Szülőházból látványprésház

Komoly anyagi segítséget kaphatnak azok a vidéki kisvállalkozások, amelyek a gazdasági krízis ellenére sem tesznek le fejlesztéseikről: újra megnyíltak az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) III. tengelyének intézkedései. A rendelkezésre álló összegből turisztikai fejlesztésekre, falumegújításra és a vidéki örökségek megőrzésére is lehet pályázni.

Végvári Kálmán évtizedek óta készíti borait szülőfalujában, az alig ötszáz lakosú Zala megyei Dióskálon. Itt született, itt tanulta a borászmesterséget, itt vannak pincéi, szőlőültetvényei is. A gazda – aki „másodállásban” a település polgármestere – évtizedek alatt, apránként fejlesztette vállalkozását. Ma egyhektáros ültetvénnyel rendelkezik. Évente 25-30 hektoliter bort állít elő, amit aztán palackozva kínál eladásra egyszemélyes cége. Noha az elmúlt években mind többen kóstolták s vették a Végvári Pince cserszegi fűszeresét, nektárját, kékfrankosát, egy ideje stagnál a pince forgalma. A borász szerint lökést adhatna üzletének egy régóta tervezett beruházás: ha sikerülne kialakítania olyan helyiséget, ahol megfelelő módon láthatná vendégül kóstolóra a faluba látogató turistákat, keresettebbek lennének borai. A megvalósításra azonban mindeddig nem futotta a borász bevételeiből – most viszont változhat a helyzet.

Jelentős fejlesztési támogatáshoz juthat ugyanis Végvári Kálmán – és a hozzá hasonló helyzetben lévő kisvállalkozók sokasága – az ÚMVP 5000 fő alatti települések számára hozzáférhető III. tengelye révén. Az immár másodszor megnyitott támogatási forrásból a tervezett beruházások összköltségének 60 százalékát is elnyerhetik a mikrovállalkozások, ha december közepéig benyújtják igényüket a LEADER Helyi Akciócsoporthoz.

– Amint értesültem erről a lehetőségről, nyomban pályáztam – mondta Végvári Kálmán.

– Már régóta üresen áll Dióskálon a szülőházam, ám annak felújítására, átalakítására eddig nem tudtam elegendő pénzt félretenni. Ha viszont sikerülne elnyerni a támogatást, akkor belevágnék a fejlesztésbe. A rendelkezésre álló négymilliós önrészemből és a remélt hatmilliós támogatásból minden igényt kielégítő borkóstoló helyiséggé alakíthatnám az épületet, ráadásul ebből az összegből futná még egy látványprésházra is. Ezek a fejlesztések jelentősen növelnék cégem forgalmát, ráadásul mindebből nem csak én húznék hasznot. A borkóstolók, szüreti rendezvények újabb és újabb kirándulókat csábíthatnak a településre, az idegenforgalom révén pedig más helyi vállalkozások, például szállásadók, boltok is bevételhez juthatnának. Az sem mellékes talán, hogy ha az elképzelés valóra váltásával ismertté, keresetté válik a borkóstoltatás, akkor előbb-utóbb szükségem lesz egy kisegítőre, aki fogadja, kiszolgálja majd a vendégeket. Márpedig egy olyan kis településen, mint Dióskál, egyetlen új munkahely is sokat jelent.

– Azt szeretnénk, ha minél több, Végvári Kálmánhoz hasonló helyzetben lévő vállalkozó figyelmét sikerülne felhívni erre a támogatási lehetőségre. A gazdasági válság és a foglalkoztatottság visszaesése miatt elsősorban olyan projektek irányába próbáljuk orientálni a térségünkben működő mikrovállalkozásokat, amelyek segíthetik megőrizni vagy javítani versenyképességüket, így sze-

repet játszhatnak munkahelyek megőrzésében, létrehozásában – mondta érdeklődésünkre Salamon Anita, a Dióskálért is felelős, összesen harmincegy közép-zalai települést összefogó Zalai Témautak LEADER akciócsoport egyik menedzsere, majd hozzátette: – A most megnyílt forrásokra többtucatnyian pályáznak, sokan jelezték legalábbis azt, hogy már készítik támogatási kérelmüket. Az eddigi információink szerint a reménybeli ügyfelek között akad raktárépítést tervező fateleptulajdonos, falusi boltos, aki üzletét bővítené, valamint több, szerszámbeszerzéséhez segítséget kérő iparos és kézműves mester is.

Salamon Anita érdeklődésünkre elmondta, hogy térségükben – 2007 és 2013 között, időarányos elosztásban – öszszesen közel 800 millió forint támogatást használhatnak fel a III. tengely nyertesei. Hangsúlyozta azonban, hogy ez az összeg nem csak a mikrovállalkozások talpra állítását célozza, az ÚMVP III. tengelyében további három jogcímen lehet az Európai Unió anyagi támogatását igényelni: turisztikai tevékenységek ösztönzésére, falumegújításra és -fejlesztésre, valamint a vidéki örökség megőrzésére.

Mint megtudtuk, az intézkedéscsoport első, idén januárban lezárult benyújtási szakaszában kiírt négyféle támogatására hatvanhárman – vállalkozások, civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak – pályáztak a közép-zalai térségben. Arról várhatóan a napokban születik döntés, hogy közülük ki és mekkora támogatáshoz jut.

December tizenhatodikáig lehet még pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyében kiírt támogatásokra. Részletes információkkal a 96 hazai LEADER Helyi Akciócsoport, valamint a www.umvp.eu honlap szolgálja az érdeklődőket.

Végvári Kálmán dióskáli borász a pincészetét bővítené uniós támogatással
Végvári Kálmán dióskáli borász a pincészetét bővítené uniós támogatással
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.