Kampányopera szoc-dúrban

Egy minisztériumi épületben találkozott múlt vasárnap az MSZP operatív vezérkara, hogy a miniszterelnök-jelölt kiválasztása utáni helyzetben a kampány menetrendjéről és személyi összetételéről tárgyaljon. A féltitkos találkozón jelen volt Szekeres Imre elnökhelyettes, a párt választási előkészítő csoportjának vezetője, Lendvai Ildikó pártelnök és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt, Szigetvári Viktor miniszterelnöki kabinetfőnök, Puch László pártigazgató és Gyurkovics Tamás, a pártelnök kommunikációs főtanácsadója.

Napirenden a kampánystáb összetétele, az értekezleti és kampánymenetrend volt. Az eredmény: Szigetvári Viktor lesz (ismét) az MSZP kampányának irányítója. Mesterházynak nem lesz önálló kampánystábja, de szóvivőt kap Budai Bernadett személyében, míg Nyakó István a napi pártkommunikáció első számú „arca” és koordinátora marad.

A kormányfő-jelölt érdemi irányítói mandátumot kért és kaphat, a napi értekezletek közül még néhány operatívat is ő vezet majd, míg stratégiai ügyekben Szekeres irányítja a „hátországot”. Szigetvárihoz tartozik majd a kampány politikai és szervezeti irányítása, a fizetett hirdetések rendelése, a sajtómunkát és a kommunikációs stábot pedig Gyurkovics irányítja majd.

Az egyéni választókerületek kampányát koordináló tágabb csapatban helyet kap Gál J. Zoltán is. Utóbbi viszonya Mesterházyval nem mondható felhőtlennek a miniszterelnök-jelölt kiválasztásának folyamatában történt „mozgások” miatt. Érdemi szerep vár még az elszámoló kampány tartalmi felelősére, Molnár Csaba kancelláriaminiszterre, Varju Lászlóra, aki a párt fejlesztéspolitikai emberévé vált, és Ficsor Ádámra.

A szocialisták kommunikációs rendje már a 2006-os választásokon kialakult. Annyiban mindenképpen más volt az alaphelyzet, hogy a miniszterelnök-jelölt az éppen regnáló kormányfő volt (Gyurcsány Ferenc), így a kormányzati és pártkommunikációt nem kellett élesen szétválasztani.

2006-ban máshogy volt

A kampány bázisát szervezeti-humánerőforrás viszonylatban a miniszterelnöki kabinet is adta. Az első számú irányító Szigetvári Viktor volt, törzskara mindig a kormánykabineten kívül tanácskozott a Köztársaság téri székház legfelső emeletén; kínosan ügyeltek arra, hogy fizikailag is eltávolodjon egymástól a két munka. Ebben a törzskarban már ott volt az a Gyurkovics Tamás, aki egykoron Gyurcsány Ferenc első számú szövegírója volt, jelenleg pedig Lendvai Ildikó pártelnök kommunikációs főtanácsadója.

Meghatározó szerepe volt Gyurcsány bizalmi emberének, Gál J. Zoltán kabinetfőnöknek is: feladata a politikai kommunikáció irányítása és a sajtókapcsolatok tartása. Gál tartotta minden reggel a napindító értekezleteket, itt dőlt el, hogy aznap melyek a legfontosabb ügyek, melyekben kezdeményez a kormánypárt, melyekre reagált, mik az érdemi üzenetek. Forrásaink egybehangzó véleménye, hogy Gál kifejezetten eredményes munkát végzett.

A kulcsemberek szembekerültek egymással

A 2006-os választási győzelem után Szigetvári és Gál szembekerült, a székházbeli legendák szerint konfliktus alakult ki közöttük. Valójában nézetkülönbségük a kabinet felállítását és a folytatást illetően el sem jutott a valós konfliktusig; Szigetvári idő előtt, dacosan hátat fordított és távozott. Gyurcsány Ferenc kormányalakítása után, Szetey Gábor humánpolitikai államtitkár koordinálásával alakult meg az azóta egyértelműen elbukott „szupercsapat”.

Az elképzelés szerint a miniszterelnöki kabinetbe külső, a piacon ismert és elismert szakembereket kellett megnyerni. Így lett kabinetfőnök Gál, helyettese Pimper Richárd. Stratégiai kommunikációs főigazgatónak Baráth Etele szocialista képviselő fia, Baráth Péter érkezik, a marketingkommunikációs részleget Kirsch Zsuzsa, a PR-igazgatói posztot Rózsa Gyöngyi kapta.

Gyurkovics visszatér

Ismét feltűnik Gyurkovics, akiből kommunikációs igazgatót csinálnak, Teiszler Zoltán programkoordinátor, Tóth András szakpolitikai igazgató lesz. „Professzionális szervezeti formát követő testület” létrehozása volt a cél. A testület tagjainak többségét tudatosan választották a politikai múlttal és „a közélethez kötődő régi sérelmekkel” nem rendelkező jelentkezők közül. Sokan kifejezetten örvendetes fejleménynek tartották, hogy a kabinet „nyolc tagja közül öt egyszerre, kívülről lép a kabinetbe”, közülük sem Gyurcsány, sem Gál J. nem ismert senkit korábban.

