A tragédia utáni első tanítási nap
A molekuláris sejtbiológia-kurzus előadásán mintegy kétszázan - az első évfolyam leendő orvosai, fogorvosai és gyógyszerészei - vettek részt. Ez volt az első foglalkozás azután, hogy csütörtök délben egy ámokfutó első éves hallgató lelőtte egyik társát, s három másik embert megsebesített az egyetemen. Nem hiányoztak többen, mint általában.
- Nem tudunk túllépni ezen a szörnyűségen - tette hozzá egy orvostanhallgató lány. - Mindenkit ez foglalkoztat, bár igazán kibeszélni sem tudjuk magunkból, hiszen a tragédia által közvetlenül érintett csoport tagjai bezárkóztak, alig lehet velük beszélni.
A főbejáratnál dohányzó hallgatók újra és újra fölidézték az egymást követő eseményeket - ki és hol tartózkodott akkor, amikor a lövések eldördültek, mit tudni az áldozatokról és az elkövetőről. A beszélgetések rendre ugyanazzal a kérdéssel zárultak: miért?
Egy negyedéves orvostanhallgató gyászruhában érkezett az egyetemre.
- Meg kell adnom a tiszteletet az elhunyt fiú emlékének - mondta. - Nem ismertem őt, sem a többieket, akiket a támadás ért, de úgy érzem, most a szokásosnál összetartóbb közösségként kell viselkedniük az orvosi karra járóknak.
Fél tizenkettőkor - ekkor történt a tragikus esemény csütörtökön - az egyetem aulája zsúfolásig megtelt diákokkal és oktatókkal: egyperces néma csenddel adóztak az áldozat emlékének. Az emelvényen álló asztalon gyertya és egy csokor fehér virág volt, a kivetítőn az elhunyt fiatalember fényképe.
Az összegyűltek a rövid emlékező beszéd után sem széledtek szét. Hosszú sorokban átvonultak a gyógyszerészeti intézet kétutcányira lévő főépületéhez, ahol szintén megemlékezést tartottak. Az úttesten feltorlódtak az autósok. Volt, aki türelmetlenül dudált - talán nem tudott a történtekről.
