Tokaji rablógyilkosság: emléktelefon Lacitól
Persze nem használni akarom. Beteszem majd a táskámba, a fényképalbum mellé. Ez lesz az utolsó személyes emlék a fiamtól. Utoljára 2007. március 27-én volt vele a telefonja. Aznap, amikor megölték.
Nem hívtam, tudtam, hogy későn ér haza, hétfőn mindig az övék volt az utolsó fuvar. Amikor 2005-ben belépett a céghez, mindjárt az elején leszögezte, hogy a pénzszállítás zárt rendszer, oda nem lehet csak úgy betelefonálgatni. Vettem a lapot, nem hívogattam, hogy mikorra várjam haza, mi legyen a vacsora. Nem is tudtam szinte semmit a munkájáról, nem ismertem sem a kollégáit, sem a főnökeit. Csak a társát, aki a pénzszállítót vezette.
Laci a barátjának hitte. Munka után néha leültek meginni egy sört, egyszer-egyszer elmentek valahová szórakozni. Utóbb kiderült, hogy ő is benne volt. Megbeszélték, hogy Tokaj mellett egy földútra hajt, hogy pisilnie kell. Amikor kiszáll, előjön a két társa, és megölik Lacit, hogy elvihessék a pénzt. Tíz napon át tervezgették a részleteket, egy lefoglalt laptopon három különböző forgatókönyvet is készítettek. Nem tudom, mi játszódott le a fejükben közben.
Különösen ezt a fiút nem értem, aki a társa volt. Hogy nézett Lacira, amikor reggelente beült mellé az autóba? Amikor elkapták őket, a zárkából küldött egy levelet. Felbontás nélkül küldtem vissza. Utóbb tudtam meg, hogy bocsánatot kért. Ha a lábamra tapos, azt meg lehet bocsátani. Hogy elvette a fiamat, azt soha.
A tárgyalóteremben, az utolsó szó jogán azt mondta, megbánt mindent, ha tehetné, visszaforgatná az időt. A bűntudatát emlegette a társa is, azt mondta, külön pap jár hozzá a börtönben, annyira más ember lett belőle.
Üres szavak. Tavaly november óta tudom, kik ők. Nem mulasztottam el a tárgyalás egyetlen percét sem. Néztem az arcukat, láttam, hogy időnként nevetgélnek, máskor hevesen tiltakoznak, amikor a bírónő azt mondja: csak a bűncselekmény helyszínén voltak bátrak és kemények, a tárgyalóteremben viszont egyikben sincs elég kurázsi, hogy elmondja mit tett, csak mutogatnak a másikra. Már sok mindent tudok arról, mi történt azon a napon. Csak azt az egyet nem: miért?
Ennyi maradt a fiam után, hogy eljárok a bíróságra és próbálok minél többet megtudni az ügyről. Odabent megmondtam, én nem megyek nyaralni, nem veszek ki másra szabadságot, de a tárgyalás napjain muszáj ott lennem. Megértették.
Laci négyéves volt, amikor az apja elköltözött. Mindig katona akart lenni, de a szentendrei tiszthelyettesképzőbe nem sikerült bejutnia. Egy ideig a Tescóban dolgozott, közben beiratkozott egy vagyonőri tanfolyamra. Dicsérték a kiképzők, milyen ügyesen bánik a fegyverrel. Amikor végzett, csak ennél a cégnél kerestek embert, így lett pénzszállító.
De az álma továbbra is a katonaság maradt. Alapítója volt a miskolci paintballklubnak, negyvenezer forintért vette a saját festékpatron fegyverét, ha volt egy kis ideje, elhagyatott gyárépületekben lövöldöztek egymásra a többiekkel. Közben a vattai focicsapatban is játszott, még a halála előtti napon is meccse volt.
Aznap este nem vártam meg, lefeküdtem, mert reggel hatra mentem dolgozni. Pénztáros vagyok a Tescóban. Éjjel egykor csöngettek, két nyomozó jött azzal, hogy nem érkezett meg a pénzszállító autó, eltűntek a fiúk. Szétnéztek a lakásban, elkérték a telefonszámom. Reggel nyolckor értem jöttek az áruházba. A főkapitányságon leültettek egy székre, körülöttem jöttek-mentek az emberek, nagy volt a nyüzsgés.
Egy idő után feltűnt, hogy senki nem néz a szemembe. Magamban arra gondoltam, kerülgetnek itt, senki nem meri megmondani a rossz hírt. Azután odajött egy idősebb nyomozó, elmondta, hogy megtalálták a holttestét. Kérdezte, hívjon-e orvost, mondtam, hogy nem kell. Azt felelte, ki kell hallgatniuk, ha majd egy kicsit jobban érzem magam. Mondtam, hallgasson ki most, mert később nem biztos, hogy tud majd velem beszélni.
A temetés után egy hónapig beteg voltam. Az üres lakás majd agyonnyomott, a szüleimnél üldögéltem. Az orvos azt mondta, ha meg akarok gyógyulni, mielőbb visszamegyek dolgozni. Megfogadtam a tanácsát. Rendbe is jöttem, míg tavaly novemberben meg nem kezdődött a tárgyalás.
Itt azután megismertem mindenkit. A volt rendőrt, aki az egészet kitalálta és eltervezte. A társát, aki segített, és a fiam kollégáját, aki közreműködött. Egyikük hurokkal fojtotta, a másik szurkálta a fiamat. A szakértők szerint sokat szenvedett.
A kocsiból 166 milliót vittek el, a pénz egy kisebb része ott is maradt a kocsiban. De megismertem a szülőket is, akik hónapokon át rejtegették őket. A legfiatalabb fiú csak tizennyolc volt, az ő anyukája segített a legtöbbet a bujkálásban. Lakást vett ki nekik Pesten, később egy tanyát vásárolt az Alföldön, a végén pedig Leonardo di Caprio és Brad Pitt arcára hasonlító álarcokat akart készíttetni egy maszkmesterrel, hogy így elmaszkírozva szökhessenek külföldre, de ebből már nem lett semmi.
A szülőkkel néha találkozom a Tescóban, a múltkor nálam váltották vissza az üveget. Úgy viselkedtek, mintha mi sem történt volna. Én nem tudok. A következő tárgyalás a Debreceni Ítélőtáblán lesz. Laci telefonját majd csak azután kapom meg, ha ott is lezárják az eljárást.”
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a 2007. márciusi tokaji pénzszállító rablás és gyilkosság első és harmadrendű vádlottját. Ezt a legsúlyosabb büntetést a bűntény értelmi szerzője, egy volt rendőr, és a pénzszállító sofőrje kapta. A másodrendű vádlott büntetése 15 év fegyház. A további öt vádlott bűnpártolás miatt 1 év 6 hónap és 3 év 6 hónap közötti büntetést kapott. Az ítélet nem jogerős.