A kabinet tagjainak kiválasztását fejvadászcégek tanácsait is felhasználva a miniszterelnök stábja végezte, a lehető legnagyobb titoktartás mellett. (Ugyanez a zárt folyamat zajlott Demcsák Zsuzsa kormányszóvivői kiválasztása esetében is, utóbbit végül a sajtóban megjelent kritikák nyomására nem nevezték, pontosabban Demcsák időben visszalépett.)

Megrogyott a kommunikácis stáb

A „szupercsapat” felállítása előtt is erősen megrogyott már a kommunikációs stáb, Szigetvári mellett további nyolc ember távozott, közöttük Batiz András kommunikációs igazgató és László Boglár korábbi szóvivő. Később menet közben ment Szetey Gábor is, Gál J. Zoltán - gyermeke születése után - hátrébb húzódott, helyére Ficsor Ádám került a kabinetfőnöki székbe.

Sokat ártottak a MeH-nél időközben kieső csontvázak, így például a Pimper Richárd kabinetfőnökhelyetteshez kötött tanulmányügyek vagy a kormányszóvivői portál körüli visszásságok; ez utóbbi ügyben a rendőrség azóta is nyomoz. Ficsor érkezése után Pimper távozott, a kommunikációs kabinet igazgatóinak jogköreit szépen lassan nyirbálták.

A Fidesz uralja a kommunikációs teret

A „szupercsapat” házon belüli megítélése sem volt tökéletesnek mondható, a szocialista frakció rendre ütötte a kabinetet. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a Fidesz uralni tudta a kommunikációs teret, a kormány és a kormánypárt legtöbbször csak védekező állásban tudott megjelenni, a kormány teljesítménye, pozitív üzenetek és eredmények alig jöttek át. Rendszeresek voltak a parlamenti képviselők kritikus kirohanásai, elsősorban Gállal és csapatával szemben. „Gál Zoli egyik legnagyobb hibája, hogy rossz diplomata. Pedig megnyerő ember, de nem fordít kellő figyelmet arra, hogy mindenkit visszahívjon, megengedi magának azt a luxust, hogy kimutatja, ha valaki nem szimpatikus neki.

Pedig kiváló szakember, akire mindig szükség van” - fogalmazott egyik forrásunk a vélt okokkal kapcsolatban. Igaz, Gál sokáig erős embernek számított, ezért a „pofonokat” helyette gyakran Baráth Péternek osztották. Hozzá kell tenni, hogy időnként utóbbi is tett elbizakodott lépéseket. Ilyen volt például, amikor a liberálisokkal való koalíciós tárgyalások delegációjának összeállításánál a párt elnökhelyettesének megemlítésekor Baráth nemes egyszerűséggel így fogalmazott: „ki a f… az a Juhász Ferenc”.

Lett is belőle házon belüli botrány. Baráth vitathatatlan eredményeket ért el kommunikációs igazgatóként, nemrég mégis úgy döntött: távozik. Forrásaink szerint megérezhette, hogy előbb-utóbb beáldozzák.

Szigetvári és Gál kapcsolata rendeződött

A kommunikációs térben Bajnai Gordon miniszterelnökké válása után Szigetvári Viktor kabinetfőnöki kinevezésekor történt újabb érdemi fordulat. Szigetvári és Gál kapcsolata is rendeződött - bár sohasem voltak haragban -, utóbbi jelenleg is fontos szerepet lát el a Szekeres Imre által irányított választás-előkészítő csoportban (vecs), ráadásul tudható, hogy Szigetvári nagyban számít Gál munkájára és szakértelmére a kampányban is.

Gyurkovics Tamás ekkor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatójaként dolgozott, s Bajnai Gordon egyik bizalmasának számított. Amikor a kormányfőváltás viharos időszakában tudható volt, hogy Bajnai lesz a miniszterelnök, ismét megkeresték Gyurkovicsot, hogy segítse a kabinetet. Gyurkovics be is szállt, az úgynevezett transition team - afféle kampánykabinet - kommunikációs vezetője, rangidőse lett, így sokan elkönyvelték, hogy ő lesz a kommunikációs igazgató.

Ám ő sokakat meglepve maradt az NFÜ kommunikációs igazgatója. A mai napig tagja Bajnai szűkebb tanácsadó csapatának, ám végül „levette a kormányzati sapkát” és az MSZP-nél kötött ki mint „főállású” külső tanácsadó.

