A korrupciós helyzet Magyarországon olyan irtózatos, hogy irtózatosabbat már elképzelni sem lehet, nincs az a sértő kifejezés, amely "az országot szétlopó rablóbandával" szemben ne lenne túlságosan enyhe - ez derül ki az ellenzéket (és többnyire Sólyom Lászlót is) támogató sajtóból. Amely nem mellesleg következetesen elmulaszt minden lehetőséget, hogy bírálatának erkölcsi alapot teremtsen az ellenzéket vagy az ellenzéket és a kormányzó erőket közösen érintő sötét ügyek leleplezésével és elítélésével.

A fentiekből az következik, hogy Sólyom Lászlót éppúgy felháborítja az ellenzéki sajtó gyakorlata, mint az ellenzéki sajtót Sólyom kiotói nyilatkozata. Ha ennek a kölcsönös felháborodásnak nem adnak hangot, akkor kár is tovább keresgélni az erkölcsi alapokat...

Bizony ez úgy van, ahogy Mihályi Gábor a szombati számunkban megírta. A rendszerváltáskor a "hazug szemérmesség" uralkodott, "sem a jobb-, sem a baloldali pártok nem mertek szembenézni azzal, hogy a demokrácia működtetése kínosan sok pénzbe kerül". Nem mernek azóta sem. A működésükhöz szükséges pénzek túlnyomó részét piszkos forrásból kell vételezniük, és ebből a szükségből nagyon sokan kovácsolnak vagyont. Egy egységnyi piszkos pártpénzhez sok egységnyi közpénzt kell elherdálni, szervezők, közvetítők és zsarolók zsebébe rejteni, lepótmunkázni. A lopási szükséglet fenntartása egyre szélesebb kör érdekévé válik. A pártok buzgón mocskolják egymást azokban az ügyekben, amelyekben nem érintettek, és buzgón mossák egymás kezét azokban, melyekben közösen érintettek, s a sajtó jelentős része a bűntársuk ebben is, abban is.

Fontosak a fokozati különbségek, az árnyalatok, a változtatási készség mértéke. Ha ezeket nem értékeljük, akkor a korrupció elleni harc fontos motivációját semmisítjük meg. De aki a politikai életet a bűnösök és a bűnüldözők meccsének láttatja, az nem üldözi, hanem pártolja a korrupciót. Azon mesterkedik, hogy a polgárok ne ismerjék föl, hogy romlott a politika finanszírozásának egész rendszere, melyben egyén maradhat tisztességes, de párt nem.

Ha így állunk, miben reménykedhetünk? Reménykedhetnénk egy új politikai erőben. Egy ilyet látunk, a Jobbikot, de annak nemcsak az eszméi sötétek, hanem a működési forrásai is. Még azoknak az elszámolási kötelezettségeinek sem tesz eleget, amelyeket gyarló jogszabályaink megkövetelnek, a pénzügyeiket hadititokként kezelik.

Maradnának a civil mozgalmak, melyek nyomást gyakorolhatnának a pártokra. De azok, amelyek igazán aktívak, például a Seres Máriáé, pont a rossz irányba gyakorolják a nyomást. Azt követelik, hogy a pártok és a politikusok még kevesebb pénzhez juthassanak legálisan, s még erősebb legyen a korrupciós kényszer. A "hazug szemérmesség" hagyományát követik. Márpedig látjuk, hogy abból nem lesz más, csak hazug szemérmetlenség.