Gyorsabb hagyatéki eljárás, kedvezmény a fegyvereseknek

Ma új hagyatéki törvényről szavaznak a parlamentben, valamivel kedvezőbb helyzetbe kerülhetnek az egyenruhások, és változnak a büntetett előéletűek alkalmazását korlátozó rendelkezések.

Mintegy hatvan törvény korrekciójáról szavaznak ma a képviselők a parlamentben, igazodva ahhoz, hogy az AB döntése alapján a büntetett előélethez kapcsolódó foglalkoztatási korlátozásokat rendeletben nem szabályozhatják. Ezen a szinten kell rendelkezni arról is, hogy ezeket az érzékeny adatokat hogyan kezelhetik.

Az igazolást többnyire annak kell beszereznie, aki olyan pozíciót kíván betölteni, ahol a büntetlenség előfeltétel. Néhány esetben - ilyen például az ügyészség - viszont a szervezet maga folytathatja le az ellenőrzést. A bejelentéshez vagy engedélyhez kötött tevékenységek esetén az illetékes hatóságok szintén maguk kérhetnek tájékoztatást a bűnügyi nyilvántartásból, és később is bármikor ellenőrizhetik, hogy egy adott tevékenységet folytató személy megfelel-e a feltételeknek. Emellett az illetékes szervezetek számos tevékenységi körben felhatalmazást kapnak arra, hogy a büntetlen előéletről adatokat igényeljenek. E körbe tartoznak többek között az igazságügyi szakértők, az ingatlankezelők, az ékszer- és fegyverkereskedők, vagy a Nemzet Sportolója díj kitüntetettjei is.

A hagyatéki eljárást is rendelet szabályozza, az AB szerint ez sem megfelelő szint. A testület határidőt is szabott a törvényalkotásra, ami éppen egy éve járt le. A késésre némi mentség, hogy a most elfogadandó jogszabály tartalmában is új. Ha elfogadják, a hátramaradottak gyorsabban juthatnak hozzá örökségükhöz, és kisebb lesz a veszélye annak, hogy valakit kisemmizzenek.

A közjegyzők évente 120 ezer hagyatéki eljárást folytatnak le. Ezek időtartama az új szabályok szerint rövidülne. Az örökösök érdekeit szolgálná, hogy amikor a hagyaték felett vita folyik, és valaki feltételezheti, hogy az érdekei sérülnek, kérhetné a javak letétbe helyezését, zár alá vételét. A javaslat előírja, hogy a hagyatéki eljárásról szóló hirdetményt az interneten is közzé kellene tenni, így a potenciális örökösök nagyobb eséllyel jelentkezhetnének jussukért. A közjegyzői kamara feladata, hogy ennek a technikai feltételeit megteremtse.

A katonák jogállásról szóló törvény módosításáról is szavaznak a képviselők. Az egyik legfontosabb változás: önkéntes tartalékos állományt kívánnak létrehozni - immár valójában. Ilyen elvileg ma is létezik, de gyakorlatilag nincsenek önkéntesek. Ezért az ilyen szolgálathoz kedvezményekkel - pénzbeli juttatásokkal is - igyekeznek majd kedvet csinálni. A módosítás a sereget a hivatásos és szerződéses katonák számára is kívánatosabb munkahellyé tenné. Nagyobb lesz ugyanis a foglalkoztatás biztonsága, és további juttatásokat - például lakhatási támogatást, leszerelési segélyt - adnának. A javaslat szerint a táppénz mértéke is nagyobb lenne az átlagosnál. A hivatásos állomány nyugdíj előtt álló tagjait felmondási tilalom, az egészségi okból alkalmatlanná váló hivatásosokat civil munkakörben való továbbfoglalkoztatási kötelezettség hozná jobb helyzetbe. A jelenleginél könnyebben kerülhetnének vissza az állományba, akik korábban leszereltek, annak pedig, aki eléri a nyugdíjkorhatárt, nem kellene automatikusan leszerelnie. A nyugdíjas rendőrt - járandóságának megtartása mellett - alkalmazhatnák.

A javaslatok rendelkeznek arról is, hogy a hivatásosok miként jelenhetnek meg nyilvános rendezvényen. Demonstráción például tilos uniformisban részt venniük. Egy kivétel van: a saját érdekvédelmi szervezet által kezdeményezett megmozdulás. A résztvevőknek ilyenkor legalább 15 centi széles karszalaggal kell majd jeleznie, hogy tüntetnek, és nem hivatalos minőségében vannak jelen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.