Zuschlag-ügy: hallgat a volt főkapitány

Lusztig Péter ügyvéd, volt Baranya megyei rendőrfőkapitány meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per hétfőn Kecskeméten. Az egykori MSZP-s képviselő - aki Lamperth Mónika volt belügyminiszter kabinetirodáján is dolgozott - az államtitok megőrzésének kötelezettségére hivatkozva egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Lusztig Pétert azért idézte be a bíróság, mert több tanú Zuschlag informális belügyi kapcsolataként nevezte meg őt. Állításaikat igazolták a perben korábban lejátszott, a Nemzetbiztonsági Hivatal által lehallgatott telefonbeszélgetések. Például az, amelyben Lusztig Péter Zuschlag - az ellene folytatott - nyomozás állására vonatkozó kérdésére azt mondja: nincs még információja erről, mert Király Ferenc - akkori Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány - csak másnap fogja visszahívni.

Lusztig tegnap a bíróságon azt állította: a Zuschlag Jánossal folytatott telefonbeszélgetéseivel kapcsolatban már kihallgatták a Központi Nyomozó Főügyészségen, a vallomását titkosították. Hozzátette: amennyiben a bíróság arról tájékoztatja, hogy az államtitok megőrzésének kötelezettsége alól felmentést kapott, akkor hajlandó zárt tárgyaláson vallomást tenni.

A bírói tanács elnöke erre azt mondta: a jelen ügynek nincs olyan részlete, amely államtitkot képezne. Lusztig azonban fenntartotta ezzel ellentétes álláspontját.

Az ügyész indítványozta: a bíróság tájékozódjon a Központi Nyomozó Főügyészségen, és szükség esetén kezdeményezze a tanú titoktartás alóli felmentését, illetve jelölje meg azokat a kérdéseket, amelyeket feltenne a tanúnak.

Zuschlag Jánost és hét társát különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolják, további nyolc személy csalásért és bűnpártolásért áll a bíróság előtt. A kár - amelynek nagy részét a vádlottak megtérítették - mintegy hetvenötmillió forint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.