Draskovics Tibor befejezte

Kedden lemondott Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter.Bajnai Gordon sajnálattal, de elfogadta a döntést. Az ellenzéki pártok üdvözölték Draskovics döntését.

Olyan időszak következik, amikor a szakmai munkát háttérbe szorítják a politikai viták. Ehhez más stílusú, habitusú és ambíciójú emberre van szükség – indokolta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter szerdai sajtótájékoztatóján lemondását, melyet kedden nyújtott be Bajnai Gordonnak. A kormányfő sajnálattal bár, de elfogadta azt.

Draskovics, akit még Gyurcsány Ferenc kért fel a tárca vezetésére, azt mondta: világos programmal látott munkához, melynek nagy részét az elmúlt 22 hónapban munkatársaival elvégezte. Több mint 70 törvényt készített elő a szaktárca. Olyan nagy horderejű jogszabályokat szentesített ez idő alatt a törvényhozás, mint az új polgári törvénykönyv, a büntető törvénykönyv megújítása. Alapjaiban átalakult a hazai közigazgatás és az igazságszolgáltatás munkáját érintő eljárásjog. Kudarcként élte meg, hogy a pártok együttműködési készségének hiánya miatt nem valósult meg az igazságszolgáltatás átfogó reformja, s nem sikerült a szélsőségesek elleni fellépést alkotmányos módon, egyértelmű jogszabályokkal segíteni.

Sikeresnek nevezte a rendőrség megerősítését, azt hogy ma 1800 rendőrrel és ezer településőrrel több dolgozik, mint egy évvel korábban. Azt mondta, várt a költségvetési törvény elfogadásáig, mert a látszatát is el akarta kerülni, hogy azért távozik, mert nem értett egyet azzal. Épp ellenkezőleg. Keményen lobbizott a rendőrség és a büntetés-végrehajtás érdekében. A rendőrség az egyetlen állami szerv, amely jövőre több pénzből gazdálkodhat.

Úgy véli, hogy tárcájánál a szakmai munka lezárult – következik a pártpolitika, „ami nem igazán az én terepem” –mondta. Személyes döntést hozott, mindenféle politikai motiváció nélkül. A távozásának lehetséges okairól lábra kelt –szavai szerint – összeesküvéselméletek közül a leginkább azon ütközött meg, hogy lemondását összefüggésbe hozták azzal, hogy régi barátja az Omninvest (oltóanyaggyártó) egyik tulajdonosa. (Pesti Imre fideszes egészségpolitikus sem zárta ki sajtótájékoztatóján, hogy a miniszter lemondása összefügg az Omninvestbotránnyal. Ezzel kapcsolatban Draskovics azt mondta: nem zárja ki, hogy fiatal korában találkozott a sajtóban megnevezett személlyel, abban azonban egészen biztos, hogy az elmúlt 35 évben nem.

Kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy a jövőben a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cégnél dolgozik-e, s arra is, hogy vajon nem – a sajtótájékoztatóról a tárca vezetői közül egyedül hiányzó – Túri András szakállamtitkár a lehetséges utódjelölt. Azt mondta, a jelölés a kormányfő dolga, ha kéri a véleményét, neki elmondja, kit javasol a posztra. Bajnai az MSZP-vel való egyeztetés után nevezi meg új miniszterét. A szocialisták körében is csak találgatásokat hallani arról, hogy ki követheti Draskovicsot az IRM élén. Az MTI úgy tudja, több szocialista szívesen látná újra Bárándy Pétert, aki a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere volt. A lehetséges jelöltek között szerepelt Avarkeszi Dezső, a tárca államtitkára, Simon Gábor, az MSZP etikai bizottságának elnöke, és Juhász Gábor, aki korábban az IRM államtitkára volt, jelenleg a polgári titkosszolgálatokat felügyeli tárca nélküli miniszterként.

A Fidesz és a KDNP is úgy reagált Draskovics lemondására: „itt volt az ideje”. Az MDF szerint súlyos szervezeti és szerkezeti bajokra utal, ha egy kormányban az igazságügy-miniszter is fogyóeszközzé válik.

Draskovics Tibor volt minden –pénzügyi államtitkár, az MNB jegybanktanácsának tagja, az Országos Betétbiztosítási Alap igazgatótanácsi elnöke, majd négyéves kitérő után 2002-ben lett ismét közhivatalnok, Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke, címzetes államtitkárként. 2004-ben pénzügyminiszter lesz, 2005-ben Gyurcsány Ferenc felmenti. Nem sokkal felmentése után kinevezték a Magyar Villamos Művek elnökévé. A második Gyurcsány-kormányban a kormányfőnek alárendelt Államreform Bizottság alelnöke és munkájának vezetője lesz. A bizottság megszüntetésétől, 2007. júliustól a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter, majd egy év múlva Takács Albertet váltotta az igazságügyi miniszteri poszton.

„A pártpolitika nem igazán az én terepem”
„A pártpolitika nem igazán az én terepem”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.