Hol folytatják majd a kormány tagjai?

Nem valószínű, hogy további miniszterek hagyják el a Bajnai-kabinetet a választásokig; a válságkezelő kormány összetétele miatt azonban a tárcavezetők igen eltérő karrierúton folytathatják a választások után. A pártpolitikus miniszterek szocialista képviselők maradnak, a „szakértő tárcavezetők” várhatóan visszatérnek a civil életbe.

Bajnai Gordon miniszterelnök: Több alkalommal is egyértelművé tette: a válságkezelő kormány első embereként kitölti mandátumát. A választási kampányban vélhetően részt vesz, de a következő négy évben az eredménytől függetlenül visszahúzódik a civil szférába. Elképzelhető, hogy a politika világával nem szakít véglegesen.

Balázs Péter külügyminiszter: Közgazdász, diplomata, a Közép-európai Egyetem (CEU) Nemzetközi Tanulmányok és Európai Tanulmányok Tanszékének egyetemi tanára. Adott esetben itt folytathatja.

Gráf József agrárminiszter: Az MSZP alapító tagja, a Gyurcsány- és a Bajnai-kabinetben is az agrárterület felelőse. A választások után vélhetően visszavonul, nincs ok viszont annak feltételezésére, hogy idő előtt távozna.

Herczog László szociális és munkaügyi miniszter: Közgazdász és államigazgatási szakember, korábban a szociális tárca szakállamtitkára. Bajnai Gordon „szakértői” tagként nevezte meg kormányalakításakor. Forrásaink szerint nem várható, hogy rajta lesz az MSZP országos listáján.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter: A történész biztos befutó helyet kap a szocialista párt országos listáján, így tagja lesz a következő szocialista frakciónak is.

Hónig Péter közlekedési és energiaügyi miniszter: Gépészmérnök, üzletember, a gazdasági tárca korábbi helyettes államtitkára az Orbán-kormány első éveiben. Több nagyvállalat vezetőjeként kiépített kapcsolatrendszerrel vélhetően az üzleti szférában folytatja karrierjét.

Juhász Gábor titkosszolgálati miniszter: Gépészmérnöki oklevéllel rendelkezik. Az országos lista valamelyik befutó helyére való felkerülése még kérdéses, de aligha távozik a ciklus vége előtt.

Kiss Péter társadalompolitikai miniszter: Többszörös munkaügyi és kancelláriaminiszter, jelenleg a társadalompolitikai terület felelőse. Megkerülhetetlen szereplője az MSZP pártéletének. Neve bizonyosan az első tízben szerepel majd az országos listán, biztos tagja a következő parlamenti frakciónak.

Molnár Csaba kancelláriaminiszter: Jogász, a Miniszterelnöki Hivatal irányítója. A fiatal szocialista generáció meghatározó tagja. Biztos helye van a következő szocialista frakcióban és a pártvezetésben is.

Oszkó Péter pénzügyminiszter: A jogász végzettségű szakember a Deloitte első embereként vállalta el Bajnai Gordon felkérését. Egyértelművé tette, hogy független szakértőként dolgozik, politikai karriert nem tervez. A választások után vélhetően az üzleti életben folytatja.

Szabó Imre környezetvédelmi miniszter: Testnevelő tanár, a párt Pest megyei elnöke. A regionális listáról is biztos befutó, de vélhetően az országos listán is parlamenti mandátumot érő helyet kap majd.

Székely Tamás egészségügyi miniszter: Sebészorvos, korábbi OEP-főigazgató. Valószínű, hogy a politikai karrier helyett a magánszférát választja a választások után.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter: Az MSZP elnökhelyettese. Korábban a Hírszerzőnek azt mondta: „amikor a parlament elfogadja a büdzsét, el kell dönteni, hogy ezután akarunk-e még kormányozni”. Szekeres az első tízben lesz a párt országos listáján, de várható, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei listáról is bejut a Házba.

Varga István gazdasági miniszter: Hat éven át a Shell-csoport elnök-vezérigazgatójaként dolgozott, vezetője volt a Brit Kereskedelmi Kamarának is. Forrásaink szerint a választások után visszatér az üzleti életbe.

Varga Zoltán önkormányzati miniszter: A párt Békés megyei elnökeként valószínű tagja a következő parlamentnek. Politikai karrierjének egyik csúcsa a miniszterség, szakértelmére a következő frakcióban is számítanak majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.