A párt háttérbe szorult

A párt kommunikációja egészen Bajnai kormányfővé választásáig, illetve a költségvetés elfogadásáig tulajdonképpen megegyezett a kormány kommunikációjával. Sokáig problémát is okozott, hogy a médiában az ellenzéki megszólalások mellett csak a kormány képviselője tudott megjelenni, a párt hiába tette hozzá saját álláspontját, az már ritkán fért be a tudósításokba.

Amióta Gyurcsány Ferenc megnyerte a választásokat, a pártnak jószerével nem volt saját kommunikációs stratégiája. Mindez akkor vált feltűnővé, miután kiderült: Bajnai nem az MSZP. Ahogy közelítettek a költségvetéshez, és nyilvánvalóvá vált, hogy Bajnai nem vállalja a miniszterelnök-jelölést, égetővé vált a saját arc megformálása is. Lendvai Ildikó pártelnök a hírek szerint ekkor kereste meg ismét Gyurkovics Tamást és ajánlotta fel neki a párt kommunikációs igazgatói posztját.

Sufnituning pártkommunikáció

Addig ugyanis amolyan „sufnituning” módjára végezték a pártkommunikációt, s elsősorban nem az ezen a területen dolgozók hibájából; a rendszer volt elhanyagolva. Nyakó István képviselő vitte a pártszóvivői feladatokat, de leginkább csak akkor szólalt meg, ha a Fidesz éles mondásaira kellett valamit reagálni.

Egyébként a párt vezetői nyilatkoztak előre szervezetten, ezeket a bejelentéseket a párt sajtófőnöke, Rónay Judit koordinálta. Gyurkovics végül „főállású” tanácsadóként kezdett együtt dolgozni az MSZP belsős kommunikációs csapatával, de a maga verbuválta teamet is a napi kommunikáció „külső memóriájaként” állította hadrendbe. (A csapat vezetője az a Mezei Márk, aki az elsősorban szabad demokrata kötődésű politikai-államigazgatási ügyfelek kommunikációs és stratégiai támogatására szakosodott Sawyer-Miller Group ügyvezetője volt.

Íg kormányoztok ti

Bennük született meg például a Szabó Zoltán képviselő által vitt „Így kormányoztok ti!” című, a Fideszt (ön)kormányzati pozícióban megmutató és kritizáló, klasszikusan ellenzéki hangütésű sajtótájékoztató-sorozat ötlete.) Szigetvári Viktor forrásaink szerint a kabinetfőnöki székből visszavált a kampányvezetői pozíciójába.

Addig, a korábbi kampányigazgató „távollétében” Gyurkovics a fizetett kampányeszközök alkalmazását koordináló vezető is: ő irányítja a kreatívok és a produkciós csapat munkáját éppúgy, mint ahogy ő tárgyal a médiatervezőkkel és vásárlókkal is. Gyurkovics és Mezei irányításával állt fel nemrég az a kommunikációs stáb, amely előbb a kampányüzemmód előtti, majd az azt követő időszakban formálja majd a szocialisták üzeneteit.

Hivatalosan Gyurkovics pártelnöki főtanácsadó lett (és összekötő Bajnai és Lendvai között), Nyakó István kommunikációs igazgató, Rónay Judit maradt sajtófőnök, és becsatlakozott Budai Bernadett is mint szóvivő. Budait nem utolsósorban saját egyéni képviselői ambíciói hozták a pártba, igaz, a szocialista vezetés részéről is hívták már tavasszal, és javasolták, hogy lépjen át a kormányszóvivői székből, de Budai ekkor még nem lépett.

Sokan támadják Budait

Talán éppen ezért, amikor egyre többen akartak felszállni a menekülő vonatra, támadták Budai szóvivői kinevezését. Az új stáb egyfajta kommunikációs központként fogja össze a feladatokat: ennek részei lesznek az mszp.hu munkatársai, a frakciósajtó beosztottjai és idővel akár a kapcsolat.hu tartalomfeltöltői is. Újítás, hogy minden információ és kérés egyetlen csatornán keresztül fut be és ki.

Ha például a józsefvárosi időközi választás kampányában keletkezett valamilyen megkeresés vagy információ, azt először a Rónai-féle koordinációs ponton kellett és kell jelezni. Onnan kerül be a minden reggel megtartott napindító értekezletre, ahol eldöntik: mit és hogyan válaszoljanak.

Fontos szerephez jut a kampányban, illetve a kommunikációban három parlamenti képviselő is: Szabó Zoltán, Tukacs István és Török Zsolt. A stáb rájuk a „Fideszt ekéző” témában számít. Forrásaink szerint kiválasztásukra azért került sor, mert az elnökségi tagok gyakran kibújtak bizonyos megszólalási felkérések alól, vagy különböző okokból szabotálták azokat. A kijelölt hármas viszont nagy munkabírású. „Ezekre a hangokra írjuk a kampányoperánkat” - tette hozzá egyik forrásunk.

Kezdődik Nyakó István munkanapja
Kezdődik Nyakó István munkanapja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.