A magyar állam kezében a leányfalui ír gázoló sorsa

Ma eldőlhet, börtönbe vonul-e valaha is Francis Tobin, a leányfalui ír gázoló, s ha igen, hazánkban vagy Írországban tölti-e le hároméves szabadságvesztését.

Az ír bíróság szerdán dönt Francis Tobin Ciaran kiadatásáról. Az ítélettől függ, hogy a férfi rács mögé kerül-e. Tobin 2000 áprilisában halálra gázolt két kisgyermeket Leányfalun. A vádemelés után hazautazott, s nem tért vissza Magyarországra. Távollétében jogerősen három év fogházra ítélték. A magyar állam kérte kiadatását, ám az ír szabályok szerint erre csak akkor lett volna lehetőség, ha Tobin szökésben van. Ő azonban útlevéllel, legálisan hagyta el az országot.

Miután azonban ezt az ír szabályozást az európai elfogatóparancs előírásaival összhangba hozták, módosították, immár a kiadatásnak nem feltétele a szökés. Szeptemberben a magyar hatóságok ezért ismét elfogatóparancsot adtak ki Tobin ellen, akit november 12-én őrizetbe is vettek Írországban. Bár óvadék fejében elengedték, útlevelét bevonták.

Höltzl Lipót, az igazságügyi tárca főosztályvezetője lapunknak korábban úgy nyilatkozott: a legegyszerűbb az volna, ha a büntetést Tobin hazájában ülné le; de erre csak akkor lenne lehetőség, ha a börtön elől megszökött volna. Így csak akkor ülheti le a három évet, ha kiadják.

Árnyaltabban látja a helyzetet a Legfőbb Ügyészség Országos Kriminológiai Intézetének (OKRI) szakértője, Bárd Petra. Azzal egyetért, hogy a legjobb, ha Tobin Írországban tölti le a büntetését. Ám a nemzetközi elfogatóparancs intézménye szabályozza a helyzetet. Ha Tobint kiadják, nálunk vonul börtönbe. De arra is lehetőség van, hogy Írország felajánlja a büntetés ottani végrehajtását.

Magyarországnak ezt el kell fogadnia. Ha nem fogadjuk el a "felajánlást", Tobinnek nem kell börtönbe vonulnia. Humanitárius okból is megtagadható a kiadatás, például, ha az elítélt gyógyíthatatlan beteg. Bárd Petra szerint ma eldől, melyik "forgatókönyv" valósul meg; ha felajánlják az írországi végrehajtást, azt Magyarországnak el kell fogadnia.

Az LÜ szóvivője, Borbély Zoltán a Népszabadsággal azt is közölte: téves értelmezés, hogy a másodfokú ítélet felére csökkentette a büntetést, hiszen helyben hagyta a 3 év fogházban letöltendő szabadságvesztést. Annyiban módosította, hogy a férfi másfél év letöltése után feltételesen szabadlábra helyezhető. Az ügyészség szerint korrekt, a körülményeket alaposan mérlegelő ítélet született, a kiadatási ügy fordulata pedig a teljes magyar igazságszolgáltatás sikere.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.