Mit hoz a Fidesz nyári Mikulása?

Megkezdődhet a visszaszámlálás. Csak azon lehet izgulni, hányat kell még aludni, amíg eljön. Mert hogy eljön, az biztos. A krampuszok megtették a dolgukat, most már jöhet az ajándékhozó. Nagy vigalomra ne számítsunk, mert az ország fenyőfája most olyan, mint egy kopasz luc január elején. Az alá tett büdzsén nincs mit szeretni. Válságkormány válságköltségvetése. Legföljebb elfogadni lehet - ahogy tette ezt a parlament kormánypárti többsége. A tavaszi vereség biztos tudatával - ez kellett ahhoz, hogy ne azt adják, amit legjobban szeretnénk, hanem azt, amire futja.

A parlamenti gombnyomással egyúttal elkezdett ketyegni az az óra, amely a leendő választásokig meg sem áll. Így most már nem az az igazi kérdés, mi van a költségvetésben, hanem az, hogy a következő kormány mit hoz ki belőle. Már mindenkit az érdekel, mi lesz a nyári Mikulás puttonyában. Aki nagy ajándékot remél tőle, az már most kifényesíti csizmácskáját, és kiteszi az ablakba, hogy mindenki lássa, ő bizony nem rest összekoszolni a kezét. Ahogy múlik az idő, egyre több lesz a csizmácska, főhet majd a Mikulás feje, honnan vesz ennyi ajándékot. Mondhatja, üres zsákot kapott az előzőtől, amiből nem telik másra, csak zsíros kenyérre meg hagymára. Akinek meg van plazmatévéje, az óriás képernyőn nézheti majd a nagy virgácsosztást. A magyar politikai váltógazdaság alaptétele, hogy ha nyersz, kenj rá mindent az elődödre, és igyekezz minden kiadást beleszuszakolni még abba a költségvetésbe, amelyet megörököltél tőle. Erre ugyanis még mondhatod, hogy kidőltek a csontvázak a szerényből, és te csak eltakarítod a mások szemetét, holott valójában megtisztítod magad előtt az utat a következő választásokig.

A most elfogadott költségvetés csontvázai azonban nem a kirakatban vannak. A következő kabinetnek olyan aknamezőn kell végigmennie, amelyen lehet tudni, hol vannak a nagy bombák. Ezeket nem a mostani kormány helyezte el - igaz, ő sem vállalkozott a felszedésükre. Az önkormányzatok finanszírozásának, az egészségügynek, a közösségi közlekedésnek, az állami cégek mindezekből szorosan következő konszolidációjának (azaz sok milliárdba kerülő életben tartásának) bombáját kézről kézre adják a kormányok a rendszerváltás óta. Így lesz ez most is, de már nem kerülhet olyanhoz, aki ne tartotta volna a kezében korábban. Az, hogy ezekből mikor csinál kiadást és mekkorát, az részben elhatározás kérdése. Ennek a politikai mérlegelésnek most a pénzvilág állít korlátot. Azt nem várhatja senki, hogy az IMF eleve igent mondjon a Fidesz által jósolt hétszázalékos államháztartási hiányra, de azt is látni kell, hogy költségvetési szempontból a Bajnai-kormány ismét jó tanulót faragott az országból. Ukrajnához vagy Romániához képest hozzánk még egy nagyobb hiány esetén is üdülni jönne a valutaalap tárgyalódelegációja. A bevételek és a kiadások között is sok a bizonytalanság ebben a költségvetésben, de nem több mint magában a 2010-es évben. A legnagyobb bizonytalanság éppen az, hogy mit csinál a Fidesz jövőre, és kit enged a rénszarvasszánra. Így aztán, aki fel akar szállni, egyre szorgalmasabban suvickol. Érdemes sietni - lehet, hogy márciusra hiánycikk lesz a boksz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.