Rövidebb kampányt terveznek tételes elszámolással

Újabb kísérletet tesznek a pártok a kampányfinanszírozás szabályainak megalkotására: a múlt héten a szocialista Tóbiás József, tegnap pedig a fideszes Nyitrai Zsolt és Répássy Róbert nyújtott be önálló képviselői indítványt.

Van néhány pont, amelyben a pártok többé-kevésbé egyetértenek. Ilyen a kampányszámla bevezetése, amelynek célja, hogy biztosítsák a kampánytámogatások és -kiadások átláthatóságát. A tényleges költést így az ÁSZ érdemben vizsgálhatná.

Nincs vita a kampányidőszak rövidítéséről sem. Hangsúlyosak ugyanakkor a különbségek. Az MSZP azt javasolja, hogy az egy képviselőre hivatalosan jutó egymilliós kampánykeretet az ötszörösére emeljék, a Fidesz viszont azt tiltaná, hogy az országos kereskedelmi médiumokban politikai hirdetést tegyenek közzé. Előbbit a Fidesz, utóbbit a szocialisták nem fogadják el. A Fidesz szeretné elérni, hogy a kormány maradjon ki a kampányból, az MSZP ezt nem támogatja. Javasolják viszont, hogy plakátot csak az Országos Választási Iroda által képzett azonosítószámmal lehessen kihelyezni. Úgy tűnik, ezt a Fidesz nem akarná.

Az eddigi egyeztetések során alapkérdésekben sem sikerült konszenzusra jutni, a Fidesz pedig a Transparency International és a Freedom House által összeállított - a két nagy párt elképzeléseit ötvöző - tervezetről tárgyalni sem volt hajlandó, így a mostani előterjesztések sorsa is borítékolható. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.