve – a Nobelbékedíjas író úgy vélekedett: „a világ nem tanult a leckéből”.
